Căutare

Articolul:

Olaszország eltűrte és passzivitásával bátorította a túlélésre berendezkedett népcsoportok bevándorlását, miközben semmiféle elképzelése nem volt arról, hogy mihez kezd majd a jövevényekkel – vélekedik Horváth István szociológus, a Kisebbségkutató Intézet igazgatója, akit a múlt hét óta erősödő roma- és románellenes hangulat hátteréről kérdeztünk.

Fotó: Rompres

► Alapvetően hajlamosak voltunk abban a téveszmében élni, hogy a roma kisebbségkérdés csak Kelet-Európában megoldatlan? Vagy a térség sajátos jelenségét exportáltuk a mozgásszabadsággal?

– A romakérdést én egyszerűen nem úgy fogom fel, hogy Kelet-Európa sajátossága vagy nem. Mindenütt lehet sajátossága ennek a dolognak, minden országban más- és másképpen tekintenek a kérdésre. A roma migráció nem egy újdonság, már a kilencvenes évek elején észlelhető volt Kelet-Európából nyugatra tartó roma emigráció, ami mindenféle partikularitást vet fel. Azt gondolom, hogy a romakérdés társadalomtudományi szempontból állandóan változó kérdés, újabb helyeken, újabb formákban jelenik meg. Azt sem gondolom, hogy minden olyanszerű kérdés központjában, mint az Olaszországban történtekben, a romakérdés állna.

► Az antiszociális körülmények között élő román emigráns hogyan támaszthat igényt szociális ellátottságra egy valójában idegen országban, ahol a törvényes alkalmazási formákat be nem tartó, a minimális társadalmi életfeltételekkel sem rendelkező körülmények között él, ami melegágya a bűnözésnek?

– Ezek az állapotok úgy alakulnak ki, hogy a migránsok csakis oda mennek, ahol számukra életlehetőségek vannak. A kilencvenes évek elején a romániai migráció nagy része abban reménykedett, hogy Németországban be tud ágyazódni. Németországban nem volt esély, ott is jelentős volumenű romaként definiált román élt, ott is vetődtek fel problémák, csak Németország időben határozottan és egyértelműen közölte, hogy miként viszonyul ehhez a típusú emigrációhoz.

Olaszország nem közölte időben, Itáliában egy kicsivel lebegőbb állapot alakult ki, és egyértelmű volt: az olaszok hagyják, hogy folyjon be az emigráció, tűrték, hogy kialakuljanak azok a sajátos, szociálisan érzékeny, kevésbé ellenőrizhető marginális helyzetek... Miközben ezt a kérdést – ismétlem – senki nem vetette fel időben. Az olasz hatóságok tudták, hogy vannak ilyen marginális helyzetek, miközben az alacsony jövedelmű külföldi emigránsok találtak egy-két megélhetési rést maguknak. A társadalomkutatók tudják, hogy az olasz hatóságok viszonylag toleránsak voltak az illegális bevándorlással szemben.

► A társadalom fejlődése során a többség kivette a konvencionális mesterségeket a roma ember kezéből, anélkül hogy mást adott volna helyébe. A masszív romaréteggel mit lehet rövid távon kezdeni, amikor nyilvánvaló, hogy az integrációs törekvések csúfos kudarcot vallottak a rendszerváltás után?

– Ez egy összetett kérdés. Csúfos kudarcról én nem beszélnék, azt viszont állíthatom, hogy Románia még mindig tapogatózik, milyen formában próbáljon meg kezelni kulturálisan eltérő, marginális populációkat. Alapvetően nagyon nagy volumenű problémáról van szó, hiszen Romániában él a legnagyobb számú roma kisebbség. Románia több ponton próbálkozott többféle politikával – bizonyos kategóriákban sikeres volt, másokban nem. Ebben a helyzetben nem is a kudarc és nem is a számonkérés órája érkezett el, hanem meg kell vizsgálni, mi volt sikeres és mi nem volt sikeres az integrációs politikában.

Azt is szem előtt kell tartani, hogy Románia az integrációs erőfeszítéssel egyedül marad, vagy mások is beszállnak. A kilencvenes évek elején, amikor a romákat hazazsuppolták Németországból, azt nagyon látványos módon tették, amire az amerikai külügyminisztérium is felhördült mondván, hogy nem jó a kelet-európai államokat egy ilyen típusú kérdéssel magukra hagyni.

A kérdés tehát továbbra is fennmaradt, az erőforrás nélküli fiatal demokráciáktól nem lehet elvárni, hogy egyből megtalálják a megoldást. Németországban valamelyest sikeres volt az ottani romák integrációja, jelentős anyagi és intézményi erőforrásokban részesülhettek, de ott sem mondható tökéletesnek az állapot, de hát a németek más történelmi alaphelyzetből indultak ki, mint mondjuk, Románia. Méltányos, hogy Románia próbálkozik és nem ment el valamiféle radikális megoldás irányába, nincs államilag támogatott rasszizmus, vagy ehhez hasonlók.

► Mit gondol, a mindenre elszánt román munkavállalót az olaszországi történtek után hogyan fogadják Európa más országában?

– Olaszország volt az a térség, amelyiket úgy prezentáltak, mint ahol viszonylag könnyű a megélhetés. Igazából a peremvidéki élet Olaszországra jellemző. Magam is láttam nyomortanyákat Róma mellett, a cloaca maximából kivezető, sáncba bevájt kalibákban tengődő életeket. Ilyen szempontból Itália lezserebb, toleránsabb, nyilvánvalóan ott halmozódott fel az ilyen típusú bevándorlás. Úgy vélem, ez egy kicsit specifikusabb migrációs helyzet, egészen érdekes rétegek kapcsolódtak bele.

Az olasz reakció sokkal inkább azzal függ össze, hogy a felgyűlt feszültség – nagyon is drámai módon robbant ki, de nem tudom, hogy a rablógyilkosság volt-e az, ami idáig elvezetett. Román migránsokra ezután is szükség lesz, Európa 2016-ig legalább 16 millió bevándorlóval fog számolni. Máskülönben az olaszországi reakció is partikuláris volt, a kormányra került pártoknak semmiféle elképzelésük nem volt a migrációs politikával kapcsolatosan.