Monitorizare de presă

Căutare

Cuvânt cheie

Organ:

Tematica:



Numele cotidianului: Erdélyi Riport
Anul şi data apariţiei: 19/7/2007
Tematica: transformarea sistemului electoral – problematica reprezentării minorităţilor în parlament
Categoria articolului: interviuri
Autorul articolului: Simon Judit
Titlul articolului: Markó Béla RMDSZ-elnök - Nem akarunk kockáztatni
Numărul fotografiilor: 1
Acces online: https://www.riport.ro/mod.php?mod=userpage&page_id=311


Numele cotidianului

Feladva kormánytisztségét, az általa vezetett szervezet jobb működésére összpontosít. Van is időszerű és nagy kihívás: elérni, hogy a romániai magyarság megőrizze képviseletét az Európai Parlamentben. Mindehhez kész a kompromisszumra politikai ellenfeleivel. Markó Bélával az RMDSZ marosvásárhelyi elnöki hivatalában Simon Judit és Szűcs László beszélgetett.

A hónap elején lemondott a miniszterelnök-helyettesi tisztségről. Menynyiben változott ennek nyomán az élete?

Nem olyan rég történt, hogy máris felmérhetném, mennyit változott az életem, de az már látható, hogy bizonyos értelemben leegyszerűsödött. Nincs már annyi protokoll, nem jönnek utánam a testőrök. Ilyen értelemben kevesebbet kell foglalkoznom mindenféle adminisztrációval, s talán máris többet tudok foglalkozni elvi, eszmei, érdemi kérdésekkel, ami az RMDSZ helyzetét, jövőjét illeti. Lemondásomnak az volt a legfőbb oka, hogy miközben a miniszterelnök-helyettesi tisztség fontos és hasznos volt, sok mindent el tudtam érni az RMDSZ, a romániai magyarság számára, azzal is járt, hogy reggeltől estig és hétfőtől vasárnapig folyamatosan azon gondolkodtam, hogy a kormányban mit, hogyan kell megoldani. A kormányzás kérdései foglaltak le. Úgy ítéltem meg, hogy az elkövetkező időszakban az RMDSZ ügyeinek kell szentelnem az időmet és energiámat. Persze másokkal együtt. Nincsenek olyan illúzióim, hogy egyedül fogom megoldani a problémákat, de mégiscsak nekem van ebben a legnagyobb felelősségem. Én Erdélyben az elkövetkező időszakban nem a román kormány miniszterelnök-helyetteseként, hanem a magyar érdekvédelmi szövetség elnökeként akarok jelen lenni, azt akarom, hogy az emberek ilyen minőségemben forduljanak hozzám.

Hogyan fogadták a lemondását a miniszterelnök, a magyar és a román kormánytagok?

Az RMDSZ-es miniszterek, államtitkárok egyáltalán nem örültek ennek. Ennek egyikük-másikuk hangot is adott. Tagadhatatlan, hogy ha az RMDSZ elnöke ott van a kormányban, jelen van a kormányüléseken, az többletsúlyt ad a Szövetség jelenlétének a kormányban. Való igaz, azzal, hogy lemondtam erről a tisztségről, a kollégáim dolga lett nehezebb, a kormányüléseken nekik kell bizonyos politikai kérdésekben megszólalniuk, nekik kell megálljt mondaniuk, ha észreveszik, hogy olyan kormányhatározat készül, mellyel nem érthetünk egyet.
A miniszterelnök sem nagyon örült. Visszafogottan, de próbált kifaggatni, miért döntöttem így, jó-e, ha én lemondok. Ez azért érdekes, mert nem hiszem, hogy Tariceanunak és a liberális pártnak olyan nagy politikai tőkét jelent, hogy az RMDSZ-szel vannak szövetségben, és a kormányban ott egy magyar miniszterelnök-helyettes. Amikor a Demokrata Párt is a koalícióban volt, az első időszakban, ha a miniszterelnök nem volt végig jelen a kormányülésen, engem kért meg, hogy vezessem le a kabinet ülését. Miután az első időszakban ez néhányszor előfordult, a demokrata pártiak a háttérben elég nagy cirkuszt csináltak, hogy miért nem az ő miniszterelnök-helyettesük vezeti a kormányüléseket, miért bízik meg jobban Calin Popescu Tariceanu a magyar miniszterelnök-helyettesben, mint az ő emberükben. Ez is mutatja, hogy a háttérben milyen feszültségek alakultak ki, milyen szikrák pattogtak. Ezért becsülöm azt, hogy ennek ellenére nemcsak jó viszonyban voltunk a miniszterelnökkel, de végig éreztem azt is, hogy bízhatunk egymásban. Ha politikai tőkére gondolt volna, örülnie kellett volna, hogy megszabadul egy állandó támadási felülettől, hogy az ő helyettese egy magyar politikus. Én úgy láttam, hogy nem örült a lemondásomnak.

A kormányfő-helyettesi kabinet, amelyet ön vezetett, továbbra is működik. Mi a szerepe, mibe szólhatnak bele a munkatársai, kellően hatékonyak-e irányítás nélkül?

Ennek a tisztségnek két fontos haszna volt. Az egyik, hogy a politikai döntéseket rögtön a kormányban meg lehetett hozni, különösen amikor ketten maradtunk, a liberális párt és az RMDSZ, illetve hogy én is ott voltam a kormány épületében, bármikor szóba állhattunk a miniszterelnökkel. Ezt másképpen is meg lehet oldani, bár kissé nehezebben. Megegyeztünk a miniszterelnökkel, hogy minden héten egyszer szabott időben leülünk négyszemközt, és átbeszéljük a problémákat. Ez megy tovább. Amikor a miniszterelnök-helyettesi tisztségekről döntöttünk, akkor kialakítottuk a felügyeleteket is, vagyis azt, hogy egy-egy miniszterelnök-helyettes bizonyos tárcákért, területekért felel. Én az oktatásért, a kultúráért és az integrációért. Nem volt ez igazán következetes megoldás, mert bizonyos tárcákat nem felügyelt senki, másokat viszont igen. Ilyen szempontból meg lehet kérdezni, miért kell az oktatás, a kultúra fölé felügyelet, amikor az egészségügynek nincs ilyen felügyelete. Ugyanis ennek jogi következményei is vannak: az én aláírásom nélkül nem kerülhetett be kormányülésre az oktatási vagy kulturális tárcának egy törvénytervezete sem. Ez minden ügyre vonatkozott. Ez nem úgy nézett ki, hogy mint egy felsőbb hatóságnál előszobáznak nálunk a miniszterek. Ilyesmiről nem volt szó. Ha kifogásunk volt, visszaküldtük, javasoltuk, hol módosítsanak, konzultációt szerveztünk, de fontos eszköz volt. Én egy koalíciós kormányban, ha még ilyenre egyszer sor kerülne, minden tárca felügyeletét biztosítanám egy-két miniszterelnöki funkcióval és magával a miniszterelnökkel. Egy részét a kormányfői kabinetnek kell felügyelnie, a többit egy-két miniszterelnök-helyettesének. Az ilyen felügyelet azért hasznos, mert egyfajta politikai szempontot még bevisz a szakmai szempontok mellé. A miniszterek is politikusok persze, de azért kell egy szélesebb rálátás. Ez előzménytelen volt, mi alakítottuk ki. Létrehoztam igazgatóságokat: integrációst, művelődésit és oktatásit. Ezek továbbra is működnek, ott maradt tisztségben az államtanácsosom, végzik az elemző munkát a különböző tervezetekkel kapcsolatosan. Viszont a kötelező véleményezési jog a miniszterelnök-helyettesi tisztséghez tartozik, azt nem tudja helyettesíteni senki. Ebből a szempontból gyengül a hivatal ereje. Másrészt függőben van, hogy betöltjük-e vagy sem a tisztséget. Ezt még el kell dönteni.

Ha már említette az oktatást: az érettségi vizsgán idén is rengetegen buktak meg, számos magyar diák elsősorban románból. Hogyan lehet orvosolni ezt az országos jelenséget, amelynek kapcsán a minap Basescu államfő is bírálta a romániai oktatási rendszert. Hogyan vélekedik erről?

Hogy az államfő mennyire szakembere az oktatásnak, az számomra kérdéses, de hát miért ne mondana véleményt. A mi oktatásunk átmeneti állapotban van, különösen a felsőoktatás. A bolognai rendszer alkalmazásával új szemléletet kell érvényesíteni a felsőoktatásban, egyelőre még csak a keretek újak, ezután kell új tartalommal feltölteni. Azt, hogy most kétlépcsős rendszer működik – az a bizonyos három év –, és arra tevődik rá a szűkebb szakosodás, ezt az új szemléletet minden egyetemnek értelmeznie kell, sőt minden diáknak. A kérdés az, hogy milyen gyorsan megy végbe a szemléletváltás. Ugyanez a helyzet a középfokú és felsőfokú oktatás egybekapcsolódásával. A régi, klasszikus felvételi rendszer megváltozott, kiegészült, néhány helyen nem létezik, vagyis van olyan felsőoktatási intézmény, ahol a felvételi vizsga esik legnagyobb súllyal a latba, van olyan, ahol a középiskolai eredmények alapján lehet beiratkozni, másutt a kettőt különböző arányban egymás mellé teszik. Ez megint csak zökkenőkkel jár.
Ami a román nyelv oktatását és az érettségi vizsgát illeti, az idén elég szerencsétlen tételt kapott mindenki. A román diákok is küszködtek ezzel, sokan a vártnál kisebb jegyet kaptak. A román oktatásban még mindig él az a sokat és régóta kárhoztatott szemlélet, hogy a gyerekek fejébe tömött információmennyiség a döntő. Nagy az óraszám, túl nagy az információmennyiség ahelyett, hogy kevesebb, de rendezett információcsomagot próbálnának a gyereknek adni. A mennyiségi elv helyett a minőségi elvet kellene érvényesíteni.
A magyar gyerekek esetében továbbra is ugyanazzal a problémával szembesülünk, amelyet az elmúlt időben többször felvetettünk. Egy fél lépést tettünk előre, mert a tanügyi törvényben is szerepel, hogy I–IV. osztályban külön tankönyvből tanítják a gyereket, V–VIII. osztályban külön tankönyvből, de azonos program szerint – ami fából vaskarika, de ennyit lehetett akkor elérni –, IX–XII.-ben pedig ugyanazok a tankönyvek és ugyanaz a program, mint a román gyerekek esetében. Ezzel az egésszel így baj van.

Nagyon merevnek érezte az ellenállást román oldalon, hogy ezen változtatni lehessen?

Van egyfajta ellenállás, de nem akkora, hogy ne tudnánk megtörni. Klisék vannak számos minisztériumi tisztviselő agyában, meg számos, a román oktatásért felelős szakember agyában. Megint egy primitív előítélettel kell szembesülni: ha a magyar gyerek nem tud jól románul, akkor zúdítsunk rá még több információt, kényszerítsük rá, hogy még többet magoljon. Így még kevesebbet fog tudni. Érzelmileg is tönkreteszik a magyar gyerek és a román nyelv viszonyát már induláskor, mert olyan nehéz, hogy a gyerek nem tudja megszeretni, ezért ellenszenves lesz neki a tantárgy. Aztán ez az ellenszenv halmozódik. A román nyelv oktatása ott, ahol nincs nyelvi közeg az utcán vagy a nyilvános életben, kínzássá válik számára. Jó lenne, ha a román oktatási szakemberek hajlandók lennének leülni és belegondolni, hogy a nem román anyanyelvű gyerekeket, akik nem román közegben élnek, másképpen kell megtanítani románul, nem pedig ultranacionalista kirohanásokat rendezni, hogy a magyar gyerekek nem akarnak megtanulni románul. Nem a gyerekre vagy a szülőre kell hárítani a felelősséget, amiért nincsenek megfelelő tantervek, tankönyvek, és hogy adott esetben a román szakos tanárok egy része sem alkalmas arra, hogy magyar gyerekeket román nyelvre tanítson. Itt van például az érettségi. Nehéz bemérni az egyensúlyt. Mert ha azt mondom, hogy más tankönyvekből, más programmal kellene tanítani a kisebbségi gyerekeket, beleértve a XII. osztályt és az érettségit is, akkor az lesz a válasz, hogy ugyanaz az érettségi jegy nem ugyanannyit ér. Ez nem így van, ezt be kell mérni, meg kell teremteni az egyensúlyt, s tudomásul kell venni, hogy más követelményrendszerrel kell élni a nem román anyanyelvű gyermekkel szemben, mint egy román anyanyelvűvel. Aztán az egyetemen, amikor a szakma elsajátításáról van szó, ezek a különbségek eltűnhetnek. De addig nem.

Sikerül az államfőnek ősszel megbuktatnia a kormányt, vagy ez a kabinet végigviszi a mandátumát?

Ez a kormány már nem tud megbukni. Nem képes megbukni, mert nincs, akit a helyébe tenni. Ezek spekulációk, hogy ilyen egyezség, olyan szövetség, mind csak találgatások. A Szociáldemokrata Pártnak nem áll érdekében, hogy másfajta kormányt támogasson, mint ezt. Lassan már az sem érdeke, hogy belépjen a kormányba, mert készülnie kell a választásokra. Így vagy úgy megtámasztva, de kitart a kabinet. Ma erre van a legnagyobb esély, de Romániában jósolgatni rendkívül kockázatos. Erre már én is, mások is jó párszor ráfáztak.

Az államfő dacból mond mindennek ellent, amit eldönt a törvényhozás, vagy valamilyen politikai megfontolásból teszi ezt, bizonyos háttéralkuk alapján?

Több oka is van a magatartásának. Az egyik az, hogy Traian Basescu kezdettől fogva rendkívül ügyes és rendkívül populista politikus. Ezt bebizonyította 1996 és 2000 között a kormányban, amikor miniszterként, annak ellenére, hogy nem volt pártelnök, kormányt tudott buktatni. Utána bebizonyította főpolgármesterként is. Ügyes, mert el tudja adni az eladhatatlant is. Főpolgármesterként Bukarest legerősebb embere volt mint politikus, most pedig államelnökként politikai szinten az állam legerősebb embere. Ennek ellenére el tudja játszani azt a szerepet, hogy ő a lázadó legkisebb fiú, a magányos betyár, aki a hatalmasok ellen harcol. Elég nagy teljesítmény a leghatalmasabb embernek az a képzetet kelteni, hogy ő a nép egyszerű fia, a szegénylegény, aki harcol – ahogy fogalmazott – az oligarchák ellen. Azért mondtam, hogy populista, mert mindig a közvélemény szája íze szerint szól, tudja, mit akarnak tőle hallani az emberek. Senki nem beszél arról, hogy amit most tesz, azt Bukarest főpolgármestereként is végigcsinálta. Ez egy egyszerű, de hatékony minta. Szembefordult vagy szembekerült a fővárosi önkormányzattal, magányos polgármesterként, arról megfeledkezve, hogy leginkább az ő kezében voltak a hatalmi eszközök. Attól kezdve állandó konfliktus volt a főpolgármester és az önkormányzat között. Úgy emlékszem, olyan időszak is volt, hogy nem működött a tanács, fel volt függesztve, s miközben az volt a látszat, hogy nincsenek eszközei, minden hatalmi eszköz a kezébe került. Ez történik most: akkor a főpolgármester és az önkormányzat, most az államfő és a parlament között ugyanaz a viszony, ugyanaz a konfliktus. Ezek egyszerű, de működő minták. Nyilvánvaló, hogy számunkra ezek rendkívül veszedelmesnek tűnnek. Nekünk ugyanis a testületi demokrácia a kedvező, nem az egy személyhez, egy kézbe összpontosuló hatalom. Ez egy minta, amit nagyon ügyesen és jól visz tovább Traian Basescu, akinek politikai ügyességét sohasem vitattam. Most itt a nyugdíjkérdés. Előbb én is meghökkentem, hiszen nyilvánvaló, hogy nyugdíjemelésre szükség van, ez népszerű döntés, és az is világos, hogy a kezdeti viták után meg lehetett keresni azokat a forrásokat – mivel a költségvetés elég jó állapotban van –, amelyek biztosítják a fedezetet erre. Meghökkentem, hogy az államelnök miért támadja ezt az intézkedést, és aki nem vele rokonszenvez, annak az lehetett a benyomása, arról van szó, hogy az államfő és a Demokrata Párt haragszik, amiért egy ilyen nagy, népszerű intézkedést az ellenfeleik hoztak, ezért támadják, vállalva az esetleges népszerűtlenséget is. Aztán rájöttem, ügyes taktikával most zajlik ennek az eredménynek a kisajátítása. Az államelnök felveti, hogy a nyugdíjasokat be akarják csapni, hogy nincs is pénz, s ő ezért haragszik, ezért nem akarja aláírni a törvényt. Utána kéri a kormánytól, hogy mutassák fel a forrásokat. Eljutunk oda, hogy az államelnök kényszeríti a kormányt, hogy keresse meg a pénzt a nyugdíjemeléshez, majd a következő lépésben már mindenki úgy fogja tudni, hogy az államfő oldotta meg a nyugdíjkérdést, neki köszönhető, hogy emelkedtek a nyugdíjak. Ez egy egyszerű taktika, de ha következetesen végigviszi, akkor működik. Ezt szembeállíthatnám azzal, hogy az RMDSZ milyen ügyetlen ilyen kérdésekben. Szociális kérdésekben mi általában rendkívül ügyetlenek vagyunk. Tudniillik a nyugdíjkérdés benne van a programunkban is. Voltak is részeredmények, például a mezőgazdasági nyugdíjak emelése, de azt sem tudtuk felmutatni, hogy lám, ezt mi csináltuk. Pedig már másfél éve küszködnek a kollégák a minimálnyugdíj problémájával, hogy annak a határát megállapítsák, több törvénytervezetet nyújtottunk be, a közvélemény pedig nem is tud arról, hogy az RMDSZ-nek bármi köze lett volna ehhez. Sajnos nem elég eredményesnek lenni, de ezt fel is kell tudni mutatni.
Az államfőhöz visszatérve: ehhez a politikai ügyességhez, ehhez az általam nem túl rokonszenvesnek tartott politikai attitűdhöz – melyről készségesen elismerem, hogy hatásos – társul az utóbbi időben egy olyan állammodell, amely szerintem nem Európából, hanem Amerikából jön: az elnöki rendszer, a politikai élet végtelen leegyszerűsítése lehetőleg két táborra. Az egyéni választókerületes voksolás, ami Amerikában hagyományos, és még sok minden más, az amerikai demokrácia felszínes átplántálása Romániába. Basescu populista, de hatékony politikusi hozzáállásához talál is az erős államelnök – gyenge parlament (vagy legalábbis az elnöki hivatalnak valamelyest alárendelt parlament), erős polgármester – gyenge önkormányzat képlete. Amit mi civil társadalomnak látunk, és akik e témában megnyilvánulnak, azok olyan civil szervezetek, amelyek ugyancsak onnan hozzák a sugallatot, a mintát.

A parlamenti választás ügyében bizottsági szinten zöld utat kapott a vegyes módszer. Ez a megoldás immár jó az RMDSZ-nek?

A mi a jó az RMDSZ-nek helyett úgy kellene kérdezni, mi a jó a magyaroknak Romániában. Én azt gondolom, nekünk a jelenlegi rendszer tökéletesen megfelel, minden egyéb demagógia. Azt, hogy az egyéni kerületes rendszerrel jobb összetételű lesz a parlament, én – enyhén szólva – kétlem. Adott esetben az a kockázat is megvan, hogy rosszabb lesz. A parlament minőségét kiegészítő rendelkezésekkel kellene megoldani. A pártok helyzetét átgondolni, a házszabályt újragondolni, a pártok közötti vándorlást megállítani. A magyarországi politikai életben is sok gond van, de az elmúlt tizenvalahány esztendőben kivételes volt, amikor valaki átült egyik pártból a másikba. Nálunk lassan az a kivétel, aki nem járta meg magát több pártban a parlamentben. Ezt egyéni kerületes választással még kevésbé lehet szabályozni, mert még inkább az egyénre esik a hangsúly. Az ide-oda sétálás is azt mutatja, hogy nem a párt a fontos, nem a meggyőződés, nem az ideológia, hanem én vagyok a fontos. Ha nekem nem tetszik, fogom a kalapom, átmegyek, mert a másik pártban többet ígérnek, megígérik, hogy a következő alkalommal is képviselő vagy szenátor leszek, tisztséget ígérnek és megyek oda, vagy megsértődöm és továbbállok. Nem tudom, valaki végiggondolta-e, hogy az egyéni kerületes választás ezt nem oldja meg. Nekünk a mostani rendszer azért jó, mert arányos képviseletet biztosít a magyarság számára.
Az egyéni kerületes rendszert azért fogadjuk el ilyen vegyes formában, mert látjuk, ez a többségi akarat, és ha ezzel élesen szembefordulunk, akkor veszíteni fogunk. Azt mondom, próbáljuk ki, lássuk, hogyan fog működni, ha egy-egy kerületben jelöltek vannak. Arról mindenki megfeledkezik, hogy ők szintén a pártok jelöltjei lesznek, s közvetlenül rájuk szavaznak a választók. Ily módon, hogy a mandátumok fele így osztódik el, a másik fele pedig bekerül a kosárba, a fel nem használt szavazatok listáról osztódnak, az jó esetben ugyancsak biztosítaná az arányos jelenlétét a magyarságnak. Ezért tudjuk elfogadni. Látom, hogy az államelnök most már ezt támadja, és itt lóg ki a lóláb: arról van szó, hogy a kisebb pártokat, de a magyar képviseletet is kiszorítani. Az egyéni kerületes választási rendszerrel csak néhány emberünk jutna be a parlamentbe Kovászna és Hargita megyéből, esetleg Marosból. Az elnők olyan választási rendszert szeretne bevezetni, amely a legnagyobb pártot, amely most úgy tűnik, hogy a Demokrata Párt, nagyon megugratja. Ez az ugrás azt jelenti, hogy kevesebb mint 50 százalékos támogatottsággal el lehet jutni a kétharmados többségig a parlamentben. Kétharmados többséggel alkotmányt is lehet módosítani. Az egyéni kerületek esetén úgy tűnik, mintha egyénekre szavaznának, de akkor is pártokra szavaznak. Ez Magyarországon jól látható. A kis pártok, az MDF és az SZDSZ, esélytelenek az egyéni kerületekben. Abszurdum azt hinni, hogy sehol nem tudtak alkalmas embert állítani. Az emberek pártokra szavaztak, és az egyéni kerületekben is párttámogatási arány szerint szereztek szavazatokat. A pártelnökök sem jutottak be egyéni kerületben. Ha nincs kompenzáló módszer, akkor elméletben elképzelhető, hogy egy párt lesz a parlamentben, bevezetjük az egypártrendszert. A gyakorlatban ez nem nagyon történhet meg, de benne van a lehetőség. Ha országosan a Demokrata Párt támogatottsága 51 százalék, és a többieké ennél kisebb, akkor – ha minden kerületben az ő jelöltjük 51 százalékot kap – csak a PD lesz a parlamentben.

Találkozik-e a közeli napokban Tőkés Lászlóval?

Megfogalmaztam a meghívót, várom a választ. Úgy látom, ezzel egyelőre nem sietnek, de ha fontosnak tartják, akkor egy vagy több találkozóra előbb-utóbb sor kerül. Az RMDSZ nyitott erre, rajtunk nem fog múlni.

Felajánl-e az RMDSZ helyet az európai parlamenti választási listán Tőkés Lászlónak?

Ha meg tudunk egyezni, akkor közös listáról is beszélhetünk.

Ezt sokan akár úgy is értelmezhetik, hogy az RMDSZ meghátrált.

Nem, szerintem az RMDSZ felelősségéről beszélünk, és ezt vállalom a magam nevében és a Szövetség nevében. Az RMDSZ erős, nagy támogatottsággal rendelkező szervezet, melynek nem kell megijednie a saját árnyékától. Viszont ez azt is jelenti, hogy nem háríthatjuk másra a felelősséget, ha nem lesz magyar képviselet Brüsszelben. Szerintem az RMDSZ-nek továbbra is megvan az esélye arra, hogy jó kampánnyal, jó üzenettel átlépje az 5 százalékos küszöböt az EP-választásokon is. Ennek van azonban egy bizonyos kockázata, és nem gondolom, hogy nekünk most kalandokba kellene bocsátkozni, kísérletezni, és azt mondani, minden valószínűség szerint meglesz a több mint 5 százalék, de vállaljuk azt a kockázatot, hogy esetleg nem lesz meg. Nem dupla vagy semmire politizáltunk, hogy nekimegyünk, aztán ahogy esik, úgy suppan. Ez nem vallana felelős szervezetre. 2004-ben is hasonló volt a helyzet, de akkor tudtuk, a dolgok rendben lesznek, csak azt nem tudtuk, mennyire. A kérdés az, hogy a másik oldalról érzik-e ezt a felelősséget, érzik-e, hogy megjelent egy közös ellenfél: a közöny. Az államfővel kapcsolatos népszavazásból is csak az egyik konklúzió, hogy akik elmentek szavazni, nem úgy szavaztak, ahogy az RMDSZ kérte. Ennél sokkal fontosabb, hogy milyen kevesen mentek el a magyarok közül egy szavazásra Romániában. Volt példa arra, hogy az elnökválasztás második fordulójában alacsonyabb volt a részvétel, de ilyen hatalmas különbség sosem volt. Ha jól emlékszem, országosan 43-44 százalék körül volt a részvétel, ami amúgy sem túl magas, de a magyar részvétel 30 százalék alatt volt. Ez óriási különbség. Ennek kellene mindnyájunkat foglalkoztatnia. Az 5 százalékos küszöbbel ezért van problémánk együtt is, külön is, mert ha közöny van, a veszekedés még inkább távol tartja a magyarokat a szavazástól. Ha a magyarok elhiszik, hogy nekik mindegy, mi folyik Bukarestben vagy Brüsszelben a politikában, akkor veszíteni fognak.

Ha kompromisszum születik és módosul a lista, akkor újra össze kell gyűjteni a kétszázezer aláírást?

Nem kell. A választásokon az RMDSZ indul, a maga összegyűjtött szavazataival. Már nem lehet aláírásokat gyűjteni. Az aláírásokat mindenkinek le kellett adnia, de jelöltlistát nem kellett leadni. Ami a kompromisszumot illeti, én nem gondolom, hogy az RMDSZ-nek irányt kellene váltania. Ha Tőkés Lászlóval megegyezünk, én tőle sem kívánom, hogy irányt váltson. Én azt gondolom, ne próbáljuk visszahozni a 90-es évek elejét. Nem törekszem ilyesmire. Egyszerűen vannak közös célok, amelyekben meg lehet állapodni. Tőkés Lászlóval többször tárgyaltam az elmúlt hónapokban, egyeztettünk például a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációja ügyében. Erről részletesen beszéltünk, de politikai problémát ő sem hozott szóba, én sem. Lehet így is működni: bizonyos megoldandó kérdéseket azonosítasz, elveket is, ha kell, és azt mondjuk, igen, ebben tudunk együtt dolgozni. Másban pedig ki-ki megy a maga útján. Jó lenne ehhez hozzátenni a szolidaritást, azt, hogy Brüsszelben vagy Bukarestben ne szidjad a másikat. Hogy ezt el lehet vagy sem várni valakitől, nehéz kérdés. Egy kompromisszumnak ez is része lehet, de ebben vannak kételyeim. De közös célokat lehet azonosítani, a többiben pedig ki-ki képviselje a maga álláspontját. Én olyasmit tudnék elképzelni, mint egy választási együttműködés vagy választási szövetség annak érdekében, hogy a magyarságnak legyen képviselete. Induljunk el egy ilyen minimális követelménnyel.
Ebbe a minimum-projektbe belefér az egyeztetés a helyhatósági és az országos választásokról?

Előretekinteni lehet, de ez nem jár azzal, hogy rákényszerítsem a másikat, hogy gondoljon mást a politikáról vagy váltson utat. Ezt én nem tenném. Egy dologra szólítanék föl mindenkit: nem szabad képviselet nélkül hagyni a romániai magyarságot!

Sokan úgy érzékelik, mintha a referendum után az RMDSZ elvesztette volna a magabiztosságát. Mintha megingott volna valami az RMDSZ-en belül. Történt valami? Esetleg ön éppen azért döntött úgy, hogy csak az RMDSZ-szel foglalkozik, mert ilyesmit érzékelt?

Csak magamról beszélhetek, ha közérzeti kérdésekről van szó. Én azt gondolom, hogy az elmúlt másfél évtizedben jó politikai utat választottunk, jó eszközöket teremtettünk a magunk számára, erősebb lett az RMDSZ a politikai életben. Olyan erős lett, hogy ez már sokaknak kényelmetlen, valószínűleg ezért kapunk egyre nagyobb ütéseket több irányból is. Ilyen szempontból nincs miért újragondolnunk a politikai eszköztárunkat. Azt, hogy hol, mi módon hibázunk, hogyan fogalmazzuk meg az üzeneteinket, hogy jól állapítjuk-e meg a prioritásainkat, ezt mindig újból és újból át kell gondolni. Nem hiszem, hogy helyes lenne azt mondani, hogy mi mindent jól csináltunk, minden szép, tetszik, vagy nem tetszik, ezt mi így akarjuk. Ez nem lenne helyes. A politikában a kritikára érzékenyen oda kell figyelni. A népszavazás után egy dolog valóban meggondolkoztatott. Azon nincs mit különösképpen gondolkodni, hogy a román politikai életben minket támadnak, vagy hogy minket különösképpen nem szeretnek, sőt, ügyészségi eszközök is akadtak az RMDSZ vezető politikusaival szemben. Ezt tudjuk, látjuk. Viszont ha a saját közösséged részéről úgy érzed, hogy valamit nem tudtál megmagyarázni, hogy valamit nem úgy látnak azok, akik téged oda küldtek Bukarestbe, amint te látod, az figyelmeztetés. Le kell ülni megbeszélni a helyzetet. Nem hiszem, hogy ez baj lenne, hogy az RMDSZ vezetőin érzett az, hogy gondolkodóba ejtette őket, miért nem értjük meg egymást egy kérdésben, például az államelnök kérdésében a közösséggel vagy annak egy részével. Miért van az, hogy mi fontosnak tartunk valamit, és a közösségünk számára nem ez a fontos. Enynyiről van szó. Szerintem ez alapvetően hasznos. Nem azért, mert arról van szó, hogy minden rosszban van valami jó, hanem azért, mert most egy olyan szavazás kapcsán jöttek elő bizonyos problémák, amely szavazást nem mi döntöttünk el. Nem a magyarokon múlott, hogy mi lesz az eredmény, és nem is az RMDSZ sorsát érintette közvetlenül. Jobb, ha így jött elő, hogy vannak problémák, és le lehet ülni, végig lehet gondolni. Sokan az RMDSZ gyengeségének látják azt is, hogy néhány hónappal ezelőtt azt mondtuk, nem akarunk az EP-listáról egyezkedni, most meg fölajánljuk a megegyezést, és akár a közös listát. Igen, közben elvégeztük a magunk elemzését, ehhez hozzájárult, hogy hogyan alakult a népszavazás, milyen problémákat hozott felszínre. És azt mondtuk, nem akarunk kockáztatni. Magabiztosság ide vagy oda, a választott út helyessége ide vagy oda, ez mind rendben van, de kalandokba nem bocsátkozunk, nem fogunk egy vak és süket harcba bocsátkozni az EP-lista kapcsán, hogy a végén ne legyen képviselet. De az RMDSZ megy a maga útján. Ismétlem, minden valószínűség szerint rendben lesznek az EP-választások. Rendkívül rossz elemzést végeztek azok, akik azt gondolják, hogy a független jelölt bejuthat az EP-be, viszont nem akarjuk a létező kockázatot vállalni. Ez nem az RMDSZ, nem a jelöltek kockázata, hanem azt jelentené, hogy az Európai Parlamentben nem lesz romániai magyar.

  • Despre baza de date

Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. În cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât în limba română cât şi în limba maghiară.

În munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date.

Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date  în viitoare analize.