Căutare

A székelyzászló-ügy kapcsán markáns véleményt megfogalmazó médiaszemélyiséget a sajtó felelősségéről és a bukaresti nézőpontról kérdeztük villáminterjúnkban.


Lucian Mîndruţă televíziós személyiség szerdán, a Facebook-oldalán közölt egy markáns állásfoglalást a székelyzászló-ügyről. A bejegyzés az éppen eszkalálódó székelyzászló-botrány közepette óriási visszhangot váltott ki: 
Köszönöm nektek, kedves magyarok a szép erdélyi városokat, amelyekre jobban is vigyázhattunk volna. Köszönöm, mert tudom, hogy milyen nehéz nektek ezen a napon, amikor mi egy nagyobb hazát ünnepelünk, de ne gondoljátok azt, hogy nektek csak egy kisebb haza jutott.
Idézet Mîndruţă december 1-jére írt szövegéből

közel 600-an kommentálták, majdnem háromezren lájkolták, négyezren osztották meg. Az újságíró máskor is írt hasonló hangvételű bejegyzéseket, például a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából, amikor megköszönte a magyar, a német, a török, a tatár, a bolgár és a zsidó kisebbségnek az ország történelméhez, kultúrájához és épített örökségéhez való hozzájárulását. 

Lucian Mîndruţă 1967 szeptember 15-én született Bukarestben. Felsőfokú tanulmányait a Bukaresti Egyetem Újságírói és Kommunikációtudományi Karán végezte, majd a SOTI, a PRO TV, az Antena 1 televíziók munkatársaként vált ismert tévés személyiséggé. Kedvenc szerzői közé sorolja Andre Glucksmannt, Ion Barbut, Voltaire-t. A hard rock, a new wave és a '80-as évek zenéjéért rajong. Kedvenc színe a fehér, és legszívesebben muszakát enne. (Fotó: Facebook)



Lucian Mîndruţă megkeresésünkre arról beszélt, hogy néz ki Székelyföld Bukarestből nézve, és médiaszemélyiségként hogy látja, mekkora a sajtó felelőssége abban, hogy a zászló-ügy elfajult. Mîndruţă jelenleg Görögországban forgat, elfoglaltságaira hivatkozva csak egy villáminterjút vállalt el. 
Mi motiválta, hogy a székely zászlóval kapcsolatos gondolatait megírja a Facebook-oldalára? 
Lucian Mîndruţă: - A sajtó túldimenzionálta a székelyzászló-ügy kapcsán létező konfliktust. A média Székelyföldön készült, zászlókat ábrázoló képet mutogat, azonban a fotón emberek nem szerepelnek. Éppen ezért számomra úgy tűnik, a szimbólumok harcának lehetünk tanúi, amelyből az emberek teljes mértékben hiányoznak. 
Szomorú, hogy a román média az egyszerű magyar emberek véleményét nem kérte ki a kérdésben, de annál nagyobb előszeretettel idéz különböző nem szokványos - hogy ne mondjam azt, extrém - nyilatkozatokat megfogalmazó személyeket. Ugyanakkor a magyar sajtó ugyancsak szélsőséges románok véleményét ismerteti, mintha románok és magyarok egyaránt arra lennénk ítélve, hogy csak közösségeink legdühösebb tagjai révén szólalhassunk meg. 
Különben azért írtam meg az észrevételeimet a Facebookra, mert olyan román és magyar emberekre szerettem volna bukkanni, akik képesek arra, hogy egy tisztességes és normális véleményt megfogalmazzanak a kérdésben. Úgy gondolom, hogy a székely embereknek - akárcsak a román embereknek - jogukban áll büszkének lenni a történelmükre és jelenükre. A normalitás és szabadság Európájában senki nem tilthatja meg egy közösségnek, hogy érzelmeit megélje vagy kifejezze. 

Nem értem, mi bajunk a Székelyfölddel. 
Akárhová megy az ember Nyugaton, minden régiónak megvan a maga történeti zászlaja, fesztiválja, sajtmárkája, könyvtára és várkastélya. Mindegyikük mond valamit a helyről, hozzájárul a vidék kulturális gazdagságához. Miért ne volna nekünk is effélénk? 
Alapjában mi a bajunk a magyarokkal? Nincsenek itt legalább ezer éve? Nem védték a határunkat? Tudja-e bármelyik román, hány magyar halt meg azért, hogy megvédje Erdélyt a töröktől meg a tatártól? Egy se tudja. Mert szemünk és fülünk csak Mihály vajdára nyílik. Mert a tankönyveinkben nincsenek benne más nemzetségek hősei, akikkel történetesen közös a történelmünk, amely most már igazán végződhetnék békében. 
Azt hiszem, hogy a székely zászló körülötti botrány csak a magyarországi szélsőjobboldal malmára hajtja a vizet, hogy mondhassák: a románok primitívek. Ez csak mindkét fél nyomorúságos nacionalizmusát erősíti. 
Csak azoknak használ, akiknek be kellene indítaniuk a gazdaságot, s ehelyett nincs más ötletük, mint hogy beindítsák a gyűlölködést. 
Ezért vetem föl ezt ma. Drága magyarok, mivel román állampolgárok vagytok, akárcsak én, a ti történelmi jelképeitek az enyémek is. Az lehetetlen, hogy büszkélkedjünk a teutonok, a Német Lovagrend által épített törcsvári (Bran) kastéllyal, nem pedig Ion bátyóval, s hogy ebből ne vonjunk le semmiféle logikai következtetést. 
Ma én is székely vagyok. Az első székely Argeş megyében!
Lucian Mîndruţă írása, fordította: Tamás Gáspár Miklós



Az ön tapasztalata szerint a Székelyföld kérdése hogyan jelenik meg a bukaresti közbeszédben, illetve hogyan vélekedtek erről a témáról fővárosiak, mielőtt a botrány kitört volna? 
- Kétféle bukarestit ismerek: az egyik fajta soha nem utazott Brassónál északabbra - ők azok, akik félnek, hogy „elveszítik" Erdélyt, a másik fajta pedig Németországban és Spanyolországban dolgozott vendégmunkásként. Ők azok, akik láthatták, hogy bizonyos tartományokban nemhogy visszaszorítanák a történelmi szimbólumok, zászlók használatát, hanem épp ellenkezőleg, bátorítják a különböző tartományok közötti különbségek kiemelését, hiszen tudják, hogy ezekben a különbségekben rejlik a kontinens sava-borsa. A másság a szellemi gazdagság, nem pedig a konfliktusok forrása kellene, hogy legyen, amint az egykor volt.