Căutare

Komoly kollégával beszélgetek: Traian Băsescu évekre tönkretette a román demokrácia morálját.

Nem csak politikailag, de lelkileg nyomorít konfliktuskereső személyiségével, intoleranciájával, agresszivitásával, önzésével – miközben nemzete hagyományos türelmességéről beszél. És miközben magát a román nép kollektív tudatalattija kifejeződésének, egy népszavazás eredményét pedig az isteni akarat megnyilvánulásának deklarálja. Itt valami nagy baj van.

Traian Băsescut megállítani nem lehet, ez nyilvánvaló – például most is, amikor ismét törvényellenesen beavatkozik a kormány ügyeibe, újra borzolja a kedélyeket, senki sem mer az Alkotmánybírósághoz fordulni. Félünk, hogy a bírák megint begyávulnak, és nem merik kimondani a jogsértést; félő, hogy az elnök népszerűségi mutatója ismét megugrik a képviseleti demokrácia lejjebb csavarásával. Egyre kevesebben veszik fel vele a kilátástalan harcot. De ez természetesen nem mehet sokáig.

Kiváló értelmiségi kollégámnak legjobban a román „civil társadalom” árulása fáj. Szenved attól, hogy magas szellemi, közírói körökben akadnak olyanok, akik nem csak a parlament, a kormány és a pártok szétzúzását tekintik a „megújulás” – egyfajta misztikus nemzeti forradalom – szükséges útjának, de az elnök sokak által emlegetett alkoholizmusára, duhajkodásaira, rabló tempóira, szexista, rasszista kirohanásaira is mentséget találnak.

Kényes filozófusoknak nem visszatetsző, ahogy Traian Băsescu a Jóistent emlegeti, vagy ahogy a nőket a nemi szervükkel, az újságírókat buzikkal, a romákat büdös cigányokkal azonosítja. Egy olyan populista szemléletnek látjuk a tobzódását, amely minden érvényes politikai elmélet szerint anakronisztikus, viszont nyerő az értékmércéjüket vesztett, elbizonytalanodott emberek számára egy bizonyos modellhez való visszatérés mimetikus erejénél fogva.

Ez a szemlélet hatott a romániai magyarság körében is. Bukaresti barátom is rákérdez, román létére őszintén félti a magyar politikai érdekképviselet sorsát. Maga is felfigyelt egyszerű logikai képtelenségekre. Elsősorban arra, hogy miként lehet támogatni az RMDSZ-szel szemben (olcsó, hazug ígéreteknek bedőlve) azt az embert, aki csak ártott a magyaroknak: határozott nemet mondott mindenféle autonómiatörekvésre, cinkosaival megfúrta a kisebbségi törvényt, már miniszter korában széles ívben elkerültette Erdélyt az autóutakkal.

„Szájon csókolták egymást” – a gusztustalan kifejezést az állam elnöke arra használta, hogy kifejezze megvetését a magyar politikusok iránt, akik a referendum ügyében történetesen ugyanazon az oldalon voltak, mint a román szélsőséges és idegengyűlölő párt tagjai. De hát ő maga, az elnök már korábban „szájon csókolta” őket, hiszen a PRM szavazataival nyerte meg a választásokat! A kérdést tévériporterek is tendenciózusan felteszik, szegény magyar megkérdezettek pedig szégyenkezve pislognak, hiszen valóban... A politika azonban több úton jár, több utat jár be, és az ember nem mindig maga választja meg az útitársait. Képzeljük el, hogy az RMDSZ nem szavaz meg fontos törvényeket, csak mert a PRM is egyetértett azokkal. (Vagy most érvként mondjuk azt Tőkés Lászlóval, hogy tényleg „jobb” nekünk a PRM, mert legalább tudjuk, hogy hányadán állunk vele?)

... Ennek az embernek ezt a politikáját akarják most egyes külső és belső magyar politikusok az RMDSZ bomlasztására, pozícióinak gyengítésére felhasználni. Minél inkább sikerül nekik, annál nehezebben fognak megállni a történelem ítélőszéke előtt. Rövidesen az lesz a valódi kérdés: hogyan lehetett ezzel a közönséges, akaratos emberrel egy követ fújni? És lesz rá válasz. A győztes nem visz mindent; az idő pedig a hősök és az árulók között is más rendet tesz, mint a pillanatnyi győzelmek.