Căutare

Gyakran megtörténik a politikában és a diplomáciában, hogy jóllehet a tervezés és az ütköztetés, az egyeztetés és a vita természetszerűen a kulisszák mögött zajlik, a szereplők indítékai-szándékai-érvei annyira ismertek, hogy voltaképpen nyílt sisakos játszmáról beszélhetük. Tekintsünk két példát az elmúlt hétről-hétvégéről.

A nyílt kártyák kérdése a szociáldemokraták bizalmatlansági indítványa kapcsán szó szerint is felmerül, és érdekes érvek szólnak mellettük – értsd: a parlamenti voksoláson a nyílt szavazás mellett –, illetve ellenük. Míg a szocialisták egy része zsarolást lát abban, ha nyíltan kellene szavaznia, mert ilyenformán nem a saját lelkiismerete (és, megjegyezzük, egyéni érdekei) szerint, hanem a pártfegyelem régi időket idéző kényszere alatt nyilvánítana véleményt, a demokraták – akik bármit megtennének a liberálisok megbuktatásáért – „opcióvállalásról” papolnak.

A csapda nem csak politikai, de logikai is: a „nyíltságot” azok erőltetik, akik egy rejtett (bár mindenkitől ismert) forgatókönyvet akarnak ezáltal keresztülvinni. Amelynek sikere egyáltalán nem vezetne el sem bárminek a tisztázásához, sem a dolgok jobb menetéhez. Arról nem is beszélve, hogy milyen eszközöket használ Mircea Geoană pártelnök a saját belső riválisaival – immár belső ellenzékével – szemben, miközben alakulatát ebbe a kockázatos kalandba sodorja.

A kormány pedig, Damoklész kardjával a feje fölött, mit is tehetne ebben a helyzetben? Dolgozik, remélve, hogy a létére törő „nyíltság” ellenére marad a helyén, teljesíti programját, biztosítja az ország stabilitását, és ő rendezi meg a jövő évben is a választásokat.

A kormány munkájának része a külügyminiszter múlt heti magyarországi látogatása is. És a sikeresség mértékéül választhatjuk akár a nyíltságot. Az igazi nyíltságot abban, hogy – éppen mivel stratégiai partnerségi viszonyban van a két, idén immár harmadjára közösen kormányülésező ország – természetes módon felvethetők mindkét oldalról kényes és sürgős megoldandó kérdések. Politikaiak, mint a kisebbségi törvény, amelyet a most kormányra törő primitívek vittek vakvágányra; vagy szociálisak, mint a magyar munkaerő-piac megnyitása, vagy pedig – ami szintúgy rendkívül égető – a román nyugdíjrész folyósítása a Magyarországra áttelepedett koros személyeknek.

A jószándék, az akarat megvan, erről a tárgyaló felek biztosítottak. A képesség is, talán, ha nem is az azonnali megoldásra. Ámde ha a belpolitikai „nyílt kártyák” elütik a külpolitikaiakat, ha a Băsescu–Geoană-terv túllicitálja a kormány tervét, akkor erősen kérdésessé válik minden. Egy okkal több arra, hogy ezekben a játszmákban a korrektség és ne alacsony politikai kalkulusok játsszák a fő szerepet.