Căutare

Articolul:

Két tekintélyes amerikai lap is sötét képet fest a 2009. esztendő Romániájáról. A New York Times az „eprészek árváinak” sorsát panaszolja fel, az International Herald Tribune pedig az egészségügyi korrupcióról rántja le a leplet.

A hivatalos Bukarest évek óta támogatja a román állampolgárok külföldi munkavállalását – mi több, elszántan hadakozott a munkaerőpiacukat a román állampolgárok előtt megnyitni vonakodó uniós országok imigrációs politikája ellen, abból kiindulva, hogy a külföldön munkát vállalókból az országnak haszna származik.

A vendégmunkások új munkamorállal, gyarapodó szakmai ismeretekkel térnek haza, s az sem mellékes, hogy jelentős összegeket hoznak/küldenek családjuknak, ami – a spekulatív tőke mellett – nem kis mértékben járult hozzá az oly büszkén emlegetett gazdasági dübörgéshez.

„Eprészárvák” nemzedéke?

A nyugati sajtó mindezt másként látja. A New York Times a Spanyolországban és Olaszországban boldogulni próbáló román vendégmunkások kapcsán maga is elismeri a „vendégmunkáskodás” anyagi „jótéteményeit”, leszögezve: a nyugati országok állampolgárai által elutasított munkákat felvállaló románok évente 10,3 milliárd dollárt küldenek haza. A cikkíró azonban keserűen állapítja meg: mindennek a szülő nélkül nevelkedő, otthon maradt gyermekek látják a kárát.

A lap a Soros Alapítvány felmérésének adatait idézve több mint 170 ezerre becsüli az időszakosan „árván” vagy „félárván” maradt gyermekek számát. Szülők hiányában sokan kábítószerezni, inni kezdenek, bűnöznek, visszaesik tanulmányi előmenetelük, gyakran depressziósakká válnak. Közülük tizennégyen követtek el öngyilkosságot az utóbbi három évben.

A lap egyenesen „az eprészek árváinak nemzedékéről” ír, hozzátéve: az időleges kivándorlás nyomán átalakult a hagyományos román család fogalma, igen sok gyermek kényszerült a nagyszüleihez költözni. Szélsőséges esetekben a gyermekek magukra maradnak, vagy árvaházba kerülnek.

Megnőtt a válások száma is, hiszen a más-más országban élő szülők kapcsolata gyakran elhidegül. Közgazdászok ráadásul arra figyelmeztetnek, hogy a külföldi munkavállalás rövid életű lehet, a gazdasági világválság sok kivándorlót kényszerít hazatérésre.

Romániai romák tábora Olaszországban. A válság hazakényszerít

Droghatású hálapénz

A tekintélyes International Herald Tribune a romániai egészségügyi rendszer súlyos helyzetét mutatja be olvasóinak. Apropója akad bőven, így felemlíti az utóbbi idők romániai orvosi malőrjeit, az egészségügyi személyzet nemtörődömsége miatti halálesetek sorozatát. A közöny, a hanyagság, a gondatlanság, a felelőtlenség mellett felháborodottan ír az egészségügyet uraló korrupcióról, a csúszópénzekről, orvosok és betegek vallomásait idézve.

A cikkíró alaposan dokumentálódott, pontosan tudja, hogy miért, mennyit kell a fehér köpeny zsebébe csúsztatni. Így egy vakbélműtétért 100 eurót illik a borítékba tenni, agyműtét esetében azonban a hálapénz az 5000 eurót is elérheti. A betegnek már a beutalás pillanatában fizetnie kell, az egészségügyi kádereknek osztogatott „apró figyelmességek” értéke havi jövedelmének a 75 százalékát is elérheti.

A lap gunyoros megállapítása szerint a romániai egészségügyi rendszer a licitáláson alapul: aki többet fizet, azzal foglalkozik az orvos. A Világbank tanulmánya szerint a „nem hivatalos juttatások” összege eléri az évi 360 millió dollárt.

A cikkből kikövetkeztethető, hogy a csúszópénz ugyanúgy megszokást vált ki, mint a kábítószer, amiből egyre nagyobb mennyiség szükséges a kívánt hatás eléréséhez. Sőt, az egészségügyiek számára immár annyira természetesnek tűnnek a „páciensi juttatások”, hogy egyre több pénz kell ahhoz, hogy egyáltalán felfigyeljenek rá, pontosabban, hogy figyelemre méltassák a beteget.

A román orvosi kamara elnöke, Vasile Astarastoaie igyekszik megvédeni a fehér mundér becsületét. Szerinte az orvosok a román egészségügyi rendszer alacsony színvonala miatt kényszerülnek rá a hálapénz kikövetelésére, számos orvos havi átlagbére 400 euró, a kezdők 200-at keresnek.

A páciens betegsége?

Több orvos viszont egyenesen úgy véli, a betegek váltak „hálapénz-függővé”: a hálapénzfizetés annyira meggyökerezett bennük, hogy nyomban idegesek és gyanakvóak lesznek, ha az orvos visszautasítja a borítékot. Vannak, akik ennek alapján arra gondolnak, hogy gyógyíthatatlanok. A csúszópénz ezek szerint a „páciens betegsége”. Ennek a logikának megfelelően tehát az orvos a beteg érdekében (is) elfogadni kényszerül a hálapénzt.

Ami a cikkben igazán érdekes, az néhány fiatal orvosnak a véleménye. A szakma újoncai közül többen arra panaszkodtak, hogy idősebb társaik megróják őket, ha nem igénylik a hálapénzt – írja az amerikai lap.