Căutare

A média és a közvélemény meglepõen mostohán kezelte az EMNT március 24-i nyilatkozatát, amelyet azt követõen juttatott el a sajtónak, hogy egy „reprezentatív erdélyi küldöttség” az Európai Parlament és az Európai Bizottság vezetõ képviselõivel folytatott megbeszéléseket március 20–22-én, Brüsszelben. Holott a közlemény utolsó két bekezdése rendkívül fontos mondatokat tartalmaz, amelyek fordulópontot jelenthetnek az erdélyi magyar autonómiadiskurzusban.

Az említett két bekezdés az autonómia gyors kivívásáról szóló mítosz hattyúdala. Ezek a kissé rezignált mondatok tulajdonképpen nem is a tartalmuk miatt fontosak, hiszen eddig sem volt titok például, hogy az EU nem fogja Románia csatlakozásának elõfeltételévé tenni a Székelyföld területi autonómiájának törvény általi biztosítását. Tõkés László mondatainak újszerûsége az, hogy végsõ soron elismerik: nem folytatható tovább a diskurzusnak az a része, amely valamilyen külsõ instancia – az EU – remélt támogatására alapozott az autonómiaigény beteljesülése érdekében. Elismerik, hogy haszontalannak és önáltatásnak bizonyult az autonómiaharc egyik fõ eleme, a nemzetközi közvélemény figyelmének felkeltése a probléma viszonylag gyors megoldása reményében.
Ezzel a felismeréssel tulajdonképpen elveszti vélt megalapozását az a feltételezés, illetve az erre épülõ célkitûzés, hogy Románia küszöbönálló uniós csatlakozása elõtt jelentõsebb elõrelépést lehet elérni az autonómia ügyében, és hogy ebben számítani lehet Brüsszel érdemi támogatására. Hiszen azzal, hogy az európai hivatalosságok egyértelmûen kijelentették: az önkormányzatiság, a szubszidiaritás és az autonómia megvalósítása Románia belügye, amibe az EU-nak nincs közvetlen beleszólása, az önrendelkezési probléma megoldásának pályagörbéje gyakorlatilag visszakanyarodik a román vezetés hatáskörébe. Ezen belül pedig annak a parlamentnek az asztalára, amely eddig kétszer is érdemi vita nélkül, mondhatni reflexbõl vetette el a Székelyföld autonómiastatútumát, és amely hosszú hónapok óta eredménytelenül osztja-szorozza az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét – nem a kérdés rendezésének célzatosságával, hanem a pillanatnyi hatalmi konjunktúra erõterében. A kisebbségi törvény tervezetének eddigi „pályafutása” azt mutatja, hogy a bukaresti hatalom csak a nemzeti kisebbségek helyzetének javításával kapcsolatos brüsszeli „puha kényszer” hatására hajlandó – formálisan – foglalkozni ezzel a tervezettel. És ez a hatalom ültette az államelnöki székbe Traian Bãsescut, aki egyértelmûen kijelentette, Székelyudvarhely is épp olyan mértékû autonómiát fog élvezni, mint Craiova, és aki a teljes román politikummal összhangban szögezte le ellentmondást nem tûrõen, több ízben is, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, amelyben sem helye, sem megvalósulási esélye nincs mindannak, amit az erdélyi magyar autonómiatörekvések célul tûztek ki.
Ezen a pályán, ezekkel az ellenfelekkel kell lejátszani azt a mérkõzést, amelynek a tétje az autonómia, és amelynek levezetésére nem sikerült külföldi bírót szerzõdtetni. A pályára lépés elõtt azonban össze kell állítani egy olyan csapatot, amely nem csupán a labda megszerzésére képes, hanem tud is kezdeni valamit vele.
„Egy teljes értékû RMDSZ újraszervezésére van szükség”, amit emberközeli, közvetlen munkával kell kezdeni, mint 1990-ben – ez a kijelentés a Szövetség berkeiben, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor szájából hangzott el március 18-án, a Szövetségi Képviselõk Tanácsa, valamint a Szövetségi Egyeztetõ Tanács együttes marosvásárhelyi ülésén. Ez a mondat sem tartalmát tekintve fontos, hanem amiatt, hogy most már nemcsak a vélt vagy valós ellenfelek körében, hanem az RMDSZ csúcsvezetésében fogalmazódik meg. Nyilvános el- és beismerése annak, hogy romba dõlt egy másik meghatározó mítosz, amely az egyszínû és egységes magyar politikai képviselet diskurzusát mûködtette. És a feltétlenül szükséges válaszadási kísérlet tétje most az, hogy sikerül-e összeállítani azt a válogatottat, amely Bukarestben képes eredményesen játszani az autonómia ügyében.
Két, jelzésértékû megnyilvánulás ez a romániai magyar politikai barikád két oldaláról: olyan megnyilvánulások, amelyek kiválóan jelzik két, egymással ellentétesnek tekintett megközelítésmód csõdjét, ugyanakkor – komplementaritásukból fakadóan – elõrevetíthetik a romániai magyar politikai cselekvés egy új dimenzióját.