Căutare

      Ahogyan ezt a Krónika által összeállított kronológiából is kiderül, az érdemi párbeszéd 2007 júliusának végén indult el és szeptember elejéig tartott. Tőkés László és tárgyalócsapata Párbeszéd az erdélyi magyar képviselet megtisztulásáért és megújulásáért címmel a lehetséges célokat és cselekvési prioritásokat, továbbá a politikai képviselet és az azzal szorosan összefüggő támogatási rendszer teljes szerkezeti és tartalmi megújítását összegző dokumentumot1, munkanevén a „rendszerváltozás csomagját” tette le a tárgyalóasztalra. Markó Béla és az RMDSZ-delegáció az együttműködési területeket felvázoló Közös nemzeti célokért című dolgozattal2 érkezett, amely tulajdonképpen a párt eddigi vonalvezetésétől semmiben nem különböző célok és cselekvések vázlatos összefoglalása.
      Már az elején kiderültek a szemléletbeli különbségek a felek között. Az RMDSZ tárgyalóinak egyetlen jól meghatározott célja Tőkés László megnyerése az RMDSZ-jelöltlista számára és ennek elérése érdekében hajlandók elismerni, hogy „van élet az RMDSZ-en kívül”, de ennek nem kívánnak a szerkezeti következményeivel számolni. Ezzel szemben, Tőkés László tárgyalói az EP-választásokon való esetleges közös indulást a rendszerváltó csomag elfogadásától tették függővé, ezért ennek pontjaira fokuszálták a tárgyalásokat.
      A rendszerváltás jogosságát tagadva, de a szemléletváltás szükségességét elismerve, az RMDSZ tárgyalói elfogadták tárgyalási alapul az ellenzék dokumentumát, és a munkacsoportok közötti egyeztetések során, pontról pontra haladva, az abban megfogalmazott rendszerkritika kiiktatásán vagy megszelídítésén, továbbá a konkrét vállalások általánosításán, vagy számonkérhetőségének elmázolásán fáradoztak maximális szakszerűséggel. Így lett:
      a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet „módosítása” helyett annak „esetleges módosítása”,
      a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett belső népszavazás „teljes politikai és logisztikai támogatása” helyett csak egyszerű „támogatása”,
      a Székelyföld sajátos jogállásáról szóló népszavazás kiírására való „felszólítás” helyett „ajánlás”,
      a magyar egyetem ügyének „nyílt és cselekvő felvállalása” helyett „további felvállalása”,
      a csángó-ügy „hangsúlyosabb és konkrétumokban megnyilvánuló képviselete” helyett „minél hangsúlyosabb képviselete”,
      az egyházak és a politikum „partneri viszonyának helyreállítása” helyett „viszonyának erősítése”,
      az egyházaknak nyújtandó támogatások „depolitizálása” helyett „az egyházi autonómia tiszteletben tartása”.
      Így kerültek ki továbbá az egyeztetett szövegből olyan megfogalmazások mint:
      „az erdélyi magyar rendszerváltás az egypárt-rendszerről a demokráciára való átmenetet jelenti, olyan módon, hogy a közösség érdekérvényesítő képessége ne sérüljön, hanem erősödjön a belső sokszínűség és többszólamúság hasznosításával”,
      „a közpénzek elosztásának és felhasználásának átvilágítása, depolitizálása, a politikai kliensrendszer felszámolása”,
      „a sajtószabadság biztosítása, a pártsajtó visszaszorítása”,
      „a státus-irodák depolitizálása és közszolgálatiságának garantálása”.
      A munkacsoportok közötti egyeztetés harmadik fordulójának végén derült ki egyértelműen, hogy az RMDSZ tárgyalói olyan szándéknyilatkozat elfogadását szeretnék, amely rögzíti ugyan az együttműködést a közösen prioritásnak tekintett célok elérése érdekében, de konkrét határidőket és felelősségeket megállapító cselekvési tervet nem kívánnak ebbe belefoglalni. Az is világossá vált, hogy nincs hajlandóság a politikai rendszer „kemény részeit”érintő kérdésekről érdemben tárgyalni, úgy mint:
      a pluralizmus érvényesítésének konkrét formái,
      a közös döntések kialakításának és betartásának mechanizmusai,
      a választási együttműködés módozatainak konkretizálása,
      a támogatási rendszer reformja, a támogatások elosztásának depolitizálása3
      a státus-irodák közszolgálativá tétele,
      a képviselet eddigi monopóliumából származó közösségi vagyon közös használata.
      Ekkor Tőkés László tárgyalócsapata egy garanciákat és határidőket rögzítő konkrét cselekvési tervet4 terjesztett elő, mely a megállapodáshoz mellékletként csatolandó, annak szerves részeként, továbbá pontosította álláspontját a három függőben maradt, a reform stratégiai magját jelentő – a választási együttműködésre, a támogatáspolitikára és a közösségi vagyonhasználatra, illetve az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) szerkezetére, hatáskörére és működésére vonatkozó – kérdésben.5
      Mindezekből a munkacsoportok közötti negyedik – utolsó – egyeztetésen csak az EMEF szerkezetében és hatáskörében született közös nevező, a többi kérdésben – beleértve a megegyezés betartásának garanciáját jelentő, a konkrét vállalásokat és határidőket rögzítő cselekvési tervet is – nem sikerült megegyezni. Minden bizonnyal ezek túlmutattak az RMDSZ-vezetők kényszerszűlte reformálási hajlandóságán, legalábbis a tárgyalók nem rendelkeztek megegyezési mandátummal.
      Az RMDSZ-csúcsvezetőség konkrét ajánlatát, miszerint a nemzeti összefogás – RMDSZ-tulipán alatt induló – jelöltlistáját Markó Béla és Tőkés László közösen vezesse, erre vonatkozó mandátum kiányában a Tőkés-csapat nem tudta elfogadni. Ezért mindezen függőben maradt kérdések tisztázása az elnökök közötti csúcstalálkozóra maradt.
      A szeptember 6-i csúcstalálkozót meglehetősen ideges üzenetváltások előzték meg, miután kiderült, hogy a Tőkés Lászlót kísérő küldöttségbe belekerült a tárgyalásoktól mindeddig magát távol tartó, azok szükségességét több ízben nyíltan megkérdőjelező Magyar Polgári Szövetség elnöke6, aki az RMDSZ számára régóta persona non grata. Később kiderült, hogy Szász Jenő jelenlétét könnyebb volt lenyelni és egyszerű barátságtalan gesztusként elkönyvelni, mint elfogadni a cselekvési tervet, amelynek csak egy igen megszelídített változatával7 érkezett Markó Béla a tárgyalássorozat mindent eldöntő utolsó menetére.
      A két – nyilvánosságot látott – dokumentum összevetéséből kiderül, hogy jelenleg a politikai reform milyen mélységeibe hajlandó alámerülni az RMDSZ csúcsvezetése. Egyrészt a határidők megváltoztatása azt jelzi, hogy a számonkérhetőséget az EP-választások időpontjától minél távolabbra szerették volna kitolni, másrészt – és ez a fontosabb – az RMDSZ által felvállalt dokumentumból hiányoznak a rendszerváltozás feltételeit megteremtő és azt visszafordíthatatlanná tevő konkrét lépések, úgy mint:
      a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezethez hivatalosan iktatott, a kulturális autonómia közjogi feltételeit érősítő módosító indítványok egyértelmű felvállalása,
      konkrét szövetségi állásfoglalás elfogadása a Székelyföld sajátos jogállására vonatkozó népszavazás kiírásáról,
      a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvény parlament elé terjesztése,
      közös brüsszeli lobbi-út az autonómiáért és a magyar egyetemért Markó és Tőkés részvételével,
      kormányhatározat kezdeményezésének felvállalása a BBTE és a MOGYE magyar tanszékeinek létrehozásáról,
      konkrét garancia az egyházaknak nyújtandó támogatások depolitizálására,
      a választási törvények diszkriminatív előírásaira vonatkozó módosítások felvállalása,
      a de jure egységes, de facto közös választási párt – Erdélyi Magyar Koalíció Pártja – létrehozása a parlamenti választásokon való közös indulás céljából,
      a státusirodák felügyelő testületeinek újraalakítása és működtetése az irodák közszolgálatiságának biztosítása érdekében,
      nyilatkozat elfogadása a közösségi ingatlanok közös használatáról,
      a közpénzkezelő kuratóriumok összetételének felülvizsgálata a pártsemlegesség, a közszolgálatiság és a szakmaiság szempontjai szerint.
      Ezeknek ismeretében talán érthetőnek tűnik, hogy az egyeztetett szándéknyilatkozatot és a cselekvési terv felvállalt pontjait Tőkés László nem tartotta elégségesnek a politikai rendszer reformjának visszafordíthatatlansága szempontjából. Bár a tárgyalásokra a jelöltségét támogató szervezetek megegyezést elutasító állásfoglalásaival érkezett – ezen szervezeti álláspontok a konkrét garancialista teljes elutasításának tudatában születtek – lett volna még halvány lehetőség az egyezség kialakítására, ha a cselekvési terv pontjairól érdemi vita alakul ki a találkozó során. Sajnálatos módon, erre a felek már nem mutattak hajlandóságot, bár jelen sorok írója, mint a tárgyalások során a megegyezés egyik szorgalmazója, többször is kísérletet tett. Tőkés László azon javaslata körül, hogy az EP-választásokon való közös indulásra vonatkozó megegyezés hiányában is szülessen megállapodás a már egyeztetett és közösen elfogadott kérdésekben, előre látható módon nem alakult ki konszenzus.
      Maradt tehát a „shake hand”, pozitív kicsengésű nyilatkozatok a negatív kampány elutasításáról, továbbá ígéret a tárgyalások folyatatására, az EMEF létrehozására bizonytalan időpontban és bizonytalan tárgysorozattal. A többi pedig már kampánykommunikáció az elkerülhetetlen csata előtt.