Beszélgetés Dobolyi Alexandra brüsszeli szocialista képviselővel a romániai magyar felsőoktatásról, a Bolyai egyetemről, a működésképtelen dél-tiroli autonómiáról, Olli Rehn nagy-nagy haragjáról és a csavaros eszű népekről
      – A közelmúltban Kolozsvárra látogatott, a Babeş– Bolyai Tudományegyetemre. Meglepetést keltett azzal, hogy brüsszeli magyar képviselőként csak az egyetem vezetőségével tárgyalt, és nem találkozott az önálló Bolyai egyetem hiteles szószólóival, a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal (BKB). Sajtónyilatkozatai egyetemügyben jórészt a hivatalos román álláspontot tükrözték. Ön egyetért azzal, hogy az erdélyi magyarságnak önálló magyar karok és önálló magyar állami egyetem kell?
      – Az erdélyi magyarságot a Babeş–Bolyai egyetem keretében megilletik az önálló magyar karok, ezt senki nem kérdőjelezi meg. Hogy a kép teljesebb kegyen, kolozsvári látogatásom előzményeiről is szólnom kell. Idén januárban Brüsszelben járt Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke, és dokumentációt adott át a Bolyai Egyetem létjogosultságáról, illetve arról, hogy az új magyar egyetemnek miként kellene leválnia a Babeş–Bolyairól. A BKB küldöttsége megkeresett minden frakciót. Ezzel az üggyel a külügyi bizottság foglalkozik, ebben a bizottságban magyar részről Szentiványi István SZDSZ-es, Gáll Kinga fideszes és jómagam, az MSZP részéről veszünk részt. Az európai szocialista frakció részéről én foglalkozom Bulgáriával. Mivel Bulgáriát és Romániát mindig együtt tárgyalja a parlament, a szocialista frakció létrehozott egy monitoring csoportot, amely havonta egyszer vagy Bulgáriába, vagy Romániába látogat. Ennek a csoportnak én vagyok az egyetlen magyar tagja, és ilyen minőségemben mind Bulgáriával, mind Romániával foglalkozom. Így jutott el hozzám az erdélyi küldöttség.
      – Mit ígért nekik? Miben tudott segítségére lenni a BKB-nak, a Bolyai Egyetem ügyének?
      – Elmondtam Bodó Barnának, hogy az a kritériumrendszer, amelyet Romániának az EU-csatlakozáshoz teljesítenie kell, kisebbségi kérdést nem tartalmaz. A kisebbség ügye, beleértve a nyelvhasználatot, emberi jogként jelenik meg. Az, hogy a romániai magyarság bármit is követelhetne, semmiféle hivatalos szerződésben nincs benne az unió részéről. Ennek megfelelően egy húszmilliós román lakosság esetében az Európai Unióban érthetetlennek minősül a Babeş–Bolyai egyetem körüli viszály, az a tény, hogy a magyarok erről le akarnak válni. Őszintén elmondtam ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, mégis megígértem, hogy beadványukat eljuttatom a Külügyi Bizottság titkárságára. Felszólalásaimban többször szóvá tettem, hogy kéretik a román kormány a kisebbségi törvény mielőbbi meghozatalára. Azt is elmondtam a Külügyi Bizottságban, hogy a szubszidiaritás elvei alapján, önkormányzati rendszerben kell kiépíteni a pénzszervező rendszereket Erdélyben, továbbá szorgalmaztam, hogy a bizottság jobban figyeljen oda a romániai magyar oktatás és az egyházi javak ügyére.
      – Milyen reakciót váltottak ki felszólalásai? Találkozott-e román politikusokkal?
      – Márciusban újabb külügyi jelentésünk volt, amelyben a román kormányt ostoroztam, hogy tovább késik a kisebbségi törvény elfogadása. Tudvalevő, hogy a kisebbségi törvénynek részét képezi a magyar felsőoktatás kiépítése, amit én tételesen meg is fogalmaztam. Erre figyelt fel a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetősége. Azt is el kell mondanom, hogy tanszékvezető pécsi egyetemi tanárom, dr. Koltay Dénes, aki négy évig rektor-helyettes is volt Pécsen, és jelenleg felnőttoktatási képzésben vesz részt a kolozsvári egyetemen, tájékoztatott a kolozsvári helyzetről, ugyanis minden hónapban egy hetet Kolozsváron tanít. Ő kért arra, hogy látogassak el egyszer Kolozsvárra. Közben az egyetem rektorátusa is meghívott a kolozsvári egyetemre. Így jöttem el magyarországi tanárismerősömmel. Az egyetemen találkoztam Andrei Margával és Salat Levente rektor-helyettessel.
      – Milyen képe volt látogatása előtt a kolozsvári egyetem multikulturalitásáról, egyáltalán a magyar oktatásról?
      – A már meglévő információim mellé a magyar külügyminisztériumból kértem egy részletes háttéranyagot az egész kérdéskörről: milyen a magyar felsőoktatás helyzete Erdélyben, milyen szakok vannak stb.
      – A magyar külügy jelentésében benne volt a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) véleménye is a magyar oktatásról?
      – A külügy a hivatalos álláspontok alapján kidolgozott jelentést küldött nekem. A BKB nem hivatalos fórum, ők Magyarországon is civil szervezetként vannak számon tartva. A magyar kormányszervek nyilván nem tárgyaltak a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal, ezek az információk rendszerint a két kormány közötti tárgyalások alapján állnak össze.
      – A román kormányban benne van az RMDSZ is, amely eddigi megnyilatkozásai alapján támogatja az önálló magyar karok létrehozását a Babeş–Bolyain, illetve az önálló Bolyai Egyetem ötletét. Ez tükröződik-e a magyar diplomáciai jelentésekben?
      – Tapasztalataim szerint az RMDSZ minden olyan megoldást támogat, amely a romániai magyarságot segíti. Nem biztos, hogy a magyarságot az segíti a legjobban, hogy a kolozsvári egyetem magyar oktatói két táborra felosztva utálják egymást. Valószínűleg az segítené a legjobban az ügyet, ha olyan karok és tanszékek jönnek létre magyar nyelven, amelyek elsősorban őrzik az anyanyelv használatát – tanárképzés, műszaki képzés stb. Nem értem például azt, hogy a jogi képzés miért kellene magyar nyelvű legyen?
      – Sajátságos, hogy Ön ezt nem érti…
      – Az erdélyi magyar jogász is a román törvények alapján kell hogy működjön. Persze, a román jogot magyarul is meg lehet tanulni, csak éppen románul kell azt alkalmazni. Ha pedig valaki magyarul végez jogot Kolozsváron, miért maradna Erdélyben dolgozni? Szívesebben eljön Magyarországra, és ott is marad. Az RMDSZ bevallott szándéka olyan környezetet teremteni a szülőföldön, hogy a magyarok ne hagyják el az országot.
      – Ha viszont ebben az RMDSZ által teremtett környezetben nem lesz teljes szintű és skálájú magyar oktatás, az erdélyi magyar diákok éppen a továbbtanulás miatt mennek el. Kanyarodjunk azonban vissza a kolozsvári egyetemen tett látogatásához: milyen álláspontot fogalmazott meg az egyetem vezetősége a magyar oktatás önállósodási törekvéseiről? Az egyetem ugyanis úgy tesz, mintha nem tudna róla, hogy 1959-ben egy már meglévő önálló magyar egyetemet szüntetett meg a kommunista hatalom, beolvasztva azt a Babeş– Bolyaiba. Olyan ez, mintha az erdélyi magyarság most találná fel ismét a spanyolviaszt…
      – Az erdélyi magyarság nyilván nem most találja fel a spanyolviaszt egyetemügyben. Számomra az a furcsa, hogy az egyetemi ügyre is rá akarják húzni az uniós csatlakozást, ez pedig nem működik. Nagyon sok európai parlamenti képviselő véleményét mondom el, amikor így fogalmazok: nem a szétválást, hanem az együttdolgozás útját kéne választani. Ez ma az Európai Parlament döntő többségének a véleménye egyetemügyben. Látni lehet, hogy azoknak savanyú a szőlő, akik valami miatt kikerültek az egyetem vezetőségéből. A tanszékvezető magyar tanárok meg sem szólalnak, köszönik, elégedettek. A román állam a Babeş–Bolyait központilag finanszírozza, a magyar oktatásért viszont extrapénzt ad.
      – Érdemes lenne ennek a román finanszírozási rendszernek is utánanézni, hiszen kolozsvári magyar tanároktól tudom, hogy átláthatatlan az állami pénzek leosztása. Emiatt is szeretnék többen az önálló karok létrehozását…
      – Bodó Barna egy televíziós vitaműsorban maga is beismerte, hogy kapnak állami támogatást. A perpatvar valójában amiatt indult el, hogy az egyetem autonómiája miatt a pénzek elosztása nem a karok mentén zajlik. A románok számarányukhoz mérten több pénzt vesznek fel a kasszából, mint a magyar tanszékek. Véleményem szerint az erdélyi magyarságnak, a magyar oktatóknak kell megítélni, hogy mi a jó: együtt vagy külön boldogulni. Ebbe nem fog beleszólni az Európai Unió.
      – Szerintünk nemcsak a jelenleg éppen állásban lévő magyar oktatók ügye ez, hanem az egész erdélyi magyarságé. Hogy a közös lónak túros a háta, azt már elég régen tapasztaljuk.
      – Az unió a projektfinanszírozásokba szól bele, elsősorban a közös programokat támogatja. Látni kell, hogy egész Európában centralizálták az egyetemeket. Magyarországon például több tucat egyetem volt, mára maradt néhány. Ez európai folyamat. Nem tartom szerencsésnek, hogy most, az uniós csatlakozás küszöbén akar a magyarság szétválni, töpörtyű méretű kis egyetemet létrehozni Erdélyben. Egy nagyhírű, nagy múltú egyetem sokkal több pénzt tud pályázni európai programokban, mint egy kicsi, ismeretlen új egyetem. Ha a Bolyai Egyetem mégis leválna, mire menne vele? Az uniós csatlakozással Erdély éppúgy Romániához fog tartozni, mint előtte. Ha egy multikulturális egyetem fog pályázni az uniós pénzalapokra, az uniónak kutyakötelessége támogatni ezeket a programokat. A magyar egyetemek rendszeresen pályáznak az európai pénzalapokra. Ha kiderül, hogy ugyanarra a keretre újabb magyar egyetem jelentkezik, akkor egymás között kezdődik majd el a harc a pénzekért.
      – Ezek szerint nem támogatja a Bolyai Kezdeményező Bizottság törekvését az önálló Bolyai Egyetem megalakítására? Ők mindezek ellenére azt szeretnék, hogy önálló egyeteme legyen, még ha töpörtyűnyi is, az erdélyi magyarságnak.
      – Nem tartom célravezetőnek. Nekem nincs semmiféle viszályom Bodó Barnával, Hantz Péterrel vagy a BKB többi vezetőjével. Terveim szerint ősszel ismét eljövök Kolozsvárra. Szorgalmazni fogom, hogy mindenki jöjjön el egy közös találkozóra olyan koncepcióval, amely képviselhető. A leválást ma az Európai Unióban nem lehet képviselni. Azt kell eldönteni, hogy milyen közös programokon keresztül tud együttműködni az egyetem magyarsága a román oktatókkal, a magyarországi egyetemekkel. Sokféle lehetőség van, csak meg kell őket találni. Magyar professzorok jöhetnének Erdélybe tanítani, Erdélyből románok jöhetnek Magyarországra (van például románológiai szak), meg kell tehát találni az egyetemek közötti együttműködést. Azt is látni kell, hogy nem Kolozsváron fog eldőlni az egyetem kérdése. Ezt a kérdést nem a budapesti, hanem a bukaresti kormány fogja megoldani. Ezért kellene a magyar oktatók részéről egy közösen képviselhető álláspont. Kétévnyi brüsszeli politizálás után látom, hogy csak a jól kidolgozott és közös célként támogatott koncepcióknak van, lehet sikerük. A Bolyai Egyetem kérdése jelenleg nem ilyen: van egy elképzelés a leválásáról, a további lépésekre azonban nincs rálátásunk.
      – A bővítési biztos kb. ötezer levelet kapott az erdélyi magyarságtól az autonómia és az egyetem ügyében. Az ön tapasztalatai szerint ennek milyen hatása volt?
      – Szerintem nem volt jó hatása. A biztosok már irtóznak a határon túli magyarság követeléseitől. Egy idő után éppen a várttal ellentétes eredményt érünk el, ha ilyenformán, elektronikus levelekkel bombázzuk őket. Nem véletlen, hogy a mostani országjelentés a tavalyihoz képest alig tesz említést az erdélyi magyarság ügyéről. Ennek egyik magyarázata az, hogy Olli Rehn nagyon megharagudott a rengeteg levél miatt, le kellett cserélnie az e-mail címét. Azt hiszem, ma semmi nem irritálja jobban, mint amikor a határon túli magyarságról hall. Egyik biztos kollégája kérte meg, hogy mégis legyen tekintettel az erdélyi magyarságra, így került be egy mondat erejéig a kisebbségi törvény. Olli Rehn finn ember, de nem érti, hogy mi áll az erdélyi magyarság állandó követőzése mögött. Az unióban a kisebbség mint etnikai kisebbség eddig nem volt fogalom, általában mint bevándorlókat tartották nyilván az ilyeneket.
      – A lényeg az, hogy az unióban számos jól működő autonómia létezik Svédországtól, Finnországtól kezdve Spanyolországig. Gyakran emlegetjük Dél-Tirol esetét, ahol a németek példaértékű önrendelkezést vívtak ki osztrák segítséggel. Nem szenved amnéziában az Európai Unió?
      – Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Dél-Tirol nem működik, az egész tartomány egy perpatvar. Ameddig a német nyelvterület tart, az osztrákokkal vannak jóban, velük ápolják a kapcsolatokat, az olaszok pedig Olaszországgal. Ott is csak úgy működik a dolog, hogy együtt pályáznak, olasz az osztrákkal, mert különben nincs esélyük. A kulturális autonómiát mindenhol valakinek finanszíroznia kell. Így van ez Nyugat-Európában is. Romániában ki finanszírozná a magyarság autonómiáját? A román állam? Vajon miért tenné? Azt fogja mondani, ott van az autonómiátok, éljetek meg belőle. Sokkal célravezetőbb a XXI. században, ha azt mondjuk, hogy az uniós csatlakozás után a határ a nyelv mentén fog odáig tolódni, amíg mi vagyunk. A nyelvi határok mentén közösen kell pályázni, az uniótól pénzt csak így lehet kapni.
      – Az önrendelkezés elsősorban azért kell a Székelyföldön, hogy a magyar ne legyen kisemmizve saját hazájában. Mondok egy példát: Marosvásárhely, Maros megye magyarsága az összlakosság kb. 50 százaléka. Ha ezt az arányszámot a helyi közigazgatásban, a közintézményekben, a rendőrségen, a bíróságon keressük, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy legtöbb helyen részarányunk a 10 százalékot sem éri el. Ha már autonómiája nem lehet, milyen más esélye van a székelyföldi magyarnak, hogy bekerülhessen a zömmel románok által ellenőrzött közintézményekbe? Ki kéri számon az unióban a román hatalomtól ezeket a jogsértéseket?
      – Amikor az EP-delegációval legutóbb Bukarestben jártam, személyesen beszéltem a román belügyminiszterrel, és éppen ezt kérdeztem meg tőle, hogy a magyarok bekerülhetnek-e ilyen munkahelyekre. Elmagyarázta, hogy a lehetőség megvan, ezek az állások mindenki előtt nyitottak, de nem gondolja azt, hogy az ilyen kvótarendszert törvényben kellene szabályozni. Szerintem itt a magyarság mentalitásával is gond van. Ha nincs állandóan gerjesztve ez az ügy, akkor egy idő után fel sem merül annak a kérdése, hogy egy adott állásra magyar vagy román pályázik. Ha az egyik fél állandóan sírdogál, állandóan hátrányos helyzetűnek érzi magát, rögtön ott van a másik fél ellenállása is. Én azt látom, hogy az Európai Unióban a magyart nem kezelik másodlagos állampolgárként. Ezt sok területen megtapasztaltam, ezért mondom meggyőződéssel, hogy ha Románia bekerül az Európai Unióba, a marosvásárhelyi magyart is ugyanazok a jogok fogják megilletni, mint a románt. Az ember mindig magának alakítja ki azt a képet, hogy más hogyan bánjon vele. Ha egyenrangú állampolgárként viselkedünk másokkal, ők is úgy fognak ránk tekinteni. Az unióban nem kisebbségi kvótákban kell gondolkodni, hanem vállalni önmagunkat. Ha valaki többszörösen hátrányos helyzetét emlegeti, biztos, hogy nem lesz sikeres. Az erdélyi magyarságnak nem kisebbségiként kell belépnie Európába, hanem okos, csavaros eszű népként, amely minden körülményben megállja a helyét.
      – Szóval tegyünk úgy, mintha egyenrangúak volnánk, és akkor egyenrangúak is leszünk. Ebből táplálkozik az ön uniós optimizmusa?
      – Határozottan igen. Egy idő után nem lesz jelentősége, hogy Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Budapesten vagy Kaposváron született a magyar: mindeniket egyforma jogok illetik majd meg. A kisebbségi sorsnak vége szakad, és ez így van rendjén.