Căutare

Megalkuvás helyett nemzetpolitikát követelnek a magyar fiatalok, írták az újságok egy évvel ezelőtt az első EMI-táborról. Idén a fiatalok nemcsak követeltek, hanem a különböző, de valójában közös témájú előadások és az egyeztető kerek-asztalok beszélgetései alapján népszavazást és aláírásgyűjtést hirdettek meg a Kárpát-medencei magyarság önrendelkezése érdekében. A kezdeményezést támogatták az SZNT, EMNT és az MPSZ jelenlévő képviselői, és csatlakozott hozzá a MIT és a BKB is. Az SZNT elnöke másnap támogató nyilatkozattal üdvözölte a Felhívást, hamarosan több erdélyi szervezettől is hasonló megnyilatkozás várható. Az erdélyi közös álláspont létrejötte után széles körű egyeztetések következnek a Kárpát-medence teljes területén élő magyarság szervezeteivel, majd a terv szerint a Vox Hungarica, az ügy mellett álló szervezetek képviselőiből álló testület megalakulása következik, mely az országos és nemzetközi fórumok elé terjeszti a népszavazás és az aláírásgyűjtés eredményét.
      Az alapötlet a táborban elhangzott előadások következtetéseiből született, hiszen majdnem mindegyik előadó sürgős, határozott és konkrét lépéseket szorgalmazott a magyarság nemzetpolitikai válságából való kilábalás érdekében, vagy elismerte, hogy a magyarság eddigi érdekérvényesítési kísérletei rendre csődöt mondtak.
      A második EMI-tábor első napja, SZERDA az összerdélyi és partiumi íjásztalálkozóé volt. A résztvevők versenyben mérték össze tudásukat hagyományos (azaz magyar és pusztai íjakkal), a győztesek rovásírással is feliratozott, erre az alkalomra készült korondi fakupát vihettek haza. Pihenés után Tölgyesi Béla jurtájában fórum következett, ahol az erdélyi íjászszövetség megalakításának a részleteiről tárgyaltak. Este a tábor megnyitója után Vesztergám Miklós tárogatón előadott kuruc és 40-es évekbeli hazafias nótái szorították el a szíveket, a hangulatot a Kővirág és a Dobogó Kő koncertje tette még emelkedettebbé.
      CSÜTÖRTÖKÖN Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke tartott előadást a felvidéki magyarok életéről és politikai helyzetéről. Az EMI-táborra jellemző őszinteség jegyében kimondta, a Magyar Koalíció Pártja csak az EU-integráció zökkenőmentessé tételéhez és a magyar kérdés megoldottságának illúziójához kellett a szlovák hatalomnak, csatlakozás után pedig elhajították az elhasznált eszközt. A politikus szerint a román pártok hasonló célból tartják az RMDSZ-t, és valószínű, hogy ugyanaz lesz a sorsa Románia felvétele után, mint az MKP-nak. Duray úgy véli, a csatlakozás előtti időszakot kell (azaz kellett volna) kihasználni, utána a tagországok belső jogszabályainak alakulását ugyanis nem tudja befolyásolni az EU, mert nincs eszköze rá. Azzal pedig, hogy a magyar pártok a kemény jogkövetelések feladása árán a kormány tagjaivá válnak, csak annyit lehet elérni, hogy némileg enyhül a többségi magyargyűlölet, a kormányzati hatalom visszavétele után azonban újra visszatér minden a régi kerékvágásba. Annyi mindenesetre sikerülni szokott, hogy egyes személyek hihetetlenül meggazdagodnak (még ha nem is olyan nagy mértékben, mint az RMDSZ vezetői), az ilyen egyéni érdekek pedig számos esetben meghatározzák a párt állásfoglalását a magyarság sorskérdéseiben. Olvasói kérdésre, mely azt firtatta, a hatalomból való kiesés eredményezhet-e belső megtisztulást, Duray azt felelte, addig, amíg esély van a hatalom visszaszerzésére, aligha, de nem hiszi, hogy helyes cél lenne a magyarságnak a hatalomtól „időtlen időkre” való távoltartása, vagy ha mégis, akkor sok mindent újra kell gondolni, paradigmaváltás szükséges.
      Délután Ervin atya, a Szoboszlay-per egyetlen még élő áldozata beszélt megrendítően a börtönévekről. Üzenete az EMI-hez és az erdélyi magyar fiatalsághoz ez volt: „Lépjetek a nyomunkba, folytassátok, amit mi elkezdtünk!” Hozzátette: a mai napig nem bánja, amit tett, és a mai napig elégtételt követel kivégzett társainak. Előadótársa, Lay Imre, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének egykori titkára bemutatta az EMISZ tevékenységét, megjegyezve, hogy a szervezet feloszlatásával és vezetőinek bezárásával csak csatát vesztettek, háborút nem, mert itt van az a szervezet, amely folytatni fogja, amit ők elkezdtek.
      Szitnyai Jenő rádiós újságíró Hagyomány és modernizáció – vidéki jövőképek a Kárpát-medencében címmel osztotta meg a közönséggel figyelemreméltó gondolatait (az EMI-hez írt nyílt levelét e tárgyban az Erdélyi Napló nemrégiben közölte), Kincses Kálmán református lelkész Rugonfalva és Nagygalambfalva falképeinek üzenetéről, Vincze Gábor történész pedig a 70-es és 80-as évekbeli román–magyar mosolydiplomáciáról tartott igen érdekes előadást.
      Este Papp Kincses Emese író, egyetemi tanár és a Role zenekar közös rockoperáját, a Székely Golgotát vetítették le. A borkóstolók sorát Maurer Oszkár délvidéki és Bott Frigyes felvidéki borai nyitották meg. Utóbbi személyesen nem tudott eljönni, ezért alkotásait az Egyesült Magyar Ifjúság elnöke mutatta be. Bott Frigyes jellegzetes, testes fehérborokat készít Komárom környékén, akárcsak Maurer Oszkár, ő azonban egy 2004-es Cabernet Sauvignonját is elhozta. A délvidéki borász kitért arra a történeti tényre is, hogy a ma szerb megszállás alatt lévő Szerémség egykor Magyarország legjobb borvidéke volt. Maurer Oszkár szerint magyarul kell szólni a szőlőtőkéhez, és az magyarul fog válaszolni, amikor kiváló minőségű szőlőt terem, hogy abból a legmagasabb minőségű bor készülhessen. Az EMI elnökének Skithya, illetve Kormányzó nevű borai osztatlan sikert arattak, jótékony hatásuk a Kryolit és a Role koncertjén is megmutatkozott.
      A PÉNTEK Csíki Sándor, Dr. Szabó Endre és Dánél Sándor előadásával kezdődött. Mindhárman nagycsaládos egyesületek vezetői, és noha sem a reggeli kezdési időpont, sem a téma nem túl népszerű sajnos, az EMI-tábor résztvevői meglepően egészséges gondolkodásmódról tettek tanúságot, ugyanis élénk érdeklődés övezte a nap első előadását. Csíki Sándor, a Pro Família alapítvány elnöke beszámolt több nagycsalád Csíksomlyótól Győrig tartó, rendkívül nagy népszerűségnek örvendő zarándoklatáról, megemlítve, hogy ennek gondolata az I. EMI-táborban született. Előadótársai a népesség jelenlegi helyzetéről és a nagycsaládok megítéléséről beszéltek. Szabó Endre, a belső-magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, a dolgok jelenlegi állását meglehetősen jól tükrözi az, hogy ma Budapesten több kutya él, mint gyermek, valamint az, hogy nemrégiben Brüsszelben egy előadó nem merte meghatározni a család fogalmát, attól tartva, hogy az ellentétes neműségre vonatkozó rész megsérti a homokosok „esélyegyenlőségi jogait és esélyegyenlőségét.”
      Vekov Károly történész a Szoboszlay-pert mutatta be a tőle megszokott, az érdeklődést mindvégig lekötő történészi megközelítésben, ez után Garda Dezső RMDSZ-es parlamenti képviselő és Árus Zsolt, a Gyergyó Széki Székely Tanács elnöke beszélgetett a székely múltról és a jelenlegi törekvésekről. Garda Dezső rámutatott: valahányszor a székelység szabadságát korlátozni próbálták, vagy éppen elvették, fellázadt és fegyverrel védte meg azt. A műsorvezető erre reagálva feltette a kérdést, ilyen tekintetben beszélhetünk-e folytonosságról, és felsorolta az elmúlt hónapok magyarveréseit, illetve az ezeket övező székely tétlenséget. Él-e még a székely szabadságvágy, vagy napjainkban a budapesti székelymítosz része csak? – volt a kérdés. Garda Dezső szerint – aki a parlamentben felszólalt a gyergyói magyarverés ügyében, minek következtében az erdélyi magyar sajtó egyszerűen kigúnyolta – a helyzetre az autonómia a megoldás, de ezt olyan emberekkel lehet csak megvalósítani, akik valóban tenni akarnak a közösségért, az RMDSZ ma pozícióban lévő emberei viszont nem ilyenek, mert az egyéni érdekek vannak az első helyen, így az RMDSZ a Népi Szövetség útját járja: ígér, de nem teljesít. Árus Zsolt megállapította: éppen a magyar vezetők demobilizálják a székelységet, mondván, hogy ők majd elrendeznek mindent, mindenki üljön nyugodtan a helyén. Több mint tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kis lépések kedvelői (Tőkés László kizárása nyomán) megértsék: idővesztés az RMDSZ kebelében bármivel is próbálkozni. Árus megismételte tusnádi felvetését: ha Markó Béla valóban autonómiát akar, miniszterelnök-helyettesként tárgyaljon az SZNT-vel, támogassa törekvéseit, a kisebbségi törvény statútumába pedig emelje be a területi autonómiát szavatoló szakaszt.
      A beszélgetés után Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke tartotta meg előadását Wass Albert – Erdélyben is hontalanul címmel. A lelkész, aki templomában adott otthont az író szobrának, bejelentette: a szobrot márpedig vissza fogják helyezni a talapzatára, mégpedig október 23-án. A szobor ügye az egész magyarságé is, és leképezi az erdélyiek autonómiatörekvéseit, épp ezért össze kell fognunk, hogy Wass Albert többé ne lehessen hontalan a saját hazájában. Ki kell állni Wass igazsága mellett, nemcsak a bőrfotel illatával kell foglalkozni, hanem a magyarság ügyeivel is, üzent a hatalomnak Bartha József, hozzátéve, annak is véget kell immár vetni, hogy 1920 óta száműzöttek legyünk a saját földünkön.
      Miközben a tábor nagysátrában a Michael Collins című ír játékfilmet vetítették, a gyergyószentmiklósi múzeumban Benkő József második világháborús relikviákat bemutató kiállítását nyitották meg. Csergő Tibor igazgató kollégaként köszöntötte a mindössze tizennyolc éves gyűjtőt, Vekov Károly pedig a kiállítást méltatta, felhívva a figyelmet arra, hogy a második világháború minden negatívuma ellenére magyar érdekekért vívott harc volt, ezért megéri emlékezni rá. Bagoly Zsolt, az EMI alelnöke örömének és büszkeségének adott hangot, hogy Jocó a marosvásárhelyi EMI oszlopos tagja, hiszen a szervezet célja részben éppen a nemzeti elkötelezettségű, emellett tehetségük és érdeklődési körük szerint a haza érdekében tenni is akaró fiatalok összefogása. A kiállítást azért nevezte különösen fontosnak, mert annak a kornak állít emléket, amikor a Csonka-Magyarországnak még magyar vezetése volt, s ez akkora felelősséget érzett az összmagyarság iránt, hogy elnyomatásukból őket felszabadítandó, hadat is üzent. A felszólaló arra is ráirányította a figyelmet, hogy a második világháború nemcsak a hazáért, de a kommunizmus ellen vívott harc is volt, amely betörése után éppen a nemzettudatot akarta kiirtani, ám e kiállítás – akárcsak maga a tábor – azt bizonyítja, nem járt teljes sikerrel a nemzet elleni merénylet.
      Délután Eva Maria Barki tartotta a tábor egyik legfontosabb előadását. Minekutána tavaly az erdélyi nyilvánosság előtt először mondta ki, hogy a trianoni diktátum a nemzetközi jog értelmében semmisnek tekinthető, mert nem előzték meg tárgyalások, és súlyosan sérti az önrendelkezéshez való jogot, továbbá az egyik fél nem tartja be a „szerződés” feltételeit, idén arról beszélt részletesen, képanyaggal és eredeti dokumentumokkal szemléltetve mondandóját, hogyan küzdött az önrendelkezésért és kapott végül autonómiát Dél-Tirol. Az előadást felvezető szervező szerint erre az előadásra azért van elengedhetetlen szükség, mert a dél-tiroliak autonómiájának felette áldásos voltára mindenki hivatkozik, kivívásának módjáról viszont senki sem beszél, valószínűleg mert kellemetlen kérdések fogalmazódnának meg eközben. A dél-tiroliak alaphelyzete igen hasonlít a magyarságéhoz, hiszen az ő életterüket is népszavazás nélkül, az önrendelkezési jog semmibevételével csatolták Olaszországhoz, mutatott rá Barki Éva, viszont felhívta a figyelmet arra is, hogy a hasonlóság csak eddig tart, a magukat kisebbségként soha meg nem határozó dél-tiroliak ugyanis soha nem adták fel az elcsatolás felülvizsgálatának igényét. Ennek érdekében tüntetéseket szerveztek, melyeken a kétszáznegyvenezres lakosságból rendszerint harminc-harmincötezer ember vett részt, továbbá aláírásgyűjtéssel is kinyilvánították kívánságukat: az említett nemzetrész százötvenötezer tagja adta a nevét hozzá, ez gyakorlatilag az összes szavazati joggal rendelkező dél-tiroli létszáma. Nem mellékes, hogy ezek hatására az osztrák kormány védőhatalmi státust vállalt (amit egyébként az EMI-sek is követelnek a mindenkori magyarországi kormánytól), súlyos konfliktusokba bocsátkozva Olaszországgal, de az sem érdektelen, hogy a dél-tiroli párt az önrendelkezési harcot a kormányból való kilépéssel kezdte, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy vagy a nemzet, vagy a megszálló kormány érdekeit lehet csak képviselni. Nem hallgatta el azt sem a szónok, hogy miután nemzetközi fórumok elé vitték az ügyet, és az ENSZ felszólította Bécset és Rómát a helyzet rendezésére, megszervezték a Dél-Tiroli Felszabadító Bizottságot, amely kinyilatkoztatta, hogy „száz és száz jogtalanság nem alkothat jogot egyetlen órára sem”, s mikor látták, hogy minden kísérlet csődöt mond, az aktív ellenállás mellett döntöttek. Előbb a Mussolini szobrát robbantották fel, levélben követelve az önrendelkezést, majd felrobbantottak negyven magasfeszültségű villanyoszlopot. Ez volt az első erőszakos politikai cselekedet, hiszen akkor még sem az írek, sem a baszkok nem léptek fel hasonlóképpen, így az illetékesek joggal estek pánikba, főleg az algériai háború árnyékában. A hatóságok keményen léptek fel: a tetteseket elfogták, bíróság elé állították, ahol szörnyű kínokat kellett kiállniuk, négyen bele is haltak a kínzásokba. Ekkor a dél-tiroliak a holttestek fényképeiből szórólapokat készítettek, és lehetőség szerint elláttak velük minden Olaszországba érkező idegent, hogy lássák: az olaszországi hatóságok gyilkosok. Végül autonómiában egyeztek ki 1972-ben, amit a dél-tiroliak teljes kudarcként éltek meg, ők ugyanis soha nem mondtak le teljes önrendelkezési joguk gyakorlásáról, még idén is tárgyalások lesznek erről, tudhatta meg az előadás hallgatósága. Az előadó kitért arra, hogy Ausztriának zsidó származású kozmopolita külügyére volt, mégis mindent megtett az ügy érdekében, a legmesszebbmenő konfliktusokat is vállalta Dél-Tirol ügyéért.
      1990-ben dél-tiroliak azt mondták Barki Évának egy beszélgetés során: milyen jó a magyaroknak, mert nem kell fegyveres harcot folytatniuk a szabadságukért. Erre mit látunk? – tette fel a kérdést. Azt, hogy az autonómiáról csupán beszélnek, és azt is csak mostanában, és azért, mert divat, de világosan látszik, hogy akik erről beszélnek, azok valójában nem hisznek a kivívhatóságában, vagy nem akarják igazából. Ha egy nép valamit tényleg akar, el tudja érni, mondta Barki Éva, és folyamatosan tapsvihar szakított félbe szavait. A lényeg: aki a teljes önrendelkezési jogot követeli, autonómiát kap, foglalta össze gondolatait a hallgatóság hangos tetszésnyilvánítása közepette. Új nemzetpolitika kell, mert ami most van, az nem nemzetpolitika, hanem kirakatpolitika, hirdette Barki, hozzátéve, hogy a nemzetpolitika hiánya miatt elsősorban a magyarországi kormány tehető felelőssé, hiszen rákbetegként kezeli az elszakított magyarságot, azzal a céllal, hogy ne érezze gyötrő fájdalmait, amíg végre kimúlik. Itt az idő, hogy újból kézbe vegyük sorsunkat, a jövő pedig a fiatalok kezében van, kormányban pedig nem lehet nemzeti érdeket képviselni, csak kormány- és esetleg országérdeket, figyelmeztetett. Mi hát a tennivaló? – kérdezte több hallgató. A nemzetközi jogász válasza az volt, hogy elsősorban meg kell kérdezni a népet, mit akar. Ahogy Dél-Tirolban, a Kárpát-medencében is aláírásgyűjtést és – ahol lehetséges – népszavazást kell szervezni, és meg kell kérdezni a magyarságot, milyen sorsot akar magának. A válaszát tudomásul kell venni, bármi legyen is az (ha az asszimilálódásba való beletörődés, akkor is), és képviselni kell azt minden eszközzel.
      A kissátorban Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke és szóvivője gagauziai útjáról számolt be vetítéses előadással. A résztvevők megtudhatták, hogy a mindössze százötvenezres gagauzok keresztény törökök, akik Katalin cárnő idején vették fel a kereszténységet, ennek fejében életterükön maradhattak, mikor Törökország visszahúzódott. Közben délebbre vándoroltak, és megtelepedtek egy kisebb megyényi nagyságú területen, itt 1990-ben kikiáltották a gagauz köztársaságot. A többségi moldvaiaknak akkoriban román nacionalista vezetőségük volt, s ez nem elégedett meg a román városokban szervezett ellentüntetésekkel, hanem összeverbuvált egy hetvenezres „önkéntes hadsereget”, és Gagauzia ellen indította, hogy szétverjék azt. Ekkor a gagauzok, akik pravoszláv hitük miatt szoros kapcsolatban álltak Oroszországgal, felkérték az éppen Fehérváron állomásozó orosz kommandós csapatot, látogassanak el hozzájuk. A kommandósok készséggel körülvették Gagauziát, a traktorokon ülő és furkósbotokkal felfegyverzett csőcselék némi gondolkodás és géppuskacső-szemlélés után hazament Kisinyovba, az ország vezetése pedig széles körű autonómiát adott a gagauzoknak: ma nemcsak külön belügyminisztériumuk van, hanem önálló állami egyetemük is, több karral (mezőgazdaság, közgazdaság és nemzeti kultúra).
      Este az Egyesült Államokból érkezett Pápai Szabolcs amerikai Wass Albert-emléktúrájukat vetítette le, közben a kissátorban Tiffán Zsolt egyedülálló villányi borai kóstolása közben igyekeztek a nap előadásaiból leszűrni a tanulságokat, később pedig a Transylmania és az Ismerős Arcok koncertjén lazíthattak a táborlakók.
      A SZOMBAT a tavaly is nagy sikernek örvendő Friedrich Klára és Szakács Gábor rovásírás-előadásával kezdődött, majd Duma András (a Szeret-Klézse Alapítvány vezetője), Berszán Lajos (a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Líceum igazgatója) és Kovács Lehel (a Hétfalu újság szerkesztője) mesélt a moldvai, gyimesi és barcasági csángósorsról. Mindegyikük bemutatta az általa képviselt vidék történetét, sajátosságait, oktatását; az előadók végül egyetértettek abban, hogy a jelenlegi siralmas helyzetet a politikai vezetők felelőtlen, öncélú politizálása okozta, és minél több olyan programot kell szervezni, amely a szülőföldön való maradást segíti elő. A történelmünk iránt érdeklődők számára minden bizonnyal felejthetetlen előadást tartott Illésfalvi Péter hadtörténész az 1940 és 1944 közötti erdélyi honvédő harcokról, ez után az 56-os Szoboszlay-perről készült Képzelt forradalom címet viselő filmet vetítették le.
      Délután Hantz Péter és Kovács Lehel BKB-alelnökök elemezték az önálló állami magyar egyetem kiharcolásának esélyeit, bejelentve, az őszre újabb, több várost átfogó, nagyobb létszámú tüntetést szerveznek. Erre azért van szükség, magyarázta Hantz Péter, mert az Unió csak akkor hajlandó foglalkozni valamivel, ha konfliktushelyzet alakul ki. Ha így áll a helyzet, akkor minél több eszközzel meg kell mutatnunk, hogy az itteni helyzet egy puskaporos hordó, és amíg egyetem nem lesz, csend sem lesz, jelentette ki Hantz. Szót ejtettek a egyetemi román etikai bizottság ellenük hozott büntetőintézkedéseinek bírósági megfellebbezéséről, a novemberben megszervezendő második, immár valós terű felsőoktatási konferenciáról, valamint az önálló állami magyar egyetem létrehozása érdekében most a világ politikusai aláírásának összegyűjtésére irányuló kezdeményezésükről is.
      Maurer Oszkár, az Egyesült Magyar Ifjúság elnöke Merjünk magyarok lenni! című előadásában a délvidéki magyarság mindennapjaiba avatta be hallgatóságát. Az EMI vezetője maga is a szerb megszállás alatt sínylődő alföldi tájon él. Szavaiból kiderült, hogy a délvidéki magyarság semmiféle jogbiztonságot és jogegyenlőséget nem élvez, hiszen a szerb rendőrség csak tessék-lássék nyomoz a magyarokat ért brutális tettlegességek, támadások ügyében, míg azt a hat temerini fiatalt, akik megverték az őket pocskondiázó és magyarságukban sértegető szerb bűnözőt, összesen hatvanegy év fegyházra ítélték. Emlékeztetett, hogy a Hágában háborús bűnösség vádjával elítélt, sok ezer ember haláláért felelős szerb gazfickók enyhébb büntetéseket kapnak. Másfelől nyomatékosan kijelentette, a magyarságnak tudnia kell védekezni, és hozzátette, nem sajnálja azokat, akik gyávaságból válnak a szerb agresszió áldozatává. Mint mondta, nem lehet egy életen át meghunyászkodni és futni az idegenek elől.
      Az aznapi 56-os előadást Wittner Mária egykori halálraítélt szabadságharcos tartotta. Ha nem adjuk át az emlékeinket, ugyanolyan bűnösök leszünk, mint akik elkövették a bűnöket, mondta. A tizenhárom évből nyolc hónapot ült a siralomházban a halálra várva, miközben szinte minden nap akasztották társait, néha naponta négyet is. Az volt a szokás, hogy akit vittek, az üzenetet hagyott a még maradóknak, hogy ha netán túlélnék, adják azt tovább. Ő pedig teljesíti kívánságukat, különben a hóhérok munkáját teljesíti be, préselte ki a szavakat magából Wittner Mária. A szabadságharcos saját maga által készített lyukas zászlót is hozott a tábor számára. Sokan azt mondták, „bosszuljatok meg”, folytatta, de ők nem a hóhérok módszereivel akarnak élni. Ma az a bosszú, ha lerántjuk róluk a leplet, amikor szalonképessé akarnak válni, vörösökből kapitalistákká, vörös kapitalistákká. A megemlékezés során szóba került az Orbán Viktor által támogatott közös ünneplés a szocialistákkal. Én nem vagyok fideszes, mondta Wittner (aki ugyan országgyűlési képviselője a pártnak, de nem vakbuzgó pártember), én 56-os vagyok, és a hóhérainkkal soha, de soha nem fogok együtt emlékezni!
      A kissátorban a délutáni programokkal párhuzamosan Majoros István és Csíki Sándor népesedésügyi szakértők beszélgettek első számú sorskérdésünkről, a sörsátorban pedig György Attila ismertette Az én státusom című könyvét, majd Németh Róbert osztotta meg a közönséggel finnországi úti élményeit, azután Pápai Szabolcs tartott előadást Kubáról, este pedig Balla Géza minden elismerést megérdemlő aradhegyaljai borait mutatta be Borbély Zsolt Attila.
      A nap autonómia-kerekasztallal zárult. A beszélgetést eredetileg egyeztetés-jellegűnek hirdették meg. A moderátori szerepet elvállaló Borbély Zsolt Attila (őt a táborlakók a borkóstolók szakszerű levezetőjeként is megismerhettek) lét vagy nemlét kérdésének mondta az autonómiát, amelynek hiánya száz-kétszáz éven belül az erdélyi magyarság teljes eltűnését vonná maga után. Ferencz Csaba SZNT-alelnök bizakodó volt, de megjelölte a siker legfontosabb feltételét: cselekedni kell, rakni a téglákat az önrendelkezés falába. Toró T. Tibor szerint nagyon kevés előrelépés történt autonómiaügyben a kolozsvári eskütétel óta: annyit elértünk, hogy erdélyi magyar politikai program nem lehet meg autonómia nélkül, ennek ellenére az elszalasztott lehetőségek sorozata az elmúlt időszak, vélekedett. Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök kifejtette: az elmúlt tizenöt év a fogalom tisztázásával telt el, ennek fényében kell újraértelmezni az elmúlt tizenöt évet, és le kell vonni a következtetést: olyan parlamenten kívüli civil megmozdulásokra van szükség, mint az Autonómia Ma mozgalom, mert ezek még felrázhatják a közösséget, viszont a demokrácia tagadásával nem lehet hiteles az autonómiaharc, mondta az RMDSZ-re utalva. Gazda Zoltán Sepsi széki MPSZ-elnök a tavalyihoz hasonló radikális hangot ütött meg, kijelentve, hogy eddig tévesen politizáltunk, mert egyetlen lehetőséget jelöltünk meg elérhetőnek: az autonómiát, ez pedig csak a minimum, ezért sokkal többet kellett volna követelnünk, a románok pedig tálcán hozták volna az autonómiát. Felemelt fejjel még vissza lehet vonni a kisebbségi törvényt, s lehetne egy fokkal keményebbet kérni, a független Erdély szavatolását, amennyiben nem adják meg az autonómiát. A moderátor egyetértésének adott hangot, majd összegezte az elhangzottakat: lényegesebben többet érhettünk volna el, ha kihasználjuk a közösség minden erejét. Milyen esélyek vannak hát az erdélyi magyar konszenzus kialakulására? – tette fel a kérdést. Gazda Zoltán a Barki Éva által javasolt aláírásgyűjtést látta jó lehetőségnek a közös fellépésre, az EU-csatlakozásról szólva pedig azon véleményének adott hangot, hogy nem ment el a vonat, hiszen az EU maga sem faraghatatlan konglomerátum, így nem merültek ki teljesen a lehetőségek. A maga során Szilágyi Zsolt elmondta, támogatná az aláírásgyűjtést, ezt viszont nem egy szervezetnek kell végigvinnie, hanem a MÁÉRT nyomán kellene konszenzusnak kialakulnia, és Katalónia példáját említette, ahol a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenki az autonómia ügye mellett sorakozott fel.