Căutare

Sajnos bebizonyosodott az, hogy az európai integráció után, egy tizennyolc éves középről balra, jobbra majd a mindenkori hatalom felé húzó, magát óriásnak képzelő 6 százalékos törpepártnak nincs keresnivalója a román kormányban. A két héttel ezelőtti győzelemittas RMDSZ mosolyok lefagytak a képernyőről, helyét a duzzogás, a sértett önérzet mimikája és retorikája váltotta fel. No meg a riogatás: a szövetség nélkül „szlovakizálódik” az erdélyi magyarok helyzete, a következmények beláthatatlanok, stb. Kelemen Hunor egykori államtitkárként már térdre van kényszerítve, ha minisztériumok helyett államtitkárságokat ajánlanak fel a régi cimborák, Markó Béla pedig úgy érzi, semmibe vették és becsapták. De mégis, mire számított vajon az elnök úr? A nagy ziccereket kormá-nyon vagy kormányközelben sorra kihagyták az évek során, apró lépésekben szedegették fel a román hatalom által elhullajtott morzsákat, és most jutottak el oda, hogy világosan megmondták nekik: pecsenyét nem kaptok fiúk, de elmehettek szivarért. Megalázó? Persze. Tragédia? Korántsem. Markó, aki költői vízióiért és még meg sem írott verseiért fel tudta venni a honoráriumot, reálpolitikusként előre láthatta volna azt, hogy a Boc szavát nem kellene készpénznek vennie. A fazék körüli sündörgés politikája egy idő után a főszakács számára is terhessé válhat, és valószínűleg ezzel telt be a posztkommunisták pohara.

Az RMDSZ ellenzékbe vonulását nem tragédiaként, hanem egy megtisztulási folyamat ígéreteként kellene megélnie az erdélyi magyar választónak. Közvetlen sorcsapás csak a szövetség sleppjét érinti, hiszen több száz minisztériumi, kormányhivatali, igazgatósági RMDSZ tisztviselő csomagolhat, és nézhet munka után. A vezérkart nem kell félteni, mert nekik nem lesznek megélhetési gondjaik, főleg ha a korrupcióellenes bizottság a Communitas alapítvány vizsgálatával is úgy halad, mint más szervek a Petőfi–Schiller Egyetem, vagy a kisebbségi törvény ügyében.

Az RMDSZ ellenzékből erőteljesebben kuruckodhat együtt az autonómiáért, és ha bekövetkezik a decentralizáció, megkímélheti magát a vidéki polgármesterek talpnyalásától is, hiszen némi makadámútért jövőtől már nem kell népünnepélyeket rendezni a vezérek tiszteletére. Rosszabb esetben a tanács ugyanúgy nem kap semmit, mint a tulipános, jobb esetben ugyanannyit.

Nyilván semmi sincs veszve, hiszen a parlamenti választások végleges eredményeit még ki sem hirdették, politikai elemzők máris a „romanikumról”, azaz előrehozott választásokról beszéltek. A jelenlegi nagykoalíciót tekintve, nem is olyan utópisztikus gondolat, hiszen a PSD–PDL a szilveszteri tűzijáték után várhatóan egymás ellen fordítja a nehéztűzérségét. Akkor ismét lehet kaparni, még az MPP-nek is talán. Habár ők most még mindig azon vitatkoznak, hogy március 14-én vagy 15-én tartsanak kongresszust, és ott mi is legyen valójában: buli vagy tisztújítás.

Minekutána Stolojan lemondott Boc javára a miniszterelnöki jelöltségről, a be nem tartott ígéretek fejében apró lépésként, Markóék ellenzékből kérhetnék Caracal autonómiájának kikiáltását Băsescu jóváhagyásával. Ha nem jön össze, folytatni kell a környező regáti megyékkel, körbe-körbe, amíg a kezdeményezés be nem gyűrűzik a Kárpátok közé. Utána referendumot kellene hirdetni a lefagyott tulipánhagymák összegyűjtésére, mikróba helyezésére. Ha nem robbannak, csak mocorognak, végezetül záródokumentumot lehetne aláírni azzal, hogy autonómia nincsen, de győztünk.