Căutare

      Gyurcsány Ferenc 2004-es hatalomra kerülése után a szomszédsági kapcsolatokban is ugyanazt a stratégiát követte, mint belpolitikai ügyekben: a permanens választási kampány logikájának rendelte alá külpolitikai lépéseit is. Ezért néhány kudarcba fulladt külpolitikai koncepcióalkotási kísérlet után – ahogy a hirtelen felröppentett és gyorsan feledésbe merült „Gyurcsány-doktrína” esete is megmutatta – előtérbe került a „látványpolitika”. A közös kormányülések funkciója egyrészt az volt, hogy elfedje az új szocialista-liberális kormány külpolitikai stratégiájának a hiányát, másrészt hogy megrajzolja a diplomáciában és nemzetközi kapcsolatokban járatlan, és a magyar nemzetet súlyosan megosztó korábbi vitában, a kettős állampolgárság kérdésében megszeplősödött miniszterelnök államférfiúi arcát. Valójában ezzel a céllal tartották 2005. október 20-án az első magyar–román kormányülést, 2005. december 20-án az osztrák–magyar kormányülést, valamint 2006. január 26-án a horvát–magyar kormányülést. Magyarországnak mindhárom országgal rendezett, jó kapcsolatai vannak. Horvátországgal és Ausztriával kimondottan baráti a viszony, vitás ügyek, súlyosabb megoldandó problémák nincsenek. A magyar– román kapcsolatokban is kiépült a strukturált dialógus egész rendszere az elmúlt másfél évtizedben. A kétoldalú alap-szerződés megkötése után létrejött a magyar–román kormányközi vegyes bizottság, valamint az ennek alárendelt albizottságok hálózata, köztük az egyik legfontosabb, a kisebbségügyi albizottság. A „Partnerség a békéért” (PfP) program, majd Románia NATO csatlakozása során elmélyült a hagyományosan jónak mondott katonai, biztonsági együttműködés. Rendszeresek az államfői, miniszterelnöki hivatalos látogatások és informális érintkezések, minden minisztériumot érint a kétoldalú szakpolitikai együttműködés valamilyen területe, és a szimbolikus események sem hiányoznak. Nem olyan régen Medgyessy Péter írt alá stratégiai partnerséget deklaráló dokumentumot a román miniszterelnökkel. A román– magyar relációban tehát nem a kapcsolattartás formái és fórumai okoznak problémát, hanem a tartalmi kérdésekben fellépő nézetkülönbségek. Amennyiben a felekben ténylegesen lett volna politikai szándék a megegyezésre, úgy nem az érintkezés formája akadályozta volna eddig sem az eredményességet. A kétoldalú érintkezések formalizálása, valamint ezek egyre magasabb, látványosabb szintre emelése elsősorban a román érdekeket szolgálta, mégpedig azzal, hogy a látványos külsőségekkel a román diplomácia sikeresen tudta leplezni a magyar fél számára fontos tartalmi kérdésekben megmutatkozó merevségét, rendszeresen elutasító, sokszor destruktív álláspontját. Az első magyar–román kormányülésen 15 dokumentumot írtak alá. Ezek többnyire olyan tárcaközi nyilatkozatok és megállapodások voltak, melyek a tárcaközi együttműködés keretében egyébként is napirenden szerepeltek. A jelek azt mutatják, hogy ez az idén sem lesz másként. Erre az időpontra tervezik az idénymunkákban résztvevő szezonális munkások keretszámát rögzítő megállapodás aláírását, mely a státusztörvény romániai végrehajtásáról szóló kétoldalú miniszterelnöki megállapodáson alapul. (Megtörténhet, hogy ez a dokumentum csak másfél hónapig lesz érvényben, amennyiben a magyar kormány korlátozások nélkül megnyitja a magyar munkaerőpiacot a román állampolgárok számára Románia januári uniós csatlakozása után.) Ezenkívül aláírnak egy megállapodást a levéltárakról, valamint egy szándéknyilatkozatot a regionális közalkalmazotti oktatói központ létrehozásáról Nagyváradon. E megállapodások is folyamatban lévő ügyek lezárását jelentik. Kérdéses, hogy a kormányülés idejére sikerül-e megállapodni a román fél által szorgalmazott külön miniszterelnöki politikai nyilatkozat szövegében. A jelek azt mutatják, hogy nem lesz külügyminiszteri szintű jegyzőkönyv sem, amely a magyar fél kezdeményezése volt, de nem talált támogatásra Bukarestben. A magyar– magyar kapcsolatok szempontjából is fontos fejlemény lehet, ha a felek végre megállapodnak arról, hogy Románia mekkora részt vállal az eddig csak magyarországi költségvetési forrásokkal gazdálkodó Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem finanszírozásából, ha majd az oktatási intézményt akkreditálja a román állam. (Esetleg évek múlva.) Már a 2005. október 20-i magyar–román közös kormányülésen egyetértés született arról, hogy a román kormány is bekapcsolódik a magyar költségvetésből létrehozott és fenntartott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem működé-sének finanszírozásába. Később a téma szerepelt a magyar– román Kisebbségügyi Együtt-működési Szakbizottság napirendjén is. A szakbizottság 2006. február 10-én aláírt jegyzőkönyve Románia számára ajánlásként fogalmazza meg, hogy „haladéktalanul kezdődjön egyeztetés a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Oktatási és Kulturális Minisztérium között az egyetem román állam által történő finanszírozásának módjáról és nagyságrendjéről a 2005. október 20-i együttes kormányülésen megállapított feltételek között”. 2006. február 20-án az oktatási kérdésekről tartott kétoldalú egyeztetésen a román fél ígéretet tett arra, hogy hamarosan tájékoztatást nyújt az elért eredményekről. Tudomásunk szerint ez a mai napig nem történt meg. Fontos konkrét eredményként könyvelheti el a román fél, hogy a kormányülés után a két külügyminiszter jelenlétében megnyitja kapuit a gyulai román főkonzulátus. A tavalyi első ülésen a román fél – közel egy évtizedes ellenállás után – végre lehetővé tette a magyar félnek, hogy konzulátust nyisson Csíkszeredában. Egyes szakértői vélemények szerint a NATO-tag és EU tagság elé néző Románia egyszerűen kifogyott az ellenérvekből, ez vezethetett az évtizedes magyar igény teljesítéséhez. A román fél szorgalmazni fogja, hogy a magyar kormány mielőbb nyissa meg munkaerő-piacát a román állampolgárok előtt. Feltűnő és spekulációkra ad okot a magyar kormány hallgatása ebben a kérdésben. A magyar érdek azt diktálná, hogy Magyarország mielőbb tegye meg ezt a lépést. Ez Romániában elsősorban a romániai magyarokat érintené kedvezően, Magyar-országon pedig a mezőgazdaságot, ahol jelenleg is nagy számban dolgoznak szezonális jelleggel a szomszédos államok polgárai. Magyarország egyébként a milliónyi romániai vendégmunkás és migráló munkás számára – a romániai magyarokat kivéve – nem célország. Ám itt emlékeztetni kell arra, hogy a Magyar Szocialista Párt belpolitikai céllal a közelmúltban két alkalommal (2002, 2004) is románellenes, romániai magyarok elleni kampányt folytatott. Fennáll a veszélye annak, hogy a nép-szerűségüket vesztő kormányzó pártok újra használni fogják az idegenellenes demagógiát a munkaerőpiac megnyitása kérdésében. Fontos megjegyezni, hogy számos lényegi kérdésről nem lesz szó e magas szintű fórumon. A magyar fél nem tűzi napirendre a romániai magyarság legfontosabb stratégiai céljának, az autonómiának a kérdését, és vélhetően nem fogja szorgalmazni a magyar kormány a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – a romániai magyar kormánypárt – fő követelésének, a romániai kisebbségi törvénynek az elfogadását sem. A stratégiai deficitből következően előreláthatóan kevésbé jelentős ügyek mediatizálása lesz a jellemző a második román– magyar kormányülésre.
      Az RMDSZ jó érzékkel nagyon aktívan részt vett az ülés előkészítésében, Bukarestben és Budapesten egyaránt. Románia Európai Unióhoz történő csatlakozásának előestéjén fontossá vált a magyar párt számára, hogy úgy jelenjék meg, mint olyan politikai erő, amely a kisebbségi magyar közösséget érintő ügyek vitele mellett képes és alkalmas közvetítő szerep ellátására is. Ezáltal erősíteni tudja saját romániai kormányzati pozícióját, amire nagy szüksége van. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a jövő év során előrehozott választások lesznek Romániában. Márpedig az RMDSZ nem tudta azokat a romániai magyar választóknak tett fő ígéreteit teljesíteni, melyekkel a kormánykoalícióba való belépését indokolta. Ezek közül a legfontosabb az RMDSZ által kidolgozott és prioritásnak tartott kisebbségi törvény elfogadása lett volna. Amennyiben a közös kormányülés előkészítését magára vállaló RMDSZ nem tartja szükségesnek a kérdés napirendre vételét, úgy már nem lát reális lehetőséget a törvény elfogadtatására. Ilyen körülmények között saját választói előtt is új üzenetekkel kell megjelennie. Ebben lehet segítségére ez a diplomáciai esemény is. A közvetítés ugyanis együtt jár egy viszonylagos távolságtartással is, amely akár kritikai magatartásnak is értelmezhető mindkét kormány felé. A magyar kormány gyenge általános kormányzati teljesítménye rányomja bélyegét a külpolitikára is. Tartalmi külpolitika helyett médiaeseményekkel igyekszik palástolni stratégiai kérdésekben mutatkozó gyengeségét. Ezzel szemben a román kormány jól átgondolt és következetesen érvényesített külpolitikai stratégia mentén intézi kétoldalú kapcsolatait Magyarországgal. Zsebében az uniós tagsággal, lényegében kockázatmentes esemény elé néz.