Căutare

      Az elmúlt héten több napot tölthettem el Strasbourgban, az Európai Parlament folyosóin, képviselői és sajtóirodáiban, gyűléstermeiben. Ott, ahol reggeltől késő éjszakába nyúló viták folynak minden hónapban, egy szűk heten át. Miután a közel ezer EP-képviselő a seregnyi kiszolgáló személyzettel háromhetente átköltözik Brüsszelből Elzász fővárosába, a francia–német határon fekvő Strasbourgba. Látogatásom a tájékozódás szempontjából bizonyult különösen hasznosnak, hiszen sok mindent másként lát az újságíró közel kétezer kilométeres távból, és másként a hírforrások tövében. Tisztábban ítéli meg például Románia idelátogató román és magyar politikusainak izzadságszagú kínlódását a nagy integrációért, amikor földijeink (tisztelet egy-két kivételnek) egymást túlharsogva dicsérik a megvalósításokat. Mindazt, amiről a viszonylag jól tájékozott EU-diplomácia tudja, hogy csak részigazság, vagy egyáltalán nem igaz.
      Több néppárti képviselővel sikerült interjút készítenem, visszatérő kérdéseim az erdélyi magyarság önrendelkezésére, a román integrációra, a megfelelési kényszerre vonatkoztak. A megkérdezettek tisztában voltak helyzetünkkel: válaszaikban nem kecsegtettek hiú reménnyel, nem mondták azt, hogy az autonómia, a Bolyai Egyetem vagy közösségi jogaink bármelyike tálcán várna bennünket. Azt viszont állították, hogy ezek a kérelmek a mai Európában megvalósíthatók. Nem véletlen, hogy az Európai Parlamentben a magyar képviselőkre úgy tekintenek, mint valamiféle csodabogarakra, olyan emberekre, akiknek rendkívüli a munkabírásuk, akik a magyar ügyből lassan európai ügyet fabrikálnak. Ez főként a magyar néppárti képviselők érdeme. Igazságtalanság lenne viszont azt állítani, hogy ehhez a folyamathoz nem járulnak hozzá a Magyarországról érkezett szocialista vagy szabaddemokrata képviselők. Úgy tűnik, az egyre erősödő magyar lobbynak hála, jó esély van azoknak a határon túli magyar törekvéseknek a támogatására, illetve elfogadására, amelyek végcélja az önrendelkezés. Ez még akkor is így van, ha egy-két nagyhatalom (Franciaország például) módszeresen ellenzi az autonómiákat, a közösségi jogok fogalomkörét, mindazt, amit amolyan nyugati mázba burkolt nemzetállamként ő maga megtagadott kisebbségeitől. (Nem véletlen, hogy Romániában minduntalan a francia–német megbékélési modellel hozakodnak elő. A franciák szerint az elzászi német nyelvjárást ma is több százezren beszélik a Franciaországhoz csatolt egykori német földön, tehát a német kisebbség szerintük virágzik. Valójában a németség felszívódott, eltűnt a tartományból: én egyetlen üzletet sem találtam, ahol németül beszéltek volna Strasbourgban vagy környékén. A gazdasági jólét ellenére rosszabb helyzetben van itt a németség, mint Romániában az erdélyi szórványmagyarság.)
      A nyugati politikusok számára Románia európai uniós felvétele eldöntött tény: csupán a 2007-es dátum egy-két éves kitolását latolgatják. Mivel ma Románia az unió tucatnyi döntéshozó fórumán napi beszélgetések, meghallgatások, belső jelentések tárgyát képezi, ez az időszak jelentheti a romániai magyarság számára is a legnagyobb, soha vissza nem térő esélyt. Elsősorban a néppárti frakcióban van meg az a hajlandóság, amely a kisebbségek, elsősorban a kárpát-medencei magyarság jogainak a kiharcolásához elengedhetetlen. (Szintén az elmúlt héten Tabajdi Csaba szocialista képviselő kezdeményezett amolyan finnugor összefogást a romániai kisebbségi törvény mellett. A szocialista összefogás szépséghibája, hogy az kizárólag az RMDSZ által szorgalmazott magyar álautonómia megvalósítására szorítkozik, amelyet a románok némi huzavona után előbb-utóbb megszavaznak, arra számítva, hogy ezzel a magyar ügyet végképp lezártnak tekinthetik.)
      Az Európai Unió parlamentje egyelőre kivár. Románia tekintetében nagyon sok területen. A magyarság ügye jórészt a magyar képviselők egy részének jelent prioritást, a néppárti szövetségesek magatartásából azonban jól látható, hogy többségi támogatás is igényelhető hozzá. Ha megfelelő diplomáciai és itthoni tálalás ezt elősegíti.
      Az elkövetkező hónapokban ennek kellene egységes erdélyi magyar érdekké válnia.