Căutare

      Az új lejt tálaló kormánydemagógia kiválóan alkalmas arra, hogy feledtesse az emberekkel a rájuk szakadó újabb drágulási hullámot. Ha pedig a szakszervezetek sztrájkolni próbálnak – lásd a vasutasokat –, akkor a politikai nyomás alatt teljesítő bíróság jogerős döntéssel kényszeríti őket jobb belátásra. Gyerekes bizakodás volt azt hinni, hogy az új kormány jobb lesz, mint a régi. Mitől is lehetne jobb? Ugyanaz a klientúra, ugyanazok a dollármilliomosokká vált újgazdagok osztják a lapokat. Egyáltalán miféle különbség lehet a magát baloldalinak meg jobboldalinak tekintő romániai politikai elit között? A Ceauşescu-vagyon töredéke fölött gyámkodó humanista fővezér előléptetése konzervatívvá, majd oszlopos kormánytényezőként való közszereplése jól jelzi, hogy a kommunista múlt és a kortárs vadkapitalizmus a mai kormánykoalícióban is tökéletesen összefér. Ugyanez érhető tetten az RMDSZ háza táján is, ahol szintén megfoghatatlan az ideológiai jelleg: volt kommunista párttitkártól szekus kapcsolatai révén meggazdagodott dollármilliomosig mindenki helyet könyökölt ki magának benne. Kivéve a nemzetben gondolkodó politikusokat, akiket idejében kiebrudaltak a vezetőségből. Így alakult át az érdekvédelem ideológiailag multikulturális egyveleggé, amelyet jó ideje már csak a pénz szaga tart össze. Ilyen tehát a sokszínű, magát jobboldalinak tartó román kormány.
      Az előrehozott választásokat néha meglobogtató hajóskapitány, aki lázas korrupcióellenes harcát menten alábbhagyta, mihelyt rájött, hogy saját kebelbarátait is le kéne csukatnia a nagy tisztogatási lázban, most az integrációs mámor hajtóműve lett. Mindenképpen és mindenáron bevinni az országot a földi paradicsomba, mielőtt újabb négy-öt európai nemzet mondana nemet a nagy egyesülésre. Közben elszólja magát, és olyasmiket (is) mondogat, hogy az igazi hazafiak a titkos ügynökök, a kül- és belföldi hírszerzők, akik nemcsak a Bukarestből megrendezett iraki túszejtés szappanoperájában teljesítettek kifogástalanul, hanem az Erdélyben rakoncátlankodó magyarok autonómiatörekvéseiről készülő jelentéseikkel is minden bizonnyal a helyzet magaslatán állnak. Ide, Erdélyre még nem tudott lecsapni igazságszolgáltatásának keze, de ami késik, nem múlik. Amikor elülnek az integrációs kényszerek, ismét nekilódul majd az alkotmány szavatolta egységes nemzetállam megtorló intézményrendszere. Túl nagy a csend a székelyek követelődzése körül.
      Közben folyik a kisebbségi törvény szenátusi kiherélése, megfosztása mindattól, ami eddig is alig jelentett valamilyen többletígéretet a romániai magyarság számára. A hangulat árnyalására némely másodvonalbeli RMDSZ-es honatya a kormányból való kilépést is szóba hozza. De ez még semmi. Miután kiderül, hogy belátható időn belül észak-erdélyi autópálya sem lesz, néhány észak-erdélyi, brancsbéli RMDSZ-es vezető (zömükben a közismert kemény magból) szórványtalálkozó címén összeül Kalotaszeg csücskében, Kalotaszentkirályon, és láss csodát, bírálni kezdik a csúcsvezetőséget. A bihari RMDSZ-es kiskirályok kifogásolják, hogy a kormány törvénymódosítása értelmében a megyei tanácselnököket eztán könnyebben el lehetne mozdítani. Tessék elképzelni azt a nagy tragédiát, hogy Kiss Sándort, Markó Béla bihari jobb kezét csak úgy elmozdítják a megyei tanács éléről. Ilyesmit az autópálya elmaradásánál is nehezebben heverne ki az RMDSZ. Az igazi gondokról, például a magyarság tovább tartó kirekesztéséről a közintézményekből, persze szó sem esik. A találkozó arra jó, hogy a többi kormánypártnak üzengessen az RMDSZ: legalább a pozícióba kerülést és az ott maradást ne akadályozzák, ha már a többi ígéretből, jó román szokás szerint, nem lesz semmi.
      Zajlik tehát az élet a kormányberkekben, az országban pedig minden változatlan.