Căutare

Szép dolog a barátság. Természetes, ha valakinek bajban van a barátja, segít neki megoldani a gondjait. Jobb helyeken úgy, hogy remek ügyvédet ajánl, pénzt ad kölcsön, vagy csak bátorítja, vigasztalja, majd csak lesz valami, jobbra fordulnak a rossz kilátások. Mifelénk, ha teheti, a barát felveszi a telefonkagylót és felhív valakit, aki segíthet. Érdeklõdik, mi történt a kedves emberrel, miért zaklatják, ha nem muszáj, és fõleg, miért nem teszik ezt a törvényeknek megfelelõen.
Ebbõl a szempontból tisztelet illeti Tãriceanu miniszterelnököt, hogy nem hagyta cserben a barátját, továbbra is vállalja: Patriciu Rompetrol-elnök sok éve közeli cimborája. Csakhogy a politikában a barátság szó is másképpen cseng, mint a civil életben. A kormányfõt tulajdonképpen nem azért támadják, hogy telefonált a legfõbb ügyésznek – megtette más, minden következmény nélkül –, hanem azért, mert a barátjának az ügyérõl érdeklõdött. Barát, üzlettárs egyre megy azok számára, akiknek ha nem élet-, de politikai céljuk megbuktatni a kormányfõt. A sajtó a miniszterelnök barátait sorolja szinte naponta, ám csak kevés szót ejt az ellenségeirõl – na jó: az ellenfeleirõl. Márpedig belõlük, úgy tûnik, sokkal több van, mint barátból. Ott van például Bãsescu, aki a kampányban ugyan jó barátnak mutatkozott, de amint beköltözött Cotroceni-be, azonnal kiderült: csupán érdekekrõl, nem érzelmekrõl volt szó. Az elõrehozott választások ötlete nyilvánvalóan azt célozta, hogy Tãriceanu helyett más foglalja el a Victoria Palotában a legelõkelõbb bársonyszéket.
Ám ez csak egy kísérlet volt arra, hogy elmozdítsák helyérõl a kormányfõt. A liberális párton belül, saját bajtársai között is akadnak szép számmal, akik inkább barátai Bãsescunak, mint Tãriceanunak. Van, aki megvallja, van, aki nem: Mona Muscã, Valeriu Stoica nyíltan támadják a pártelnök-miniszterelnököt, mások pedig fû alatt támogatják az elõbbieket. Megint az hírlik, hogy ez a csoportosulás azon munkálkodik, hogy más vegye át az alakulat irányítását. Aztán jöhet a jól ismert szlogen, hogy azt mondja: úgy illik, hogy a pártelnök legyen a miniszterelnök. Hol? Hát nálunk, ahol a barátságot tisztségekkel is erõsítik. Például a Stolojanét Bãsescu iránt egy kormányfõivel.
Aztán ott van a szövetséges párt elnöke és hû emberei, akik akár a kormányzást is feláldoznák azért, hogy ne Tãriceanu vezesse a kabinetet. Elsõ körben gyorsan eldöntötték, hogy a volt demokrata pártelnöknek, jelenlegi államfõnek igaza van: új kormányra, nagyobb többséggel rendelkezõ törvényhozásra van szükség. Azt sem bánták, hogy obstruálni kell egy kicsit ahhoz, hogy teljesüljön az államfõ legfõbb vágya: váltsa le a törvényhozás a két házelnököt. A demokraták másik nem éppen barátságos lépése volt, hogy nem szavazták meg a szenátusban a költségvetést, mert vagy hat százalék jusson a tanügynek, vagy bukjon a kormány. Tiszta haszon – gondolhatták.
A demokraták azzal is fenyegetõztek, hogy kilépnek a kormányból, de úgy tûnik, meggondolták magukat, és más eszközhöz folyamodtak. Ugyanis rossz nyelvek egyre hangosabban rebesgetik, hogy a kormány nekik is köszönheti a tanügyi sztrájkot. Lehet, akik ezt suttogják, még emlékeznek arra, hogy a konvenciós kormány hanyatlása is sztrájkhullámmal kezdõdött. Márpedig várható, hogy a tanügyiek után az egészségügyiek is beszüntetik a munkát, ha a liberális Nicolaescu tovább erõlteti a reformokat. A suttogóknak még az is eszükbe juthat, hogy ahhoz a kormányhoz is köze volt Bãsescunak. Hogy az államfõnek pártok fölött kell állnia? Hogy nem keveredhet személyes ellentétekbe a kormányfõvel? Hogy ezt írja elõ az alkotmány? Eddig senki nem hívta fel erre az alkotmánybírák figyelmét. Kérdés, ha megtenné, mi történne.
Olyan elemzések is napvilágot láttak, amelyek szerint tulajdonképpen nem is politikai, hanem gazdasági érdekek csapnak össze a színfalak mögött, méghozzá az üzemanyag-szektorban. Állítólag Rompetrol kontra Rafo. Vagy fordítva. Nem tudni. Annyi bizonyos, hogy olajat az az Elena Udrea öntött a tûzre, akinek a férje más érdekcsoportoz tartozik, mint Patriciu és barátai.
Pillanatnyilag csak annyit látni, hogy a két szövetséges párt korántsem szövetségesként viselkedik, és mintha egyik szeretné kiütni a hatalomból a másikat. A koalíciós partnerek pedig csak néznek, mint a moziban, és mindenkivel próbálnak barátkozni, hogy mentsék, ami még menthetõ: a csatlakozást. Kérdés, meddig bírja idegekkel az RMDSZ a kisebbségi törvénnyel kapcsolatos huzavonát a partnerek részérõl.
S miközben azok, akiknek politikai barátságot kellene kötniük az ország csatlakozásának érdekében, folyamatosan ellenségeskednek, a politikai ellenzék dörzsöli a kezét, és tisztes ellenséghez méltón várja, hogy a barátok készítsék ki egymást.