Căutare

Igen, a fenti suta kis példázat a múlt szombati, elmaradt marosvásárhelyi találkozót igyekszik karikírozni, azt a helyzetet, amire számítani lehetett: a Markó–Tõkés-találkozó nem jött létre. (Pedig – ahogy pesti ismerõsöm mondta csalódottan – már ki volt hagyva neki a másfél perc az esti híradóban.) Hogy miért is nem? Azt már talán az óvodás gyerekek is tudják, a lehetséges helyszínek alkalmatlansága miatt.
Tõkés püspök talán nem találná kifogásolhatónak, hogy az RMDSZ ama vicces nevû utcában található elnöki hivatalában tárgyaljon, ám Tõkés EMNT-elnök erre aligha szánja rá magát, nyilván taktikai vereségként kezelné, hogy vele ugyanott tárgyaljanak, ugyanannak a kezdeményezésnek az égisze alatt, ahol a jelentõségben vele össze nem mérhetõ civil szervezetekkel. Tán még ugyanazon a széken is kellene ülnie! Markó elnök, a meghívó fél még kevésbé valószínû, hogy más kávéját igya a négyszemköztin, s még kevésbé valószínû, hogy oda menjen megbeszélésre, ahol a választások idején épp az RMDSZ ellen szövetkezõk vannak otthon. Szóval én nem hiszem, hogy a helyszín kiválasztása volt az, amin a megbeszélés zátonyra futott. (Ráadásul amúgy mindketten ott voltak a városban a fekete március másfél évtizedes évfordulójának külön-külön megemlékezésein. Még jó, hogy kilencvenben nem kellett azt mondani a hodákiaknak, hogy gyertek két részletben, mert kilenctõl tizenegyig a polgári-nemzeti lelkületû magyarokkal verekedtek, tizenegytõl egyig pedig az autonómiaügy árulóival.)
Egy tárgyalásnak a dolog természetébõl adódóan valamilyen célja van. Ideális esetben valamiféle szignálható megállapodás, kevésbé ideálisban a nézetek közeledése várható a felektõl. Nézzük, esetünkben mire számíthattunk az egyik lapban „erdélyi magyar csúcsként” beharangozott eseménytõl. Megállapodásra semmi esetre sem. Egyrészt oly távolinak tûnnek a felek nézetei, hogy e táv megtételét egyetlen alkalommal hiba lett volna elvárni, másrészt tudomásom szerint a két politikus megbeszélését nem elõzte meg komolyabb szakmai elõkészítés, alacsonyabb szintû egyeztetés. Például a kisebbségi törvény vonatkozásában, amelyet szerintem a polgári oldal vezetõi jobbára úgy utasítanak el élbõl, hogy a legtöbben el sem olvasták a tervezetet. Nyilván az RMDSZ jogszabály-alkotói sem bánják, hogy nem kényszerülnek a másik oldallal aprólékos, paragrafusról paragrafusra haladó, idõrabló vitára, hiszen az érdek most azt diktálja, hogy az alkalmas idõt kihasználva vigyék át a két házon a törvényt.
Ami a politikát illeti, mi más jöhetett volna szóba? Például a szélsõségesség térnyerése Erdélyben, avagy az ellene való közös fellépés. Ebben akár közel is kerülhetnek az álláspontok, hiszen az antiszemita megnyilvánulások ellen mind ez idáig a királyhágómelléki püspök is határozottan felemelte a szavát. (Más kérdés, hogy újabban a hatvannégy vármegyések vígan bulizgathatnak váradi egyházi iskolában.) Beszélhetnének továbbá az autonómiaformákról, azzal is telik az idõ.
Igazából annak lenne, lett volna némi értelme, ha egyházi ügyek kerülnének terítékre, igaz, ez esetben kevésbé indokolt a négyszemközti megbeszélés, hiszen a felekezeti törvényrõl, az egyházi oktatás helyzetérõl, netán a restitúció további menetérõl szélesebb körben is eredményesen lehetne eszmét cserélni.
Úgyhogy egyéb híján mi mást is tehettek volna, mint áldott húsvéti ünnepet kívánni egymásnak, a feltámadás reménységének szimbolikus kivetítését a jobb sorsra érdemes erdélyi magyar közösségre. Mi is ugyanezt kívánjuk kedves olvasóinknak. Kellemes ünnepet, keressék az alkalmakat a barátokkal, jóembereikkel való õszinte beszélgetésekre. S tudjanak, tudjunk örülni a tavasznak.