Én nem nagyon ismerem ezeket a tábornokokat. Az RMDSZ még kormányon sem került felsõbb szinten a hadsereg és a titkosszolgálatok közelébe. Talán a rendõrség munkájába látunk bele valamivel jobban, ha nem is túlságosan mélyen. Ez esetben az eljárással szemben vannak komoly fenntartásaim. Alkotmányos felfüggeszteni egy minisztert, ha eljárás indul ellene, ezt így mondja ki az alaptörvény. Noha ez az alkotmányos rendelkezés is elég ellentmondásos, hiszen az államelnök hoz létre egy bizottságot, amely kivizsgálja a minisztert, és utána ugyanõ tesz javaslatot a bûnvádi eljárás megkezdésére s függeszti fel a minisztert. Abból, amit mondtam, elég jól érzékelhetõ, hogy a rendelkezés kizárja a különbözõ hatalmi ágak közötti kölcsönös ellenõrzést egy ilyen súlyos kérdésben. Ezeket a megoldásokat úgy kellene felépíteni, hogy meglegyen a kölcsönös ellenõrzés. Ebben a pillanatban az alkotmány így rendelkezik. Viszont politikailag egyáltalán nem helyes eljárás, mert a kormány mûködéséért – beleértve a miniszterek tevékenységét – a koalíció pártjai közösen vállaltak felelõsséget. A pártok döntötték el, hogy szövetkeznek, kormányt alakítanak, a parlamentben is õk szavazták meg a kormányt. Az államelnöknek ilyenkor tájékoztatnia kellene a koalíciós pártokat a problémáról, le kellene ülni és megbeszélni.

Atanasiu védelmi miniszter felfüggesztése csapás a liberálisokra. Képesnek tartja õket arra, hogy ennek nyomán kilépjenek a D.A. Szövetségbõl?

Az utóbbi idõben úgy látszott, mindkét párt próbál jobban együttmûködni, de ezek szerint ez csak porhintés volt, hiszen a védelmi miniszter elleni eljárás megindítása, a felfüggesztése nem ezt bizonyítja. Nem tudom, hogy ezekben a kérdésekben mennyire egységes a liberális párt. Nekik kell eldönteniük, hogy reagálnak-e. Ha úgy döntenek, hogy beolvadnak a Demokrata Pártba, vagy úgy, hogy szembefordulnak szövetségesükkel, az mindenképpen az õ döntésük lesz. Nem örülök annak, hogy állandó harc van a két párt között. Ez egyeseknek megfelelhet, hiszen a zavarosban könnyebb halászni, de nekünk nagyon rossz. Szerintem ennek esett áldozatul a kisebbségi törvény is, és ennek esik áldozatul számos más probléma megoldása is. Mert ha az egyik hajlana arra, hogy mellénk álljon, akkor a másik rögtön kihasználja a populista és nacionalista retorika által nyújtott lehetõségeket. Én nem kívánom, hogy a két párt összevesszen, jónak azt tartanám, ha össze tudnának fogni. Ez csak egyenlõ partnerek esetében lehetséges, márpedig az, ami a védelmi miniszterrel történt, nem azt bizonyítja, hogy az egyenlõ partnerségre törekszenek, hanem azt, hogy folyik a harc a dominanciáért.

A konzervatívok, az ellenzék, egyes liberálisok megpróbálják elszigetelni a demokratákat. Voiculescuék próbálkoznak az államfõ felfüggesztéséhez szükséges aláírások gyûjtésével a törvényhozásban. Ez utóbbi kapcsán milyen álláspontra helyezkedik az RMDSZ?

Ha egyet is értenénk ilyesmivel, akkor is azon az elven lennék, hogy „félek a görögtõl, még akkor is, ha ajándékot hoz”. Nekünk nincs miért szövetkeznünk a konzervatívokkal, sõt, valamiképpen le kell ráznunk magunkról azt a képzetet, hogy közeli partnereik vagyunk. Ez persze nem az jelenti, hogy adott esetekben nem mûködünk együtt, de bennünk csak egyvalami közös: százalékban hasonló arányban vagyunk jelen a parlamentben. A konzervatív párt – s ezt minden különösebb él nélkül mondom – konjunktúrapárt, az RMDSZ pedig legalább másfél milliós magyar közösség képviselete. Még alkalmi szövetségeket sem kívánunk kötni velük. Ami az államelnök felfüggesztését illeti, ez a konzervatív párt részérõl egyfajta kampányfogás, semmi több.

Az igazságügy-miniszter egyenesen Brüsszelbe ment panaszkodni az RMDSZ-re. Nem ez az elsõ eset, hogy õ támadja a szövetséget. Miért nem szereti Monica Macovei az RMDSZ-t?

Az én kérdésem az, miért nem szereti számos román politikus a magyarokat. A román értelmiségieknek, a román politikusoknak legfeljebb azt a kérdést lehet feltenni, hogy miért szeretik a magyarokat. Még mindig az lehet a furcsa, ha valaki szereti a magyarokat, még mindig ez a kivétel, a szabály pedig az, hogy a magyarokat nem lehet szeretni. Sokan vannak még nacionalisták Romániában, a miniszter asszonyról miért nem tudják elhinni sokan, hogy õ is nacionalista? Õt egy olyan másik skatulyába helyezték el sokan, hogy most nem értjük, hogy ez a drága, jó, nyitott demokrata asszony nem szereti a magyarokat. Akkor biztos a magyarokban, Markó Bélában, az RMDSZ-ben van a hiba, ha ez a drága, jó demokrata asszony nem szereti õket. Az igazságügy-miniszter asszonnyal szemben nem akarok gonoszkodni, mert ez nem vezet eredményre. Egyszerûen másképpen gondolkodik, mint mi, s éppen hogy nem emberjogi harcosként gondolkodik – ahogyan azt sokan hiszik róla néhány éves civil múltja után –, hanem az ügyészi szemlélet uralkodik nála. Hiszen Monica Macovei 1983-tól több mint tíz évig ügyész volt. Másképpen gondolkodunk. Az RMDSZ nagyon érzékeny az emberi jogokra. Én egyetértek azzal, hogy a terrorizmust vissza kell szorítani – Romániában nem errõl vitatkozunk, de a világnak most ez a problémája és közvetve nekünk is lehet ez gondunk –, egyetértek azzal, hogy a bûnözést vissza kell szorítani, hogy a korrupciót ideje lenne felszámolni – mert nem vitás, van korrupció Romániában –, és azzal is egyetértek, hogy az igazságügyet meg kellene reformálni. Azzal viszont nem érthetek egyet, hogy a miniszter asszony rendõrállami intézkedésekkel szorítsa meg a csavart. Biztosan hatékony ha mindenki házába benézhetünk, mindenkit követhetünk, ha minél könnyebben lehetõséget kap az ügyész, hogy mindenkinek lehallgassa a telefonjait, ezek által pillanatnyi eredményeket nyilván felmutathatunk. Mi viszont azt mondjuk, úgy kell mindezt szabályozni, hogy legnagyobb vívmányunkat, melyet 1989 után megszereztünk – a véleményszabadságot, a magánélethez való jogot, azt, hogy valamennyire szabad emberek vagyunk –, nem szabad korlátozni. Amúgy egyszerû és könnyû azt mondani, hogy úgy szorítjuk vissza a korrupciót, a bûnözést, vagy bármilyen más negatív jelenséget, hogy mindenkit ellenõrzés alá vonunk, és tudni akarjuk minden pillanatban, mit csinál, de ez engem sajnos az 1989 elõtti rendszerre emlékeztet. Azért mondom, mert nem jó ezt úgy felfogni, hogy egyik oldalon állnak a jók és a másikon a gonoszok. Egyszerûen két szemlélet ütközik. Én azt gondolom, hogy az igazságügy-miniszter és akik õt támogatják, ügyészi, rendõri szemlélettel nézik ezt a kérdést, mi pedig próbáljuk ezzel szembehelyezni az emberi jogokat.
Egy magyar ember Romániában nem felejtheti el azt, hogy itt 1918–19 után minden rendõrállami szemléletnek, minden diktatórikus intézkedésnek mi ittuk meg a levét. Ezért nem meglepõ, hogy mi reagálunk a legvehemensebben ezekre a szándékokra. Egyébként nemcsak ennyi a probléma, hanem az, hogy a miniszter asszony nem tudta megreformálni az igazságszolgáltatás rendszerét. Az egyszerû állampolgárnak ezekbõl a törvényekbõl csak kára lesz, ettõl nem fog jobban mûködni a bíróság, nem lesz elfogulatlanabb az ügyészség, továbbra is tele leszünk téves ítéletekkel. Isten õrizze az állampolgárt attól, hogy a bíróságon keresse az igazát. Mindezeket nem oldjuk meg, hanem egyebekrõl vitatkozunk, arról, hogy az igazságszolgáltatás rendszerén kívül létrehozzunk más intézményeket, amelyek szintén sok százezer állampolgárt, de ha a családtagokat is beleszámolom, akkor több millió állampolgárt ellenõrizzenek, politikai befolyás alatt fognak tartani. Ezek látszólag arra akarnak szolgálni, hogy mindenkit minél jobban átvilágítsanak, ugyanakkor eszközei is lesznek annak, hogy akit akarnak, elrejtsék az igazságszolgáltatás elõl. Ez bonyolult kérdés. Az igazságügy-miniszter asszony azért haragszik elsõsorban ránk, mert népszerûbb elsõsorban a magyarokra haragudni, és az igazát jobban tudja aláhúzni úgy, ha nem román politikusokra mutogat, akik szintén nem értenek egyet vele, hanem ezekre a csúnya magyarokra.

Milyen válaszra számít Frattini és Rehn európai biztosok részérõl?

Sajnálom, hogy sokan nem vették észre a levelem lényegét. Ez a levél állhatott volna három-négy sorból, amely az õ levelükre válaszol, hogy egyetértünk, létre kell hozni ezt az ügynökséget, az RMDSZ megszavazza ezt a törvényt, de módosító javaslatokkal próbáljuk jobbá tenni a parlamentben, és próbáljuk az ellentmondásokat és a túlkapásokat kiiktatni belõle. És pont. A levél jóval hosszabb ennél, mert a végén ott van egy passzus, és én erre várnék választ. Amikor két európai biztos nekem levelet ír, szerintem nagyot tévednek, ha szót sem ejtenek az etnikumok közötti viszonyról, az etnikai kérdésrõl, a kisebbségi törvényrõl. Én erre akartam õket figyelmeztetni válaszlevelemben. Amikor egy romániai magyar vezetõ politikushoz fordul két európai biztos, akkor nem felejthetik el azt, hogy az a politikus magyar. Fontos dolog, amirõl vitatkozunk, hogy a politikai osztály hogyan áll bosszút egymáson, hogyan csapkodják ki az asztalra egymás dossziéit, hogyan járatják le egymást, de – most én populista lennék – ebbõl nem lesz az állampolgárnak se kenyere, se fizetése, se nyugdíja, se lakása a fiatalnak, se autópálya, sem jó út Erdélyben és másutt sem, a magyaroknak pedig ettõl nem lesznek jogaik. Ez egy balkáni diverzió, hiszen nem beszélünk lényeges kérdésekrõl.

Milyen országjelentésre számít? Csatlakozik-e Románia 2007. január 1-jén az Európai Unióhoz?

Szerintem már megvan az országjelentés, de még nem láttuk. Azt hiszem, 2007. január 1-jén meglesz a csatlakozás. Megtörténhet, hogy további megfigyelésrõl fognak dönteni, de ez már nem érinti a tagsági státusunkat, és valószínûleg lesz még kritika is. Lehet, hogy az igazságügy-miniszter asszony is attól tart, hogy az igazságüggyel kapcsolatosan lesz kritika a jelentésben, és ezt úgy akarta megoldani, hogy ránk nyomta a felelõsséget. Meg kell mondanom, nagyon ügyesen.

Olyan fontos intézményeknek, mint a SRI, a SIE, a védelmi minisztérium, csak ideiglenes vezetõjük van, és nincs fõügyésze sem az országnak. Mûködik egyáltalán ez az ország?

Szerintem mûködik, mert a helyettesek mindenhol ellátják a vezetést, és nekik nincs olyan kemény mandátumuk, mint a tulajdonképpeni vezetõknek, és jobban kézben tarthatók. Ki-ki döntse el, hogy ki által.

Kézi vezérlés?

Igen, ez jó kifejezés. Sok területen térünk vissza a kézi vezérlésre.

Kinek a kezében futnak össze a szálak?

Különbözõ emberekrõl van szó. Az államelnök is szereti a kézi vezérlést, de a hozzá közel álló kisebb-nagyobb tisztségû emberek is. Beszéltünk most az igazságügyi miniszterrõl. Õ azért harcol foggal és körömmel, hogy a legfõbb ügyész és a fõügyészek kinevezésére õ tehessen javaslatot az államelnöknek, s nem a Legfelsõbb Bírói Tanács, mert ez is a kézi vezérlés egyik eszköze.

Evezzünk egy kicsit nemzetpolitikai vizekre. Budapesten néhány napja ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselõk Fóruma. Voltak-e elõzetes elvárásai ezzel a találkozóval kapcsolatban, amelyrõl egyfelõl látjuk, hogy Szili Katalin elnök asszony nemzeti minimumról, küldetéstudatról beszél, ugyanakkor a kormányzat mintha kissé félvállról venné a dolgot, a kancelláriaminiszter el sem jött, a külügyminiszter aszszony pedig saját beszéde után azonnal távozott? Van-e jövõje ennek a fórumnak, melyrõl azt mondják, nem pótolja a Máértet, de amíg azt nem hívják össze, nincs más. Mi ezekkel kapcsolatban az Ön álláspontja?

Szerintem az ilyen fórumoknak akkor is hasznuk van, ha egyszerûen csak egy szabott keretben ki-ki elmondhatja a véleményét, tapasztalatot cserélhetnek a különbözõ országokban élõ magyar közösségek vezetõi. Nekem olyan elvárásaim nincsenek, hogy aztán a végén feltétlenül szülessen egy közös állásfoglalás, vagy hozzunk néhány döntést. Néha jobb is, ha csak beszélgetünk, persze szabott keretben. Számomra ez is hasznos, ez is szükséges. A Magyar Állandó Értekezletet is az mérgezte meg az utóbbi idõben, hogy a jobboldal és a baloldal egymással szemben mindenképpen érvényesíteni akarta az akaratát. Ez egy parlamenti fórum, és ilyen értelemben a pluralizmus természetesebben lehet velejárója egy ilyen testületnek. Az együttléten és a véleménycserén túl, szerintem hasznos döntés, hogy létrehozzunk különbözõ munkabizottságokat. Ha csak a törvényhozásra gondolok, Magyarország számunkra nagyon sokat nyújthat parlamenti tapasztalatban. Nem kell naponta feltalálni a spanyolviaszt ahhoz, hogy Romániában is érvényesíteni tudjunk néhány jó tapasztalatot. Másrészt a törvényhozáson túlmutató kérdéseket is megbeszélhetünk, és közös nevezõre juthatunk.

Megnyugtatták-e azok a válaszok, amelyeket a támogatáspolitikával, egyes intézmények integrációjával, megszûnésével kapcsolatban adtak a kormány illetékesei?

Engem még nem nyugtattak meg ezek a válaszok. Egy dolog látszik lassan letisztulni: a Szülõföld Alap. Ehhez még mi is hozzá fogunk szólni, de ez lassan-lassan leülepszik, az errõl való gondolkodás, és azt hiszem, ez egy jó keret lehet. Ennek látni vélem az alakulását, a többit még nem tudjuk igazán.

Néhány napja Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselõ azt indítványozta, hogy az RMDSZ szorgalmazzon valamilyen közeledést az EMNT-vel. Hogyan vélekedik errõl?

Az RMDSZ szorgalmazza a párbeszédet minden civil szervezettel. Többször mondtam, hogy konzultálni kívánnék az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Székely Nemzeti Tanáccsal is, de õket nem politikai platformnak, netán politikai pártnak tekintem, hanem olyan civil szervezetnek, amely fontos kérdésben, az autonómia kérdésében markáns álláspontot képvisel. Meg fogjuk hallgatni ezt az álláspontot, elmondjuk mi is a véleményünket, felajánljuk, hogy ha politikai kérdésekhez is hozzá akarnak szólni, mondjanak véleményt az RMDSZ-rõl, mondják el, hogyan tovább, mit gondolnak errõl. Jövõre kongresszusunk lesz, mit javasolnak, meg fogjuk hallgatni õket. Úgy hiszem, Tabajdi Csaba is elhitte, hogy itt a politikai életben van két szemben álló tábor, netán mi vagyunk az egyik oldal, az EMNT a másik. Egyelõre én azt gondolom, hogy az RMDSZ – dilemmákkal, konfliktusokkal ugyan, de – az erdélyi magyarság egészét tudta képviselni, persze nem állítom, hogy nincsenek olyan áramlatok, csoportosulások, melyek úgy érzik, az RMDSZ-ben nem lelik meg a helyüket. Velük is szóba kell állni.

Hírét hallottuk annak is, hogy a Magyarok Világszövetsége valamiféle magyar–magyar csúcsot akarna összehozni a Máért pótlására. Van-e bármilyen értelme az ilyen jellegû csúcsértekezletnek?

Most mindenki csúcsértekezleteket szervez. Látjuk, erdélyi Máértet szerveznek egyesek, Magyarországon egy másfajta csúcsértekezletet. Állandóan csúcsértekezünk, és mindenki úgy érzi, õ az a csúcs, amely köré értekezletet kerekítünk, miközben inkább a munkamegosztásról kellene beszélnünk. A Magyarok Világszövetsége kapcsán is, hogy hol van a helye a közös magyar közéletben, és más szervezetek kapcsán is. Én nem látom különösebb szükségét egy ilyen csúcsértekezletnek.

Fél éven belül várható az RMDSZ következõ kongresszusa. Mennyire jut az RMDSZ vezetõjének erejébõl, figyelmébõl a belpolitikai küzdelmek mellett a kongresszus elõkészítésére? Vagy az elõkészítõ munkát nem feltétlenül a csúcsvezetés tagjainak kell elvégezniük? Hogyan látja az elõkészítõ munkát?

Nekem ebben a pillanatban ez nagyon nagy probléma. Az elõkészítést természetesen nem a csúcsvezetõknek kell végezniük, és nem nekik kell megszervezniük a kongresszust. De azért mindenképpen kötelességemnek érzem, hogy részt vegyek az errõl való gondolkodásban, abban, hogy merre megy az RMDSZ, milyen programmal, milyen felépítéssel megyünk tovább. Valóban úgy érzem, hogy a kormányzati, meg a szenátori, meg az RMDSZ-elnöki tisztség együtt alig-alig teszi lehetõvé, hogy egy alapos erdélyi konzultációs kört végigvigyek, pedig ezt mindenképpen végig akarom vinni.