Nacionalista hecckampányt indítottak egyes román honatyák, mert Frunda György szenátor, az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése román delegációjának a vezetõje olyan, az ETPK által kétharmados többséggel elfogadott dokumentumot készített, amely azt ajánlja az államoknak, hogy többé ne kizárólag etnikai vagy kulturális alapon határozzák meg önmagukat. Szabó Károly szenátor, az Európai Parlament román küldöttségének tagja Boros Ernõ kérdéseire kommentálta a történteket.

Úgy tûnik, a Frunda-ügy körüli vihar elült, sõt már azok is mintha visszakoznának, akik korábban a leghangosabban üvöltöttek.

Frunda szankcionálásának kezdeményezése mára nevetségessé vált. Már az érintettek is tudják: ahelyett, hogy ekkora zajt csaptak, jobb lett volna hallgatniuk és elõbb megnézniük, mi is áll abban a dokumentumban. A Frunda György által beterjesztett és az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése által elfogadott indítvány tulajdonképpen ajánlás, nem kötelezõ érvényû, nem tartalmaz szankciókat. Igaz, ha egy olyan testület, mint az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése, elfogad egy dokumentumot, az már elgondolkodtató. Ennek kapcsán idehaza végül is a tények ismerete nélküli primitív nekilendülés történt, amely nagyon olcsó nacionalista fogásnak bizonyult, és nem lett semmi hatása, sõt visszaüt azokra, akik erre vetemedtek. Csak csodálkozhatok a kolozsvári polgármesteren. De tudjuk, hogy a Boc-féle megnyilvánulás a Demokrata Párt és az RMDSZ közötti jelenleg nem túlságosan felhõtlen viszonynak tulajdonítható, illetve annak, hogy a Demokrata Párt megváltoztatta a korábbi véleményét a kisebbségi törvényrõl. Mostanára elfelejtette, mit vállalt, amikor a kormányban a törvénytervezetet elfogadták.

A korábbi hangadók közül egyesek továbbra is kárhoztatják Frundát, amiért azt találta mondani, hogy õ az Európa Tanácsban nem Romániát, hanem a választóit képviseli.

Egy nemzetközi parlamenti testületben az ott lévõ képviselõ nem egy államot képvisel, hiszen nem egy állam vagy kormány küldte oda. A parlamentbe az arra jogosult állampolgárok küldik szavazatukkal a képviselõt. A régi román szekus gyökerezettségû felfogás persze az, hogy aki hivatalosan külföldre megy, az Romániától kap mandátumot, és az illetékes elvtárs meg is szabja neki, hogy mit mondhat, illetve mit mondjon. Ez az idõ azonban már lejárt. Frunda szó szerint igazat mondott, a többi képviselõhöz hasonlóan õ ott a saját választóit képviseli, nem a román államot, ellentétben például egy miniszterrel vagy egy kormány-tisztségviselõvel. Az igaz, hogy a képviselõ egy bizonyos útlevél birtokában utazik ki. De az útlevél nem ezért van, hanem azért, hogy utazhasson. Sõt, hogy az érintett állam hatóságai úgymond védelmükbe vegyék, hiszen a képviselõ adófizetõ polgára is az államnak. Tehát ez az államképviselet egy fordított viszonyulásból fakadó rossz beidegzõdés. A Frunda-dokumentum vonatkozásában a lényeg: egy ilyen fontos és figyelemre méltó testület, mint az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése, elsõ ízben fogad el olyan elvi dokumentumot, amely nagyon nagyszerû, szinte tökéletes logikai és jogi levezetéssel definiálni tudja a történelmi kisebbségek lényegét. Az olyan kisebbségekét, mint a mienk is, amelyek nem egyik országból a másikba való áttelepedés nyomán váltak kisebbséggé.

A Frunda-dokumentum a történelmi kisebbségek kifejezést használja. Mi ennek a lényege?

A szövegben nincs benne, hogy „történelmi kisebbségek”, de mi „a határok megváltozása nyomán lett kisebbségeket” a saját nyelvhasználatunkban akként értelmezzük. Tehát ne vegyenek egy kalap alá a nyugat-európai bevándoroltakkal, akik mentek valahová. A mi nemzettel kapcsolatos felfogásunk ezért teljesen más. És figyelembe kell venni, hogy többféle nemzetfelfogás létezik. Azzal együtt, hogy ebben a dokumentumban egy szó sem esik magyarokról. (Nem is eshet, hiszen az diszkrimináció volna). Ez a dokumentum általában a nemzetrõl szól. Egyesek mégis veszélyeztetve látják a klasszikus román nemzetállami felfogást, és nem csak a románt, hiszen a franciáknak is 200 éve mindenki francia. A Frunda-dokumentum jelentõsége, hogy ilyen fontos nemzetközi fórumon rámutatott: különbözõ értelmezésû nemzetfogalmak léteznek, és egyes népcsoportok más nemzethez való tartozásának a joga (kulturális és egyéb kötõdése) nem ellentétes azzal, hogy az illetõ csoport tagjai egy másik állam polgárai. Itt ez a lényeg. Mi például a magyar nemzet tagjai vagyunk, úgy is, mint egyének, és úgy is, mint csoport, miközben az állampolgárságunk román.
Ugyanakkor nem lehet megtagadni mástól sem azt a jogot, hogy a nemzetet másféleképpen értelmezze. A Frunda-dokumentumnak, mint már mondtam, sajnos nincsenek jogi következményei, de nagyon fontos, hogy immár más hangot is meg lehet ütni. Miután a mûvelt Európában is nagyon nehezen változik a gondolkodás, még messze vagyunk attól, hogy ebbõl valami konkrétum legyen, de azért a Frunda-ügynek megvan és fõleg meglesz a politikai haszna.

Az Európai Parlamentben milyen mértékben mutattak érdeklõdést a téma iránt?

Az Európai Parlament nincs túlságosan jó viszonyban az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésével, annak ellenére, hogy a két intézmény székhelye mindössze néhány száz méterre található egymástól. Ugyanis – bár a két testületnek külön illetékességi köre van, s így nincs átfedés – az Európa Tanácsnak, illetve parlamenti közgyûlésének földrajzilag sokkal szélesebb a hatásköre. Az EP képviselõi amúgy nem tekintik az Európa Tanács dokumentumait hivatalosan a magukénak, ezért aztán a Frunda-anyag is úgy került be az Európai Parlamentbe, hogy Tabajdi Csaba nem hivatalosan, a képviselõk belsõ postáján, külön felhívta a figyelmet arra, hogy van egy ilyen nagyon értékes dokumentum.

Ennek az értesítésnek mutatkozott valami eredménye?

Még nem tapasztaltam reagálást, de rövid idõ telt el azóta. Azután, hogy a kérdést immár egy nagy tekintélyû intézmény kodifikálta, a továbbiakban más szinteken, fõleg a közvélemény, a civil szféra szintjén kellene felkarolni.

Eddigi tapasztalatai szerint hogyan mûködik intézményi szinten a közös európai jogrend?

Távolról se olajozottan. Majdnem állandósultnak mondható vetélkedés tapasztalható a Tanács, a Bizottság és a Parlament, az Európai Unió e három pillére, alapintézménye között, ami voltaképpen pozitív dolog. Ezek között oszlik meg a hatalom és a legitimitás. A Parlament szerepe az utóbbi években kezdett növekedni, egyre inkább azt lehet mondani, hogy az Európai Parlament most már valóban egy igazi parlamenthez hasonlít. Amúgy ma már szinte mindenki azt tartja, hogy túl sok, túl bonyolult, már-már követhetetlen a szabályozás. Ráadásul az Unió régi törzstagjai az európai jogrend átvétele tekintetében sokkal többet követelnek a tagjelölt államoktól, mint saját maguktól. Sok esetben az acquis communau-
taires-t, az elméletileg mindenki számára egyformán kötelezõ jogrendet a tagjelöltek sokkal inkább teljesítik, mint a régi tagállamok. Németország, Dánia vagy más országok nem nézik jó szemmel, hogy a kibõvített unió új tagjai is hozzájárulnak a jogalkotáshoz, aminek eredményeként ezek érdekei is megjelennek abban az új jogrendben, amelyet nekik is át kell(ene) venniük.