Kelemen Hunor: A két dokumentum között nincsenek összeegyeztethetetlen pontok, ugyanazok az elvek és a célkitűzések. A megfogalmazások különböznek. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy ne tudnánk megegyezni. Ha a két dokumentumot és a célokat, szándékokat tekintem, akkor azt mondom, lesz megegyezés. Azt szeretném, hogy augusztus második feléig választ kapjunk Tőkés Lászlótól, hogy kíván-e vagy sem szerepelni az RMDSZ EP-képviselőjelölt-listájának befutó helyén, mert ez a mi javaslatunk. Az elvi kérdésekben nincsenek kibékíthetetlen ellentétek. Bízom benne, hogy lesz megegyezés, különben mindannyian gondban leszünk.

Toró T. Tibor: Reménykedem a megegyezésben, mint ahogy végig reménykedtem valamilyen váratlan és hirtelen megvilágosodásban a fejekben, mikor – vállalva a nevetségesség kockázatát is – újra meg újra felvetettem a tárgyalás, az össznemzeti jelöltlista gondolatát minden lehetséges szövetségi döntéshozói fórumon. Sajnos, nálunk sem dőlt meg az alapigazság: a hatalom magaslatáról a tárgyalási hajlandóság kialakulásához a hatalom elvesztésének konkrét perspektívája szükségeltetik. A kiegyezés melletti összes érvem nem nyomott annyit a latban, mint az államelnök leváltását célzó referendum eredménye, amikor számszerűen kirajzolódott az RMDSZ vezetőibe vetett bizalom elvesztésének mértéke. De most az a fontos, hogy végre érdemi párbeszéd indult el, legalábbis ezt éreztem a kolozsvári csúcstalálkozón.
Az RMDSZ vezetői által hozott szöveg, érzésem szerint, hevenyészett válaszként született az általunk megfogalmazott javaslatokra. Mindazonáltal pozitívan értékelem, hogy egyáltalán megszületett, mert ez jelzi, érdemi tárgyalásra készültek, továbbá az is jó, hogy több pontban mutat konvergenciát az EMNT dokumentumával. Igaz, inkább a középtávú közös cselekvési pontokban és kevésbé az általunk rendszerváltónak nevezett strukturális és szemléleti változásokat célzó lépésekben. Ezt bárki, aki elolvassa a két anyagot, észreveheti. Kiindulópontnak az egyeztetéshez mindenképpen hasznos anyag, mert kirajzolja a korlátokat, amelyeket a tárgyalások során át kell törnünk ahhoz, hogy megegyezésre jussunk.
Azért azt ki kell mondani: az EMNT és SZNT delegációja nem azzal a szándékkal ült tárgyalóasztalhoz, hogy Tőkés László bármi áron az RMDSZ jelöltlistájára kerüljön. Tőkés László azáltal, hogy megkapta közel másfél százezer erdélyi magyar bizalmát és támogató aláírását, már befutó helyre került önálló jelöltként. A mi szándékunk elsősorban az, hogy kihasználjuk a tárgyalási kényszer adta helyzetet és elindíthassuk, visszafordíthatatlanná tegyük az erdélyi magyar politikai rendszerváltás folyamatát: az egypártrendszer helyettesítését a plurális demokráciával az erdélyi magyar társadalomban is. Úgy, hogy őrizzük meg mindazt, amit az elmúlt 18 évben megszereztünk. Erről szól a mi csomagunk.

A bizottság nyilván azon dolgozik, hogy legyen kompromisszum. Azonban van néhány olyan eltérés a két „igénylista” között, amely áthidalhatatlannak tűnik. Mondok egy példát: kisebbségi törvény. Ki enged a maga negyvennyolcából?

T. T. T.: A törvénytervezet gyakorlatilag elbukott, eltévedt a parlament labirintusában, nem sikerült kialakítani a többségi politikai akaratot elfogadásához. Ezt az RMDSZ parlamenti frakciói is tudomásul vették. Persze lehetett volna ezt jobban, eredményesebben képviselni, de a mostani tárgyalások szempontjából nem ez a fontos. Most abban kell egyezségre jutni, hogy ilyen nagy horderejű stratégiai kérdésekben, mint amilyen a kisebbségi közösségek jogállása, a belső pluralizmus, a politikai érdekképviselet vagy a kulturális autonómia, először a magyar társadalomban kell konszenzus-közeli helyzetet kialakítani, mert igazán határozottan és az elfogadtatás esélyével akkor lehet azt képviselni, ha mögötte nem vékony és kétes értékű konjunkturális kamarilla-megegyezés áll, hanem egy közösség ereje. Ezért lenne fontos megnyitni a közvitát, kialakítani a konszenzust és a továbbiakban azt képviselni együtt, ki-ki a maga eszközeivel, hangsúlyaival és kapcsolataival. De ez egyaránt érvényes az összes nagyívű stratégiai célkitűzésünk érvényesítésére.

K. H.: Úgy vélem, mindkét fél akarja a kisebbségi törvényt, nem hiszem, hogy ne tudnánk megegyezni. A kulturális autonómiának a kisebbségi törvényen keresztül való kodifikálása mindkét fél elvárásai közé tartozik. Az RMDSZ programja is tartalmazza, s nem mondunk le róla. A kulturális autonómia az EMNT-nek is olyan célkitűzése a sok autonómiaforma között, melyet fenntartanak. Ismétlem, a két dokumentumban a látszat ellenére nem látok összeegyeztethetetlen ellentétet. A területi autonómia az RMDSZ programjában is szerepel, és nyilvánosan, valamint a parlamentben is felvállalta. Én máshol látom a problémát: az MPSZ nyomást gyakorol Tőkés Lászlóra, hogy ne egyezzen ki az RMDSZ-szel. Szász Jenő és társai azok, akik azt mondják: minél rosszabb az RMDSZ-nek, annál jobb lesz nekik. Ezt az elvet én nem tudom elfogadni, ilyen értelemben nem tudunk kompromisszumot kötni. Szász Jenő azt mondja Tőkés Lászlónak, ne egyezzen ki az RMDSZ-szel. MPSZ-es politikusok kocsmaasztalnál azt mondták, „öngyilkosok lesznek”, hogyha Tőkés kiegyezik az RMDSZ-szel, mert ők nem ezért dolgoztak, hanem azért, hogy kinyírják a Szövetséget. Nem az elvekkel és célkitűzésekkel van probléma, hanem ezzel a nyomással.

Vélhetően azt várta, hogy a pénzt hozom fel példának. Merthogy Tőkés László és támogatói „depolitizálnák” az elosztást. Kérdezem: kikhez állnak közel a politikamentes civil szervezetek és a püspök által Tusnádfürdőn megnevezett személyiségek?

K. H.: Szerintem nincs politikamentes civil társadalom. A civil társadalom is emberekből tevődik össze, az embereknek pedig vannak politikai szimpátiáik. Másrészt a pénzek elosztásánál egyetlen olyan pályázatra, pályázóra vagy programra mutassanak rá, amely nem közösségi célokat szolgált, akkor én veszem a kalapomat, és azt mondom, kezdjük elölről. Természetesen újra lehet tárgyalni a pénzek elosztási kritériumait, arányokat, elveket, szükséges is néha újragondolni ezeket, ugyanis változnak a társadalom prioritásai. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ha költségvetési pénzekről beszélünk, akkor működik a politikamentesség demagógiája. A világon ez sehol nem politikamentes, sem Magyarországon, sem máshol. A lényeg az, hogy átlátható kritériumok legyenek, s a programok közösségi célokat szolgáljanak. Egyetértek azzal, hogy időről időre újra kell gondolni a prioritásokat. A megbeszélés során ők is elismerték, az oktatási szórványtámogatásoknál, hogy alapjában véve nincs mibe belekötni. A sajtónál élesebbek a kritikák. Én hajlandó vagyok odáig elmenni, hogy ne vagy csak minimális összeggel támogassunk napilapokat, és csak kulturális, művészeti lapokat támogassunk. Utóbbiak esetében azt látni, hogy egyazon összeget kapott a Székelyföld, a Helikon, a Látó. Utóbbi valamivel kevesebbet, mert kevesebbre pályázott. Olyan irodalmi, művészeti lapokról van szó, melyek értéket teremtenek, és közöttük soha semmiféle különbségtétel nem volt.

T. T. T.: A források – a romániai és anyaországi közpénzek – elosztása depolitizálásának nem úgy kellene történnie, hogy ezután majd mi is osztogatunk saját politikai klienseinknek, a megegyezés szerint arányosan részesedve a zsákmányból. A társadalomépítésre szánt közpénzek felett annak kell rendelkeznie, aki erre a legilletékesebb: egy erdélyi magyar parlamentszerű intézménynek, egy összmagyar regisztráció, valamint általános és közvetlen belső választások nyomán megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, illetve erre szakosodott testületeinek. Egy politikai logika szerint működő párt, amely nem is bírja az egész társadalom bizalmát, ezt csak a saját szempontjából tudja jól ellátni, de ez a szempont nagy valószínűséggel más, mint a társadalom érdeke. Ha ebben meg tudunk egyezni, nagyot léptünk a rendszerváltás felé, bárhogyan nevezzük is azt. Átmeneti jelleggel, amíg választásokat lehet szervezni, mindenképpen paritásos rendszerben kellene az összes forráselosztó grémiumot átszervezni és a közvetlen politikai befolyás alól kiemelni, így biztosítható legalább az egyensúly a támogatások megítélésében, ha nem is a teljes depolitizálás.

A pontok között ott van az SZNT „ügye”, az autonómiáról szóló belső népszavazás. Az sem kerül kevésbe, ha az RMDSZ kellene hogy finanszírozza. Arról nem is beszélve, hogy a megyék aligha tehetik „hivatalossá” a népszavazást, még akkor sem, ha magyarok ülnek többségben a tanácsban. Vagy mégis? Eredményesen képviselhető így az autonómia ügye?

T. T. T.: Apró gesztus lenne, ha az RMDSZ csúcsvezetősége elismerné az SZNT által szervezett belső népszavazás érdekében kifejtett eddigi önzetlen munkát. Egy lépéssel több lenne, ha együttműködne teljes logisztikájával a még létező fehér foltok kiszínesítésében, például Marosvásárhelyen. Politikailag a leghasznosabb az lenne, ha a három, RMDSZ-es elnök által vezetett megyei önkormányzat hozna határozatot a sajátos jogállást igénylő referendum kiírásáról. A népszavazást szabályozó törvény erre vonatkozó rendelkezései ugyanis nem egyértelműen tiltják ezt, az viszont bizonyos, hogy ha a közigazgatási bíróság megtiltaná is, az Európai Emberjogi Bíróság előtt jó eséllyel lehetne nyerni, ezáltal kényszerítve a törvényhozást a helyi és regionális népszavazásra vonatkozó előírások egyértelművé tételére.

K. H.: A népszavazással kapcsolatban elmondtuk, hogy a módszerrel nem értettünk egyet. Nem fogjuk finanszírozni a népszavazást, nincs miből. Aki népszavazást akar, az keresse meg hozzá a forrásokat. A területi autonómiához nem ez az út vezet. Társadalmi munkában is meg lehet szervezni, ha meg akarják mutatni a közösségi akaratot. Az RMDSZ nem akadályozza, hogy az SZNT végigvigye ezt a sorozatot. Attól, hogy megkérdezzük az embereket, akarnak-e autonómiát, attól még nem valósul meg az önrendelkezés. Sem Brüsszel, sem Washington, sem Budapest nem hozza ezt el nekünk. Másrészt 17 éve tudjuk, ez reális közösségi akarat. Ha megkérdezik a lovat, akar-e zabot, azt mondja, igen. Ha megkérdezzük az embereket, akarnak-e autonómiát, az mondják: igen.

A következő eltérés a belső előválasztások, amelyek közösek lennének. Meg lehet ezt oldani? Hányszor kellene a romániai magyaroknak voksolniuk? Ha már elment egyszer, kétszer, háromszor, lehet, hogy negyedszer nem megy el, és lehet, éppen akkor lenne a legfontosabb, hogy szavazzon.

K. H.: Az RMDSZ 1996-ban, 2000-ben, 2004-ben már szervezett előválasztást. Most különböző módszerekkel újabb belső választásokat szervez a Szövetség az SZKT megújítására, a helyi szervezetek testületeinek a megújítására. Most ezt készítjük elő. Miután az EMNT és SZNT is megtartja a maga belső választását, konkrét alapjuk lesz beszélni arról, mit jelent az előválasztás, a belső választás megszervezése. Az RMDSZ-nek ebben van tapasztalata. Várjuk, hogy ők is szerezzék meg ezt a tapasztalatot, mutassák fel az eredményt. A választás a demokrácia olyan közvetlen gyakorlása, amire szükség van, legyen az közvetlen vagy elektoros.
Azt nem szabad szem elől téveszteni – és erre bizonyság a Székelyföld –, hogy ha kéthetente, havonta az urnákhoz cipelik az embereket, egy idő után közömbössé válnak. 2000-ben, 2004-ben az előválasztások után az volt a legnagyobb gond, hogy az igazi választásokon is szavazásra bírjuk az embereket. Azt mondták, ők már választottak, miért kell megint elmenni szavazni. Másrészt akármilyen erős kampányt folytattunk az előválasztásokon, mindenkinek lehetővé téve, hogy szavazzon, az erre jogosultaknak mégis csak egészen kis hányada jelent meg az urnáknál.

T. T. T.: Az erdélyi magyaroknak igazából még egyszer sem adatott meg, hogy valódi téttel bíró, általános, titkos és közvetlen belső választásokon voksoljanak. Meggyőződésem, hogy ha kialakítjuk ennek feltételeit és gyakorlatát, illetve tétet adunk neki, akkor éppen olyan jól fog működni ez az intézmény, mint például Svájcban.

A választási törvényt éppen most szeretnék módosítani a román pártok. Hogy látja lehetségesnek a közös fellépést az egyéni választókerületes, illetve a körvonalazódó vegyes választási rendszerben?

T. T. T.: A választási törvények módosítási folyamata megtorpanni látszik. Úgy tűnik, a román politikai elit többsége nem is akarja igazán, és sikerrel áll ellen a társadalmi nyomásnak. Ettől függetlenül igen széles a magyar–magyar együttműködés tere a választási törvények kisebbségeket érintő diszkriminatív előírásainak módosításában. A kisebbségi politikai érdekvédelmi szervezetek választásokon való részvételének diszkriminációját nemcsak én mondom, hanem számtalan nemzetközi szervezet – az EPP, az EBESZ, a Velencei Bizottság, az USA külügyminisztériuma – jelentése is, ezért ennek módosításához kialakítható a többségi támogatás is. Ehhez nekünk kellene egyezségre jutni, mert nem titok, hogy mindezen diszkriminatív előírások nem többségi kezdeményezésre, hanem az RMDSZ képviselőinek közbenjárására kerültek bele a választási törvényekbe, és éppen így ki is kerülhetnek belőlük.
Ha a választási rendszer elmozdítása az egyéni választókerületek felé megtörténik, annál inkább szükség lesz a választási együttműködésre. Felelős politikusoknak nem az a céljuk, hogy az érdekérvényesítés eszközeit szűkítsék, tehát nem lehet cél a helyhatósági vagy parlamenti képviselet ellehetetlenítése, legfeljebb hatékonyságának és minőségének növelése.

K. H.: Az egyéni választókerületek esetében a következő időszakban kell megegyezni. Ha meg tudunk egyezni az EP-választással kapcsolatban, akkor ez jó alap a 2008-as választások előkészítésére. Az egyéni választókerületben mindig azt a személyt kell indítani, akinek nagyobb esélye van, hogy nyerjen. Különösen azokra a helységekre vonatkozik ez, ahol nem tömbben él a magyarság. Azonban túl korai lenne erről beszélni, előrejelzéseket megfogalmazni, mert még nem ismerjük a törvényt. Nem tudjuk, hogy csak egyéni kerületes vagy vegyes rendszer lesz, hogy a kompenzálás megyei vagy országos listán történik. Nem tudjuk, milyen módon határozzák meg az egyéni választókerületeket, és az sincs még meghatározva, hogy ha vegyes rendszer lesz, milyen arányban történik a listás és az egyéni mandátum elosztása. Ezek ismerete szükséges ahhoz, hogy a továbbiakról beszélhessünk. Úgy vélem, hogy a kiindulópont az EP-választás előtti egyezség. Ha ez létrejön, akkor megvan az alapunk arra, hogy úgy kezdjük a 2008-as esztendőt, hogy függetlenül attól, milyen választási törvény születik, maximálisan kihasználjuk a lehetőségeket, hogy megőrizzük a magyar közösség képviseletét.

Szépen hangzik, hogy a magyar szervezetek dolgozzanak ki önálló alkotmánytervezetet, és az is, hogy a képviselők nyújtsák be az EMNT régiókról szóló kerettörvény-tervezetét. Ön szerint hogy nézne ki az erről szóló közvita, és hogyan fogadnák a román politikusok a törvényhozásban?

K. H.: A régiók átszervezéséről hasonlóak az RMDSZ és az EMNT elképzelései, ezeket is tudjuk egyeztetni. A közvita érdekében különböző fórumokat kellene szervezni, a véleményformálókat megszólaltatni a sajtón keresztül. A régiók átszervezését csak 2009 után lehet elindítani, és ezt Tőkés Lászlónak tudnia kell, ha Brüsszelbe akar menni. Addig elő lehetne készíteni, s úgy vélem, közösen ki tudnánk dolgozni egy olyan törvénytervezetet, amelyet az RMDSZ-frakció felvállalna.
Alkotmánytervezetet lehet írni. Úgy tűnik, Basescu elnök is írat Gabriel Liiceanuval. Azt viszont látni kell, hogy a legzseniálisabb alkotmánytervezetet is – melyet Liiceanu vagy esetleg Bakk Miklós ír meg – a parlament kétharmadának kell megszavaznia, és népszavazáson kell megkapnia a fele plusz egy voksot. Ha ez nem történik meg, akkor lehet akadémiai értekezéseket írni, meg alkotmánytervezetet is, de az nem lesz alaptörvény, hanem egy érdekes dokumentum, amit fel lehet mutatni, mint tudós emberek hasznos tevékenységét. Jelenleg nem azt tartom fontosnak, hogy megmutassuk, ki tud zseniálisabb alkotmánytervezetet írni Románia számára, hanem azt, hogy annak a néhány kitételnek, amely évek óta probléma az alaptörvénnyel kapcsolatban, a módosítását próbáljuk elfogadtatni a román társadalommal és politikusokkal. Lépésről lépésre próbáljuk megértetni velük, hogy fölöslegesek a nemzetállammal kapcsolatos kitételek, az erről való lemondás az alkotmányszövegben nem jelenti azt, hogy megszűnik a nemzetállam és Románia darabokra hull szét. Megértetni, hogy a decentralizáció és a régiók erősebb megjelenítése az alkotmányban nem okozna kárt az országnak, a román nemzetnek. Egészen odáig, hogy az alaptörvény tartalmazza, hogy ahol tömbben él a magyarság, tekintsék második hivatalos nyelvnek a magyart. Ilyesmire kellene összpontosítani. Persze ötletekkel lehet előállni, de olyan taktikai szempontokat is figyelembe kell venni, hogy mit feltételez a tervezet elfogadása.

T. T. T.: A közvita már elkezdődött, az EMNT ez irányú elképzelései írásban – románul is – megjelentek, és nem csak a Székelyföld vonatkozásában. Jómagam több fórumon érveltem a bánsági autonóm régió szükségessége mellett. Persze eredményesebb lenne a vita, ha az EMNT álláspontja az aszimmetrikus regionalizmusról és a sajátos jogállású közigazgatási régiókról egyértelmű támogatással bírna a teljes magyar politikai elit részéről.
Egy törvénytervezetnek megvan a maga szerepe és fontossága akkor is, ha első nekifutásra elbukik. Számtalan RMDSZ-es tervezet jutott erre a sorsra az elmúlt évtizedben. Nem számítok sikerre ebben a ciklusban, de ez arra alkalmas lenne, hogy jelezze az egyértelmű és határozott szándékot. Aki a magyar érdekképviselet támogatására középtávon számítani akar, annak ezzel az igénnyel is számolnia kell.

Mit jelent a pártsajtó visszaszorításának az igénye? Ez a polgári oldalt támogató médiára is vonatkozna, vagy csak azokra, akik nem szidják elég eredményesen az RMDSZ-t?

T. T. T.: A pártsajtónak megvan a maga helye és szerepe, abban szokta egy párt hivatalos álláspontját közölni, illetve eredménycentrikusan – propagandisztikusan – a tevékenységét bemutatni. Azzal a gyakorlattal kellene szakítani, hogy a magát függetlennek nevező médium a kapott támogatás fejében és további támogatás reményében pártsajtóként működik. Meggyőződésem, hogy a sajtómunkások örülnének a legjobban egy ilyen irányú fordulatnak, hiszen akkor mindenki a saját értékrendi vagy személyi rokonszenve alapján végezhetné munkáját a szakma deontológiai szabályainak tiszteletben tartása mellett. Tudom, naivnak hangzik, amit mondok, de azért törekedni legalább lehetne rá, és ha rajtam múlik, ezt szorgalmazom is minden eszközzel.

K. H.: Ezt én sem értem, mert jelenleg nincs pártsajtó. Ha Tőkés László nyilatkozatait veszem alapul, akkor ő elsősorban két lapra gondol, az Új Magyar Szóra és az Erdélyi Riportra. Nem tudom, miért nem gondol a Krónikára vagy a Háromszékre. Erről nem kívánok vitába bocsátkozni. Az RMDSZ-nek nincs pártlapja. Az említett kettőt nem tartom pártsajtónak, mert mindkettő elsősorban a piacból él, és nem párttámogatásból, másodsorban pedig senki nem panaszkodhat, hogy a róla vagy másról szóló tudósítások nem pártatlanok. Lehet, Tőkés László az udvarhelyi Polgári Életre, a városháza által kiadott lapra, vagy egyházkerületének a sajtóorgánumára gondol. Nem tudom. Azonban ez nem valós, hanem mondvacsinált probléma.

Egyeztető Kerekasztal. Ez nagyon hajaz a működésképtelen Máértra. Gondolja, hogy ez jobban működne? Ha igen, miképpen? Kik ülnének majd a kerekasztalnál, mi lenne a funkciója?

K. H.: Egyelőre az EMNT-vel, Tőkés Lászlóval, a Fodor Imre képviselte SZNT-vel tárgyalunk. Ebben a körben kell folytatni a tárgyalásokat s megállapodnunk, nem szélesebb körben. Fontosnak tartom a kerekasztal ötletét, de mivel szeptember nagyon közel van, fontosabb, hogy megállapodjunk. Időről időre lehet kerekasztal-beszélgetéseket tartani, szükség is van rájuk, de most nem látom a szükségességüket, és azt sem, milyen formában és kik vennének részt rajtuk. Ezt több szász fősre lehetne bővíteni, nekünk is van ötletünk, kik kellene hogy részt vegyenek a kerekasztal-tárgyalásokon. Több tucat olyan civil szervezet van, amelynek vezetőit mi is szívesen látnánk, s több tucat szervezetet az EMNT hívna meg. Szerintem az EMNT elnöke, maga Tőkés László eléggé legitim ahhoz, hogy az általa képviselt szervezetek nevében tárgyaljon, amint az RMDSZ is bőven legitim ahhoz, hogy a társult szervezetek és a hozzá valamiképpen kapcsolódó társadalmi szervezetek nevében tárgyaljon. Ezért nem tartom szükségesnek a kerekasztal bővítését. Ha nem érzi elég legitimnek magát az EMNT vagy az SZNT elnöke, ez az ő problémájuk. Pillanatnyilag pragmatikus, gyakorlati kérdésekről kell tárgyalnunk.

T. T. T.: Rendszerváltás két úton érhető el. Az egyik a forradalom, amikor az elégedetlenek száma eléri a kritikus tömeget és elkergetik a létező rendszer képviselőit, szétverik a döntéshozó-végrehajtó struktúrákat, majd a káoszból új rendet építenek fel. A másik út a tárgyalásé, a kerekasztal-típusú egyezkedésé. Bár sokan vannak, akik az első útban látják az egyetlen megoldást a megcsontosodott és elfáradt RMDSZ-elit leváltására, mi – vállalva akár a túlzott óvatosság vagy akár ennél erősebb vádak ódiumát – a második utat szorgalmazzuk, mert meggyőződésünk, hogy a megkopott bizalom és az elvesztett képviseleti monopólium ellenére az RMDSZ politikai vonalvezetése még bírja a társadalom jelentős részének támogatottságát. Ennek az útnak egyetlen eszköze valamilyen egyeztető fórum, amit körülülnek a politika és a társadalom szereplőivé avanzsált szerveződések képviselői. Jelenleg az EP-választás szereplői egyrészt az RMDSZ, másrészt Tőkés László és az őt támogató politikai és civil-politikai szerveződések. Mint ahogyan már mondtam: a tét nem a EP-választáson való közös indulás, hanem az erdélyi magyar rendszerváltás. Ezért kívánatos lenne az ebben érdekelt összes szereplőt – egyházakat, civil szervezeteket – a folyamatba bevonni.
Az egyeztető fórum funkciója megtalálni mindazt, ami összeköt és közösen vállalható, közös cselekvést igényel, a többszólamúság és munkamegosztás jegyében, illetve megszabni a játékszabályokat azokra a helyzetekre, amikor a megmérettetés nemhogy elkerülhetetlen, hanem imperativus.

Az RMDSZ-nek eddig gyenge pontjai közé tartozott a kommunikáció. Képesek lesznek-e a közös ügyeket hatékonyan kommunikálni?

T. T. T.: Ez is egyeztetés kérdése. Hatékony, többszólamú kommunikáció alapja a kölcsönös bizalom és a munkamegosztáson alapuló együttműködés. Ez jelenleg nincs, illetve ami volt, az romokban hever. Ettől szép a feladat: újraépíteni azt, ami valaha megvolt és nélküle esély sincs a nagyívű terveket valóság-közelbe hozni, áttörést elérni és felépíteni.

K. H.: Bízom benne, hogy képesek leszünk rá. Van benne tapasztalatunk, hiszen 2003-ig nap mint nap együtt dogoztunk Tőkés Lászlóval, és akkor sem volt egyszerű a kommunikáció. Az Operatív Tanácsban megszavazott valamit, másnap egészen mást mondott. Nem volt könynyű. Azonban amikor választások előtt állunk, és ha megegyezünk, akkor a kommunikációs problémákat is meg kell tudnunk oldani. Mindannyiunknak az lesz a célunk, hogy mozgósítsuk a választóinkat, nem pedig az, hogy lebeszéljük őket arról, hogy arra a listára szavazzanak, melyen rajta van az RMDSZ és az EMNT jelöltje. Ilyen szempontból hatékonyabban tudjuk végezni a munkánkat, de komoly egyeztetésekre lesz szükség. Ha megszületik az egyezség, akkor az egész kampány során szükség lesz folyamatos egyeztetésre. Vagyunk annyira érettek, és tudatában a felelősségünknek, hogy jól tudjuk kezelni az egyezséget, ha már megszületett.

Mi történik, ha augusztus 24-ig mégsem sikerül egyezségre jutni?

K. H.: Ha augusztus végéig, szeptember elejéig nem tudunk megegyezni, akkor mindenki járja tovább a saját útját. Azonban azt is el kell mondani, hogy konkrét ajánlatot tettünk: befutó hely Tőkés Lászlónak. Olyan ajánlatot tettünk, amely nem csak az EP-választásra vonatkozik, hanem a jövő évi választásokra, és általában a következő esztendőkről szólt. Ezt utasítják vissza, ha nem egyezünk meg. A vásár ugyan kettőn áll, de kiderül majd, ki nem fogadta el az egyezséget. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyarság európai parlamenti képviselet nélkül maradhat. Ami azt is jelenti, hogy az európai törvényhozásban két románnal lesz több, és két magyarral kevesebb, hogy az EPP-frakcióban két magyar képviselővel kevesebb és vélhetően két románnal több lesz. Ezzel a magyar lobbi ahelyett, hogy erősödne, gyengülni fog. S a magyar lobbi nemcsak az erdélyi magyarokat, de a felvidéki és magyarországi magyarokat is magában foglalja. Aki nem fogadja el az együttműködést, ezt a magyar európai képviseletet gyengíti.

T. T. T.: Elvesztünk egy jó esélyt a békés rendszerváltás elindítására. Mindenki járja tovább a maga útját, ha pedig ez a másikét keresztezi, akkor konfrontációra kerül sor. Ennek mértékét, az egymáson ejtett sebek mélységét nem tudom megjósolni. Csak reménykedem, hogy ezek nem teszik lehetetlenné az EP-választás eredményeinek ismeretében a most elindított és az egyezség hiányában félbehagyott folyamat újrakezdését. Mert az erdélyi magyar rendszerváltás csak ideig-óráig odázható el, de meg nem kerülhető.