Monitorizare de presÄ
|
CÄutare Numele cotidianului: A HĂŠt Numele cotidianului A rendszerváltás óta eltelt tizenhét évvel kapcsolatos leggyakoribb közhelyek közé tartozik annak felemlegetése, hogy a régi-új politikai elitek egyre inkább kicsúsznak a választók ellenĹrzése alól és ez demokratikus deficitet eredményez. A probléma léte nehezen tagadható, megoldására pedig gyakran születnek népszerĹą javaslatok. Romániában most éppen Traian BÄsescu próbál népszavazáson döntést elérni a kérdésben, egy nagyobb politikai játszma részeként. Maga a javasolt megoldás kétségtelenül kézenfekvĹnek tĹąnik. Talán éppen ezért is kellene gyanút fognunk. Túl egyszerĹą, túl szép, hogy a választási rendszer gyökeres átalakítása majd megoldja a problémát, bármennyire logikusan is hangozzék az érv: ha a választók nem pártlistákra szavaznak, hanem személyekre, akkor nem csak azt tudják közvetlenül befolyásolni, ki legyen a képviselĹjük, hanem azt is, hogy ki ne legyen. Elvégre, ebben az esetben, a pártok nem helyezhetik el népszerĹątlen, de megbízható kádereiket valamely lista befutó helyein. Alaposabb mérlegelés és a választási eljárások sajátosságainak némileg alaposabb megismerése után azonban hamar be kell látnunk, hogy a javaslat teljes félreértés. Nem csak azt nem veszi figyelembe, hogy egy demokratikus rendszerben mi a választási rendszer feladata, hanem egyedüli és üdvözítĹ megoldásként kínál egyet a sok lehetĹség közül. Közben egyáltalán nem vet számot a javaslat következményeivel, pl a demokratikus berendezkedés szempontjából fontos hatásairól, melyek a pártrendszer átalakulását is érintik. Mindenek elĹtt érdemes leszögeznünk, hogy a választási rendszer elsĹdleges feladata nem a képviselĹk ellenĹrzésére szolgáló lehetĹségek megteremtése, hanem a választói akarat leképezése, és így a törvényhozás és (többnyire közvetett módon) a végrehajtó hatalom összetételének meghatározása. Ez pedig a közügyek vitelét is meghatározza a választást követĹ törvényhozási periódusban. A képviselĹk ellenĹrzése, vagy elszámoltatása már csak azért sem tartozhat a legfontosabb szempontok közé, mert a parlamentáris rendszerek elvbĹl nem nagyon tudnak mit kezdeni a kötött mandátummal, sem pedig a képviselĹ szabadságának esetleges korlátozásával, mandátumának idején. Az ilyen jellegĹą kötöttségek megszüntetnék azokat az elĹnyöket, amelyek a meghatározott idĹtartamú választási periódusra szóló megbízásban rejlenek. (Mindenek elĹtt azt, hogy a megválasztott kormányzatnak lehetĹsége nyílik megvalósítani elképzeléseit egy hosszabb periódus alatt.) A képviselĹk befolyásolásának lehetĹsége egyúttal arra is lehetĹséget adhat, hogy a közvélemény pillanatnyi alakulása folyamatosan befolyásolja a politikát (sokszor ellentétes irányba), és ez jó eséllyel lehetetlenné tenné a koherens kormányzást. A választási rendszer tehát elsĹsorban nem a képviselĹ ellenĹrzését hivatott biztosítani, hanem a választójogra vonatkozó alapelvek érvényesülését, a törvényhozás reprezentativitását valamint a kormány mĹąködését és stabilitását garantálni. A választójoggal kapcsolatos alapelvek a mindenki számára egyenlĹ, titkos és általános választójogra vonatkoznak. Ez a kontinentális rendszerek többségében kiegészül a közvetlen választás követelményével. Vagyis: a választójogból a nagykorú lakosságnak – jól meghatározott elvek alapján – csak csekély része zárható ki; minden szavazat ugyanolyan érvénnyel bír (ez elsĹsorban az ún. plurális választójogi rendszereket tilalmazza, amelyekben bizonyos feltételek megléte esetén – pl. egyetemi végzettség, adófizetés stb. – egyesek több szavazattal is rendelkezhettek); mindenki leadhassa a szavazatát anélkül, hogy bárki is nyomást gyakorolhasson rá, vagy befolyásolja a szavazót, és a leadott szavazatot senki se ellenĹrizhesse; a leadott szavaztok a törvényhozó testület megalakításánál közvetlenül érvényesüljenek, nem pedig valamilyen köztes testület által (mint amilyen például az Egyesült Államok elnökválasztásának elektori testülete). A törvényhozás reprezentativitására vonatkozó megfontolások elsĹsorban arra vonatkoznak, hogy a választásokon fellépĹ, valós társadalmi érdekeket illetve értékeket képviselĹ politikai pártok közül melyek és milyen arányban kerülnek a törvényhozó testületbe, vagyis mennyire tudják befolyásolni annak munkáját. A stabilitás kérdése elsĹsorban a kormányzati többséggel kapcsolatos. Általában igaz az, hogy minél nagyobb egy kormány többsége és minél kevesebb párt alkotja, annál nagyobb a valószínĹąsége, hogy komolyabb válságok nélkül kitölti a teljes megbízatását. A választási rendszerrel kapcsolatos az a kérdés is, hogy vajon a képviselĹ mennyire jeleníti meg a választók akaratát, illetve mennyire képviseli inkább az Ĺt jelölĹ pártot? A tényleges helyzet rendszerint a kettĹ valamilyen keveréke és az sem tagadható, hogy ennek a keveréknek az arányaira hatással lehet a választási rendszer is. A bevezetĹben említett elképzelések azt sugallják, hogy az uninominális szisztéma törvényszerĹąen a választói akarat képviseletére kényszeríti a politikust, míg a pártlistás rendszer a pártnak rendeli alá. A kérdés az, vajon tényleg az uninominális rendszer az egyetlen megoldás, még akkor is, ha számos eddig nem említett következménye van? Ezzel kapcsolatban elsĹként érdemes felvetni a kérdést: vajon kizárhatóak és kizárandóak-e a pártok az egyéni választókerületi rendszerben a választási eljárásból? Ha nem, akkor befolyásuk milyen lehet a képviselĹre? Ha a demokratikus politikai berendezkedés elvei felĹl közelítjük meg a problémát, akkor nyilvánvaló lesz, hogy a pártok a rendszer nehezen kiiktatható elemei, és így a továbbiakban is lesz befolyásuk a képviselĹkre, sĹt magára a választásra is. Ráadásul nem elképzelhetetlen az sem, hogy az uninominális rendszerben olyan feltételeket szabnak a politika színterére újonnan belépni akarók számára, ami garantálja az eddigiek monopóliumát. (Mint például a jelenlegi párttörvény vagy a kisebbségi szervezetekre vonatkozó jogszabályok.) Ha pedig ehhez a választási eljárás érvényességi kritériumait is megfelelĹen szabják meg, vagyis gyakorlatilag nem kötik az érvényességet valamilyen komoly részvételi arányhoz, akkor az uninominális rendszerben is elképzelhetĹ, hogy ugyanazok a népszerĹątlen személyek nyerjék el a mandátumokat, legfeljebb a részvétel lesz nevetségesen alacsony. (Sajátos eset lehet földrajz kritériumok érvényesítése, mint például legutóbb az Egyesült Államokban. Az ottani választókerületeket úgy szabták át, hogy a legtöbbjük egészen biztos demokrata vagy republikánus kerület lett, ahol elsĹsorban a pártszínek alapján szavaznak.) Összességében tehát elmondható: az ördög itt is a részletekben lakik. Ha a választási rendszer kialakítói akarják, képesek lehetnek konzerválni a jelenlegi politikai elit személyi állományát is, miközben látszólag engednek a népakaratnak. Második problémaként azt érdemes felvetni, vajon lenne-e lehetĹség arra, hogy az egyéni választókerületek elĹnyeként számon tartott szorosabb választói ellenĹrzés másfajta (listás vagy vegyes) rendszerekben is megvalósuljon? A válasz egyértelmĹąen igen. Még a legegyszerĹąbb listás választási szisztéma is mĹąködhet úgy, hogy a választók nem pusztán a listákra szavaznak, hanem azon egyes személyeket is megjelölhetnek, és végül az adott listáról mandátumhoz jutó képviselĹk személyét az így kialakult sorrend határozza meg. (Például egy listának hat mandátum jár, akkor a hat legtöbb preferencia-szavazatot szerzett jelölt lesz képviselĹ, tekintet nélkül arra, hogy egyébként a lista legelején vagy legvégén szerepeltek eredetileg.) A területi listákra épített rendszerekben (amilyen Románia esete is) szintén mĹąködhet a preferencia-szavazatok rendszere. A vegyes rendszerek közül a német a legérdekesebb példa. Németországban a parlamenti arányokat a pártokra leadott szavazatok aránya határozza meg, de a mandátumok legalább fele egyéni választókerületben kerül kiosztásra. Itt tehát úgy valósul meg a szorosabb ellenĹrzés, hogy közben nem torzul jelentĹsen a választói akarat. Végül a másik végletként lehet említeni a több mandátumos választókerületeket. Ezekben azonban nem listákra, hanem jelöltekre lehet szavazni, de végül nem egy, hanem több képviselĹje lesz a választókerületnek. A példákból jól látható, és átvezet a harmadik megfontolásra érdemes problémához, hogy a legtöbb választási rendszer nem pusztán a választói ellenĹrzést, hanem emellett a reprezentativitást, a választási rendszer arányosságát is kezelni akarja. A cél többnyire az, hogy minél arányosabb képviselethez jusson minden olyan politikai erĹ, amelyik valós társadalmi igényeket jelenít meg. És éppen ez az, amit az egyéni választókerületi rendszer nem képes megfelelĹen biztosítani. Ebben a rendszerben csak a gyĹztes jelölt szavazatai hasznosulnak, mindenki máséi elvesznek. ElrettentĹ példaként többnyire Nagy-Britannia választási eredményeit szokták idézni. A legutóbbi választásokon a Munkáspárt országosan alig három százalékos szavazatelĹnnyel (a szavazatok mintegy harmincöt százalékával) kényelmes többségre tett szert, miközben a szavazatok 22%-át begyĹąjtĹ Liberális Demokraták a mandátumok kevesebb, mint tíz százalékát szerezték meg. (Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a rendszer lehetĹvé teszi, hogy a regionális pártok megjelenjenek az országos politikában, bár annak befolyásolására lehetĹségük rendszerint nem sok marad.) Nem véletlen, hogy az egyéni választókerületekre épülĹ rendszerek többnyire a kétpártrendszer kialakulásával járnak, miközben jelentĹs csoportok maradnak képviselet nélkül, vagy marginalizálódnak. A választási rendszer kialakításakor ezzel is számolni kell, és ez sokkal fontosabb kérdés lehet, mint a képviselĹk ellenĹrzése. Meg kell válaszolni, hogy vajon akarjuk-e, hogy minden jelentĹsebb irányzat parlamenti képviselethez juthasson, akarjuk-e, hogy viszonylag egyszerĹą legyen a belépés a politika színpadára, vagy pedig bízunk a nagy pártok megújulási képességében, abban, hogy észlelik a választói jelzéseket, és azoknak megfelelĹen változtatnak magatartásukon, politikájukon, kádereiken? Látható, hogy az ellenĹrzés kulcsa nem elsĹsorban a választási rendszer, hanem a pártok szerepe és kapcsolata a társadalommal. Az egyéni választókerületi rendszerekben is a pártok állítanak jelölteket, a pártok alakítanak kormányt és a pártok programja határozza meg a képviselĹk szavazatát a legfontosabb kérdésekben. Ahogy az is mindennapos tapasztalat lehet, hogy a listás képviselĹk is megpróbálnak helyi érdekek artikulálóiként megmutatkozni, és minél több forrást kijárni a választóiknak. Ráadásul a vegyes rendszerek tapasztalata az, (Olaszországban éppen úgy, mint Magyarországon) hogy a választók az egyéni képviselĹjelöltekre is elsĹsorban pártpreferenciáik alapján szavaznak. Bár természetesen lehet ezzel ellentétes példákat is hozni, nyilvánvaló: a választói viselkedés és a politikai kultúra a probléma elsĹdleges kulcsa. A képviselĹ ellenĹrzése nem a választási rendszer feladata. Ezt a választóknak maguknak kell megszervezniük, és a választási rendszertĹl függetlenül képesek lehetnek a politikusok szorosabb ellenĹrzésére, befolyásolására, saját érdekeik érvényesítésére. Ha a választók apátiába süllyednek, akkor semmilyen változtatás nem fogja a politikai elitet az ellenĹrzésük alá helyezni. Ha a passzivitást az aktivitás, a civil szervezetek kontrolláló szerepe, a lakossági akciók, az érdekek manifesztálása váltja fel, akkor bármilyen rendszerben igaz lesz, hogy a politikus kénytelen jobban odafigyelni a választóira. Az ellenĹrzés mindenek elĹtt a politikai és közéleti kultúra függvénye. Egy, a közéleti kérdések megvitatására, és a minél szélesebb körĹą részvételre alapozó politikai kultúra, ahol a közvélemény alakulása és alakítása nem csak és nem elsĹsorban a tömegtájékoztatáson keresztül zajlik jóval szélesebb körĹą lehetĹséget kínál a képviselĹk és a politikusok ellenĹrzésére. Ennek kiépítése nem egyszerĹąsíthetĹ le a választási rendszer alakítgatására. Nincsenek csodaszerek: a demokráciát üzemeltetni kell, különben így is, úgy is fejünkre nĹnek a politikusok. |
Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. Ăn cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât ĂŽn limba română cât şi ĂŽn limba maghiară. Ăn munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date. Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date  În viitoare analize. |