Csíkszentkirályon már nem járkálnak az utcákon a csendőrökből és rendőrökből álló járőrök, a kocsma előtt napközben is ugyanúgy látni cigányt, mint székelyt, a csíkszeredai piac tömve áfonyát, málnát és rókagombát kínálgató cigányasszonyokkal, a városnapok alatt nem csupán Hargita megye székhelyének kolduló cigánygyermekei próbáltak szerencsét, hanem a nagy tömegek lehetőségétől indíttatva bejöttek a környező falvakból is, a csíksomlyói búcsús helyen jövő-menő magyarországi turisták mindenekelőtt nem a hely szellemével, hanem úgyszintén kolduló cigánygyermekekkel találkoznak – azaz úgy is lehetne fogalmazni, hogy erőszakos cselekedetek, tüntetések, értelmiségi viták, a helyi lapokban megjelenő egyoldalú olvasói levelek, intézményi egymásramutogatás után visszatért az élet a megszokott kerékvágásba, és következhetnek megint a közömbösség, a vállrándítás, adott élethelyzetek tudomásulvételének a napjai a változás, a változtatás legkisebb reménye nélkül.

Vagy mégsem? Talán annyit mégis megtanultunk mindabból, ami az elmúlt napokban Csíkban végbement, hogy nem létezik kollektív bűnösség sem székely, sem roma oldalon, hogy soha, egyetlen közösségről sem szabad általánosító jelzőkkel és metaforákkal szólnia senkinek?

Talán mégis eltöprengünk azon, hogy valamit mégiscsak kellene kezdeni nem csupán egy más értékrendnek az oly sokat emlegetett elismerésével, hanem a romáknak azzal a helyi társadalmi-gazdasági integrációjával is, amelyről oly sokat beszélünk, de alig tapasztalhatók érzékelhető változások ebben a tekintetben?

A romaügyek kapcsán elhangzott sok-sok szó és néhány cselekedet között akadt néhány figyelemreméltó. Volt, aki arra figyelmeztetett: a helyi közösségeknek jobban oda kellene figyelniük azokra az önmagukat működtető tevékenységekre, amelyekből meg tudnak élni a romák, hiszen erre bőven van példa a Székelyföld más vidékein. És akadt egy szerény sugallat arra is: talán a médiának is másképpen kellene viselkednie a romaügyekben.

Azaz nem csupán akkor kellene botrányhősök legyenek, amikor elkövetnek valamit, hanem a pozitív roma életpéldák bemutatása is segítene adott mértékű elfogadtatásukban.

A nyugat-európai televíziókban például akkor jelentek meg az arab, török és más népek vendégmunkásaihoz tartozó időjárásbemondók, műsorvezetők, amikor éppen kezdett fellángolni az idegengyűlölet, és egyértelmű, hogy a tömegkommunikációs hatások hozzájárultak a teljesen félreértelmezett képek lebontásához, vagy legalábbis enyhítésükhöz.

Talán néhányan észrevették, talán nem, de Csíkban, az Ezer székely lány találkozót megelőző szentmisén a csíksomlyói kegytemplomban székely ruhában cigány fiatalok is ministráltak, és nem dőlt össze a világ. Embereknek tekintették őket, és ez lehet a kulcsfogalom. Soha nem az állat. Mindig az ember.