Căutare

Éretlen még Románia a vízummentességre – azt hiszem, ez az egyetlen épkézláb következtetés, amire az utóbbi napok történései, a külföldre való utazás megnehezítése után juthatunk. S ha éretlen, akkor tesznek, tettek is azért, hogy a kiutazási szigorításokra áhítozó európai kecske jóllakása mellett a látszólagos szabadságjogok hazai káposztája is megmaradjon. Ilyen a mi ráció nélküli integrációs menetelésünk.
Persze azt sem lenne felesleges tudnunk, hogy igazából ki irányítja ma ezt az országot. Hallottunk ugyebár az elmúlt héten megnyugtató közléseket a helyzet gyors rendezésérõl, a törvényhozásban is sokan felkapták a fejüket a diktatúrára emlékeztetõ belügyminiszteri rendelkezésen, a Ceauºescu-féle sorompók emlegetésére. A liberális képviselõházi csoport vezetõje egyenesen aziránt érdeklõdött, hogy ki volt az a hülye, aki ezt az egész hivatalos meghívósdit kitalálta. Mégis maradt minden úgy, ahogy azt kitalálták.
Persze most minden ujj Vasile Blaga demokrata párti fõbelügyérre mutat, megfeledkezve arról az apró tényrõl, hogy a nagyváradiként határátkelésben alighanem jártas politikus mellett még jópáran képviselik, gyakorolják ebben az országban a végrehajtó hatalmat. Legfeljebb ez nem mindig látszik rajtuk. Ott van például mindenek elõtt maga a kedves és elegáns miniszterelnök, aki ezúttal szabadjára engedhette volna liberális nézeteit. Nem tette. Sõt, része a kormányzati struktúráknak egy komoly érdekérvényesítõ tapasztalatokkal rendelkezõ magyar szövetség is, amely – leszámítva az ügy képviseletét a nyakába vevõ, azt makacsul tematizáló bihari honatyát – meglehetõs rezignáltsággal, forró kását kerülgetõ macskaként óvatoskodva kezeli ezt az égbekiáltó disznóságot. A hét eleji nyilatkozatok is csupán annak az igénynek a megfogalmazásáig terjedtek, hogy legalább Magyarországra mehessünk normális emberek módjára. Ezen túlmenõen nem csapott senki sem az asztalra.
Hogy mivégre ez az egész? Miért most, s miért így szigorítanak? Ez az, amirõl senki sem beszél nyíltan. Azt még egy kezdõ belügyminisztériumi dolgozó is pontosan tudja, hogy az efféle intézkedésektõl nem lesz sem kevesebb feketemunkás Spanyolországban, sem kevesebb koldus Párizsban, hogy csak a szokásos közhely-példákat említsem. Úgyhogy az országimázs ettõl marad olyan, amilyen. Alighanem valamiféle csöndben elhangzott brüsszeli igénynek próbáltak – a fogalmazódó õszi országjelentés napjaiban – stréber igyekezettel és túlzással eleget tenni. Legalábbis hihetõ erre hivatkozni. Anélkül, hogy a tervezett intézkedésrõl elõzetesen egyeztetést folytattak volna a témában leginkább érintett nyugati szomszéddal, Budapesttel, netán megvárva a közös kormányülést. Az az apró tény elkerülte kormányzatunk figyelmét, hogy Magyarország soha nem fogalmazott meg ilyen irányú igényt. Legalábbis publikusan nem.
Van az ügynek még egy sajátosan hazai – igazságtalan lennék, ha azt írnám, sajátosan balkáni – vonatkozása. Elseje óta folyton azt hallom, hogy nincs ok az idegeskedésre, nyugi, hiszen a kilépést szabályozó szigorúbb rendeletet nem alkalmazzák minden határállomáson. Ez csak a csatlakozás miatt van. Formaság. Porhintés. Ha mindezt elfogadom érvként – amúgy eszem ágában sincs –, éppen annak a jogbiztonságnak mondok búcsút, ami az egyik legfontosabb értéke a csatlakozásnak, az áhított Európai Uniónak.
Akadt persze az elmúlt héten más példa is annak illusztrálására, hány pénzt érnek az integrációs tennivalók helyett inkább egymás torkának szorongatásával elfoglalt koalíciós partnereink. Tévedésbõl távolmaradva, s tévedésbõl rossz gombot nyomva egy olyan útra terelték a kisebbségi törvény szenátusi elfogadásának folyamatát, amelybõl aligha tud majd bárki is jól kijönni. Leszámítva persze a ravasz ellenzéket, amely hetek óta bolondot csinálva a koalícióból, olyan szélesre nyújtja saját politikai játékterét, amennyire csak akarja.
A kérdés hasonló, mint az elõzõ témánál: hol van ebben az országban a döntéshozó politikai centrum, egyáltalán hol a kiszámíthatóság, a megbízhatóság mostanában? Meddig lehet ezt csinálni? Mert lassan tényleg oda jut az ember, hogy elkezdi visszasírni a Nãstase féle szocdemeket, a kényelmes, és többé-kevésbé korrekt protokollum-politizálás szép emlékét. Legalábbis a mostani liberális-demokrata mellébeszélõkkel ellentétben az elõzõ kabinetre bátrabban rábíznám a kutyámat. Ha lenne kutyám.