Căutare

Nos, hogy Franciaországgal mi lesz az uniós alaptörvény megbuktatása után, az könnyen megjósolható, feltehetõen a baloldal alakít kormányt a soron következõ választások után. Egyesek szerint az sem kizárt, hogy a súlyos tekintélyveszteséget elszenvedett Chiracot is magával ránthatja a „kis francia forradalom”, bár az államfõ egyelõre hallani sem akar a lemondásról. Mindenesetre hiába mondja bárki is, hogy elsõsorban nem magát az alkotmányt szavazták le 55 százaléknyian az EU talán legtekintélyesebb alapító országában, a referendum hatásai európai kisugárzásúak, s egyelõre nehezen jósolható meg, hogy a folyamat hány újabb dominókockát borít fel. E dominók egyike lehet éppen a román és bolgár csatlakozás ügye is, pontosabban az egy éves halasztás lehetõsége. Ezt valószínûsíthetik az egy héttel korábban Németországban történtek: a 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfália tartományban elszenvedett súlyos kormánypárti vereséget követõen elõrehozott választásokat tartanak az õsszel, s elõreláthatóan az a CDU kap a választóktól bizalmat, amelynek politikusai szép számmal voksoltak nemmel áprilisban a közös európai parlamentben a két balkáni tagjelölt 2007-es csatlakozására. (Faramuci egy helyzet: miközben a román szocdemek kivételével jószerével már minden romániai parlamenti erõ az Európai Néppárt felé kacsingat, feledve minden korábbi ideológiai indíttatást, éppen e konzervatív-jobboldali tömörülésen belül a legerõsebbek a keleti bõvítés miatti aggodalmak, szívük szerint õk halasztanák egy évvel belépésünket.)
Azt tehát csak a következõ hónapok történései mutatják meg, hogy miként alakul az öreg kontinens jövõje. Most csak azt látjuk, hogy Franciaországban és másutt is – köztük Magyarországon – elsõsorban a szélsõjobb és a szélsõbal ünnepli lelkesen a kudarcot. Mások pedig már azt prognosztizálják, hogy a tízes évek végére az EU felbomlása sem elképzelhetetlen. Úgyhogy mire a ma lemaradottak – Vuk Draskovics vasárnapi szavaival szólva – futva utólérik a vonatot, amely most elzakatolt elõttük, lehet már nem is szerepel a járat a menetrendben, magyarán megszûnik a célállomás. Persze addig még sok víz lefolyik a Szajnán-Rajnán-Dunán, s a válság orvoslására is kifõzhetnek valamit az európai politika brüsszeli, strasbourgi boszorkánykonyháiban.
Annak ellenére, hogy egészen más léptékû ügyekrõl van szó, érdekes analógiákkal szolgál az uniós alkotmány és a romániai kisebbségi törvény ügye. Egyrészt a maga nemében mindkettõ elõzmény nélküli, másrészt mindkettõ igen éles politikai vitákat indukált, harmadrészt pedig mindkét tervezet ellenzõi és támogatói – bevallva, bevallatlanul – részben külsõ szempontok miatt védik harcosan álláspontjukat. Hiszen például az RMDSZ aligha tudott volna olyan, a parlamenti elfogadtatásra akárcsak minimális eséllyel pályázó törvényjavaslattal elõállni, amit a Szövetség ellenzéke, politikai ellenfeleik akárcsak kényszeredetten is, de támogattak volna. Hiszen érvek, illetve ellenérvek helyett elsõsorban indulatszavakkal találkozni. Szász Jenõ MPSZ-elnök egyenesen nemzetárulásról beszél, illetve román-magyar pártpolitikai paktumról. Szászon kívül aligha gondolják sokan komolyan, hogy például a kormányon belüli vitákat puszta cselszövésbõl folytatták le, s a tervezet ellen ágáló miniszter-asszonyaink, Mona Musca vagy Monica Macovei is kifejezetten azért hisztizett a kabinet ülésein, hogy utóbb Markó Béla elmondhassa országnak-világnak: lám-lám megküzdöttünk partnereinkkel a törvényért. S bizonyosan Nãstase is azért írta meg levelét a törvény ellen, mert örök hálája üldözi az RMDSZ-t.
Amit az ellenzõk hajlamosak elfeledni: azok, akik a kisebbségi törvényt kezdeményezték, elképzeléseikrõl – beleértve a jogszabály-tervezet legfontosabb elemeit – már a kampány idején szóltak, s a választások eredménye azt mutatta: a négy éves mandátumra szóló bizalmat azok kapták, akik a kulturális autonómiát célzó törvény ígérték, nem pedig azok, akik nemzetárulást emlegetnek. Természetesen az ellenzéki szerepre kényszerülõ vesztes joga, dolga, kötelessége a hatalmat gyakorlók bírálata. Kell tehát a kritika, fontos a kontroll. Ha azzal a szándékkal születik, hogy hozzátesz valamihez. Épít, s nem elvesz. Legyen szó országrésznyi közösségünkrõl, netán egy egész kontinens érdekérõl. Hiszen jól tudjuk, nem a méret a lényeg.