Căutare

Így év végén illik – ha csak felületesen is – számba venni az elmúlt esztendõt: mi sikerült és mi nem, mit kell jövõre is folytatni, mit gyorsan elfelejteni. Persze minden embernek, csoportnak és – nagy szavakkal élve – nemzetnek, közösségnek – mást-mást kell abbahagynia vagy folytatnia.
Kétezer-hat a látványosságok és harsány kijelentések jegyében is telt, no meg a csatlakozáséban. Utóbbit lehet nagy sikernek elkönyvelni.
Harsogja is a hatalom, hogy övé a dicsõség. Holott a jelenlegi végrehajtásban levõk közül csak a – most minden szinten támadott – magyarok hoztak akár politikai áldozatot is a csatlakozás oltárán. No meg – horribile dictu – a folyamatot úgy istenigazából a – sokat szidott – szociáldemokraták kezdték el. Nélkülük aligha örülhetnének a mostaniak. Hosszú lenne elmagyarázni, miért és miként, erre nem lenne elég ez a hely. Azt kifejteni is kevés, miért nem lett meg az idén a kisebbségi törvény, miért zavart annyi mindenkit a kulturális önrendelkezés, és azt is, miért fütyültek Brüsszelben arra, hogy vehemens magyarok próbálták megakadályozni a csatlakozást.
Az iszapbirkózás éve is volt az idei. Gyúrták a politikai sarat a kormánypártok és az ellenzék, az államfõ és a miniszterelnök, az RMDSZ és az MPSZ, az EMNT és az SZNT. Változó módszerekkel csepülték egymást. Gyúrta a sarat a sajtó is, keverte-kavarta az iszapot, és megpróbált okos lenni. Néha sikerült eszesnek lennie, de bölcsnek csak ritkán, talán egyszer-kétszer.
A kormányban és a törvényhozásban nehezen tudtak szót érteni egymással a partnerek, és ha majdnem sikerült, akkor valaki fentrõl közbeszólt egy vakot, és felborította a kényes egyensúlyt.
Tárgyalóasztalhoz ültek egymással a magyarok, beszélgettek, és majdnem megegyeztek. De csak majdnem, mert valami mindig hiányzik ahhoz, hogy szót értsenek. Talán épp a látványosság és a bölcsesség, a „most vagy soha” és a „jobb késõn, mint soha” ütközik egymással. Elõbbibõl, ha jól belegondolunk, mindig a soha valósult meg. Utóbbiból késõn ugyan, de meglett egy s más. Sokkal több, mint a semmi.
Az elmúló évben határon át is lehetett haragudni, amiért az anyaország lakossága már két éve másképpen döntött, mint ahogyan mifelénk egyesek – sokan? – szerették volna. Talán többet foglalkoztak azzal, mi történik abban a fõvárosban, mint ebben. Pedig nem ott döntik el az itt fontos kérdéseket.
Pár nap múlva megvalósul ugyan az európai együvé tartozás, ám ez nem jelenti azt, hogy más fogja megoldani a mi gondjainkat.
Annyi bizonyos, hogy jövõre sok minden változik, és sok minden marad a régiben. Az elkövetkezõ esztendõben sem békül ki Basescu Tariceanuval, Orbán Gyurcsánnyal, az MPSZ, az EMNT és az SZNT az RMDSZ-szel. Nem lesz területi autonómia, de lesznek lehetõségek, hogy jobban éljünk. És talán némi bölcsesség is kerül a befektetõk milliói mellé.