Căutare

Az RMDSZ csak azt fogalmazta meg, ami Európa és a világ jobb helyein is elhangzott, és amit elõbb-utóbb Romániának is ki kell majd mondania: az új állam létrehozásával igazságot szolgáltattak. A Székelyföld autonómiáját célul tûzve, hogyan ítélhette volna el Koszovó függetlenségét anélkül, hogy olyanná ne vált volna, mint az autonómia zászlaja alatt masírozó Magyar Polgári Párt, amelynek programjából éppen az autonómia hiányzik!
Kétségtelen, hogy idõpont szempontjából a romániai magyarság számára Koszovó rosszkor jött: a kettõs választás évében, röviddel március 15. elõtt. Félõ, hogy az ország minden nehézsége, a paloták háborúja ellenére ismét az kerül a figyelem középpontjába, hogy mit mondott Szász Jenõ, mirõl hallgatott Tõkés László, melyikükkel kacsintott össze a románok háta mögött Markó Béla, hány magyar zászló lengett, és hányszor hangzott fel a magyar himnusz.
Az RMDSZ gondjai amúgy is megszaporodtak. Az államfõ felfüggesztésére kiírt népszavazás rávilágított arra, hogy valahol megbomlott az elnöknek a választóival való kommunikációja, az EP-választásokon pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy már nemcsak a magyar közösség egységére törõ román politikusokkal kell megküzdenie, de saját magyar ellenzékével, sõt a Fidesszel is. A román pártok nem csupán a kormányból szorítanák ki (ahova hamar vissza is lehet kerülni), de minimálisra csökkentenék a magyarság parlamenti képviseletét is. A legképtelenebb magyarellenes törvények kerülnek a parlament elé; Adrian Cioroianu külügyminiszter halálkomolyan magyarázta a brüsszeli kisebbségi biztosnak, hogy a kisebbségi törvényt a választási évben nem lehet elfogadni – mintha erre nem lett volna két, választásoktól mentes esztendõ is. Az oktatási törvény új változata kivívott jogokat vesz vissza, bizonyítva, hogy a demokratikus folyamatok könnyen visszafordíthatók, mindaddig, amíg a kisebbségi jogokat Romániában nem a demokrácia természetszerû velejárójaként, hanem hatalmi kegyként osztogatják.
Minden eddiginél nagyobb szükség lenne tehát az oly sokat hangoztatott összefogásra. Csakhogy: az MPP feltehetõen nem gondolja komolyan az RMDSZ-nek tett együttmûködési ajánlatát (hogy is gondolhatná, amikor ellenében alakult meg), az RMDSZ viszont komolyan gondolja, hogy nem közösködik az általa balkáninak tartott magyar ellenpárttal. A novemberi választásokon a távolmaradó román választók kisegítettek a bajból. Most viszont a különutasság a helyhatósági választásokon nagyobb veszteségeket, a parlamenti választásokon pedig tragédiát okozhat. Különösen miután bizonyosnak látszik, hogy a jelentõsebb magyar parlamenti képviseletet biztosító arányos választási rendszert az egyéni választókerületes váltja fel – még ha enyhébb, vegyes, egyfordulós formájában is –, mely a magyar mandátumok számát csökkenti.
Mindig irigykedve néztem, hogy az egymással szüntelenül marakodó román politikusok miként fognak nyomban öszsze, valahányszor magyar jogkövetelést kell elutasítani. Tudom, nem rokonszenves a balkáni stílus, de hát egy politikusnak nemcsak éles agyra, fürge nyelvre, de erõs gyomorra is szüksége van. Ha a dambovitai politizálás mindenféle ellentét (idõleges) félretételét jelenti az egyetlen, a Nagy Ügy szolgálatában, akkor azt mondanám: próbálkozzunk a dambovitai modellel. Legalább négyévenként, téthelyzetekben. Hogy a magyar–magyar összefogást se akadályozhassa meg semmi – a magyar érdekek védelmében.