Căutare

Ha eddig bármi kétségem lett volna azt illetõen, hogy Románia a kisebbségi jogok valóságos aranybányája, Tariceanu kormányfõ megnyilatkozása minden maradék kételyemet eloszlathatta. Mondanivalójának lényege, hogy nálunk ezt – mármint a nemzeti kisebbségek tenyéren hordozását – senki sem csinálja jobban, Európa jöhet tanulni a Kárpátok karéjába. Remélem, azért a kormányfõ van még annyira becsületes politikus, hogy közben egy kicsit szégyellte magát. Különben mi a fenéért gondoltuk volna róla jó egy éven át, hogy õ a rendes tag abban a furcsa társaságban, õ a kifogástalan úriember, a liberális, a szavatartó. Most pedig, az államfõt szajkózva, beáll a divatos sorba õ maga is.
Hát mi lesz ebbõl, tekintetes miniszterelnök úr? Mit kezdjünk a tavalyi nyilatkozatokkal, ígéretekkel, közös kormányüléssel? (Igazából annak a tudata sem vigasztal, hogy neki nem a magyarokkal van baja, hanem a vetélytárs kormánypárttal, a PD-vel, amelynek ölelõ karjaitól jobban viszolyog, mint a mi kulturális autonómiánktól.) Ha összejárnánk néha diskurálni, nyilván azzal válaszolna szemrehányó tekintetemet látva, hogy értsem meg, értsük meg, itt már az õ bõrére megy ki megint a játék, nyakán a kormánypártok tervezett fúziója, neki is pozicionálnia kell magát, ez itt a trend.
S most ez itt a téma. A csatlakozás elõszobájában toporgó, a sarat a cipõjérõl a belépés elõtt letörölgetni igyekvõ ország legfõbb problémái ezek. A feledés parlamenti bizottsági félhomályába küldött kisebbségi törvény után egyfelõl a kisebbségvédelem bajnokainak szerepében tetszelegni, másfelõl hisztérikus rohamot kapni attól, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyûlése a nemzet fogalmáról, illetve a kulturális autonómiáról egy romániai kormánypolitikus javaslatára fogadjon el Bukarestnek nem tetszõ határozatot, pontosabban ajánlást. Miközben pár napja maga Basescu elnök szónokolt ugyanott arról, hogy ilyesmi nem is létezik Európában.
Az unalomig ismételgetett nyilatkozatokon túl a téma új eleme, hogy példátlanul éles támadást intézett Frunda György szenátor küldöttségvezetõ, ET-raportõr ellen kormányoldal és ellenzék egyaránt. Az RMDSZ-nek elfogytak a hazai szövetségesei.
Ha nem örülök is mindennek, tudom, nem meglepõ, nem példa nélküli a bukaresti politikacsinálók érdekkövetõ magatartása. Nem ismeretlenek az ízei a Cotroceni és a Victoria Palota boszorkánykonyháján készült falatoknak. A hatalmon maradás aromája lengi körül ezeket. Azt viszont végképp nem értem, sem igazán elfogadni nem tudom, hogy miért hallgat ily zavartan Budapest, miért nem teszi szóvá a történteket – akár a kampányra való hivatkozással túl is reagálva kissé a dolgokat – az a magyar kormány, amely a gesztusok és kompromisszumok terén mindenben kedvezett eddig román partnereinek.
Boc pártelnök hétfõn lojalitást követelt magyar koalíciós partnereitõl. A kérés egyelõre teljesíthetetlen: amíg nincs normalitás, nincs lojalitás.