Căutare

Azt mondja például: micsoda dolog az, hogy a miniszter beledugja az orrát a helyi kórház igazgatójának kinevezésébe? Vagy: miért mondaná meg bárki Bukarestből, mi történjen egyik vagy másik iskolával? Ami az autonómiát illeti, elismeri, hogy mifelénk a decentralizáció honosodott meg, „mert féltünk az autonómia szótól”, de vége a szubszidiárius mellébeszélésnek, ő most „kimondja világosan”.

És jól teszi, ha kimondja, mert igazat mond, más kérdés, hogy mennyire hitelesen. Mert az emberben, ha csak felületesen követte is az elmúlt néhány év politikai történéseit, felmerül a kérdés: hol volt Traian Băsescu, amikor pártja megvétózta a kisebbségi törvényt? Azt a törvényt, amelyben éppen a most „egészségesként” (régebben károsként) bemutatott elvek fogalmazódtak meg, hogy a helyieket érintő kérdésekről helyben kell dönteni?

A kérdés annál inkább jogos, mert egyfelől Traian Băsescu a személyes vonzerején kívül azzal csábította be az RMDSZ-t a koalícióba, hogy a két nagy kormánypárt támogatni fogja a kisebbségi törvényt (a vállalást csak a liberálisok teljesítették), másfelől mert az államfő egyebek között ezekre, az időközben (időlegesen?) sutba dobott princípiumokra támaszkodva kéri a polgárok szavazatát. Kéri újra, és itt van a másik bökkenő.

Ha még emlékszünk, 2004-ben az akkori D.A. Szövetség és a kormányzás kérdését végső soron eldöntő Băsescu egyetlen nagy témával nyert: a 16 százalékos adókulccsal megtámogatott könyörtelen korrupcióellenes harc ígéretével. Most minden jel szerint ugyanazt a forgatókönyvet akarja eljátszani.

Azzal a különbséggel, hogy a feketebárányt ezúttal oligarchának szólítja, és a költségvetés bevételeit nem növelni akarja, hanem elkölteni. (Ha lehet, jobban, de hát a kisebbségi törvény sorsa is bizonyítja, hogy a mandátum kényszere soha nem azonos az ígéretekével.)

Miként az utóbbi napokban többször elmondta, az elnök egy modernizációpárti, a nemzeti érdeket szem előtt tartó kormányra támaszkodna. Nyugodtan eltekinthetünk attól, hogy az említett jellemzők megítélése nézőpont függvénye. Traian Băsescu ugyanis világossá tette, hogy „ilyen” kormányt aligha adhat más, mint a PD-L. A többi párt lévén kivétel nélkül korrupt és nemzetérdek-ellenes...

Azon már aligha csodálkozik bárki, hogy az elnöki párt stratégiája hű tükre az államfőének. Mert hiába változott meg a választási rendszer, a PD-L úgy akar szavazatot szerezni, hogy felsorakozik egy erős vezető – Traian Băsescu –, illetve annak árnyéka – Theodor Stolojan – mögé. A PD-L „egyéni” jelöltjeinek máris beindult kampánya ezt ékesszólóan bizonyítja.

Az üzenet ugyanis köznyelven így szól: „az első névre szóló szavazáson szavazz egyetlen névre!” A jelölt maga mellékes tényező, statiszta. Ily módon a stratégia nem utolsósorban azt jelzi, hogy Traian Băsescu és pártja véletlenül sem hisz az egyéni választókerületes rendszerben.

Így azon sem kellene csodálkoznunk, ha bizonyítottan (is) kiderülne, a PRM-vel folytatott fraternizálás valódi célja az új szisztéma elgáncsolása. De ez csak feltételezés. Hogy a régi, listás-húzóemberes rendszerben jól érzik magukat, az holtbiztos.