Az előző kormányciklusban a legnagyobb örömöt az jelentette számomra, hogy felépíthettük a határon túli magyarok bizalmát az anyaországi kormány iránt. Ma pedig annak látom értelmét, hogy a lerombolt bizalmat helyreállítsuk. Mindazt a munkát, amely a határon túli magyarokkal összefügg, érzelmi többlettel végzem, s ez számomra fontos, mert a családom is a határon túli magyarokhoz köt – nyilatkozta lapunknak a fideszes politikus.
      – Egy évvel ezelőtt, 2004. december 5-én a Magyarok Világszövetsége kezdeményezésére népszavazást írtak ki a kettős állampolgárság kérdésében. Noha többen szavaztak a kettős állampolgárság mellett, mégis eredménytelenül végződött a népszavazás. Több kérdés adódik: jól tették-e a kezdeményezők, hogy erről a fontos kérdésről népszavazást írtak ki, s ha igen, jól időzítették-e a kérdésfeltevést?
      – A népszavazás egyéves évfordulóján valóban indokolt áttekintenünk, mi zajlott le az elmúlt egy esztendőben, illetőleg, hogyan áll a magyar nemzetpolitika a következő parlamenti választások kapujában. A népszavazás – ma már látható –, nem csupán a kettős állampolgárságról, mint intézményről, jogintézményről szól, hanem sokkal inkább arról, hogyan tekint az anyaország a határon túli magyarságra. Ne feledjük el, a népszavazáson a támogató, pozitív álláspont, ha kevéssel is, felülkerekedett. Egy év után illő megköszönni mindazoknak, akik az igen mellett felléptek, az aktivistáknak, az értelmiségieknek, művészeknek, a legkülönfélébb civil és egyházi intézményeknek, a történelmi egyházaknak, beleértve számos zsidó hitközséget, akik az igen mellett léptek fel. Talán nem szentségtörés elmondani, hogy a Parlament elnök asszonya ezen a népszavazáson dicséretes módon viselkedett, szemben pártjának álláspontjával, hisz lelkiismereti szavazásra buzdított.
      Nem lehetünk azonban hálásak a magyar miniszterelnöknek. Gyurcsány Ferenc egy szociális demagógián alapuló kampányt vezényelt, mellyel miniszterelnökként első alkalommal a magyar történelemben, saját népe ellen kampányolt. Sajnos növekszik a munkanélküliség, növekszenek a közjavak árai, legutóbb horribilis mértékben a villanyáram ára emelkedett Magyarországon. Ilyen szociális helyzetben – sajnálatos módon – megtette hatását a kampány. A kiszolgáltatottság és az abból fakadó negatív beállítódás azóta is velünk él a magyar társadalomban. Így juthattunk el ahhoz a helyzethez 2005. március 15-én, hogy nyilvánvalóvá vált az abszurditás, amely az anyaország és a határon túli magyarok viszonyát jellemzi: nevezetesen, a székelyföldi megemlékezések alkalmával a magyar miniszterelnök üzenetét kifütyülték, míg a román miniszterelnök üzenetét megtapsolták a székelyek. Ez az eset önmagában tükrözi, milyen állapotban van ma a kárpát-medencei magyarság. December 5-e – ma még inkább, mint akkor – változásért kiált! Az előttünk álló parlamenti változások igen nagy tétje: az anyaország és a határon túli magyarok kapcsolata.
      – A december 5-i népszavazásról sokféle vélemény elhangzott. Némelyek úgy vélik: ha a népszavazás a Fidesz-kormány ideje alatt történik, sikeresen végződhetett volna. Mások véleménye szerint az MVSZ kierőltette ezt a népszavazást, nem is kellett volna ilyen horderejű kérdésről szavazni. Mi erről a véleménye?
      – Nemcsak az a kérdés, megfelelő időben történt-e a népszavazás, hanem az is, a nemzeti összetartozás kérdésében van-e értelme népszavazást tartani? Biztos vagyok benne, ha 2004. december 5-én a Fidesz van hatalmon, nem lett volna népszavazás, ugyanis megtaláltuk volna a kettős állampolgárságra a megoldást, népszavazás kiírása nélkül. Mint ahogy bízom benne, érdemi intézkedéseket sikerül majd tennünk a következő kormányciklusban, ha megnyerjük a jövő tavaszi választásokat.
      – Milyen változtatásokat tart szükségesnek, ha a Fidesz ismét hatalomra kerül?
      – Különösen négy területen érzékelem, hogy döntésre és lépésekre van szükség. Az első, tegyük világossá: a szomszédos országok jövőjét, ahol magyarok laknak, mi az Európai Unióban képzeljük el. Az európai integráció lehetőség, mely elősegíti a nemzeti és a magyar–magyar integráció megvalósulását. Emlékezzünk, milyen örömujjongás kísérte pár évvel ezelőtt Dél-Tirolban Ausztria csatlakozását az Európai Unióhoz. Az Unióban létező jogi megoldások, a már említett Dél-Tiroltól Katalónián át a skót és walesi autonómiáig, mind arra vallanak, hogy hosszú távon a népek együttélésére van működőképes megoldás. Az Európai Unió feladata, hogy a fontos társadalmi és nemzeti kérdésekre megtalálja a megfelelő választ, mely az adott sajátosságok figyelembe vételével különbözhet egymástól.
      Második lépés: ha megvizsgáljuk a jól bevált megoldásokat Nyugat-Európában, láthatjuk, általában az autonómia a népek együttélésének, kisebbségi problematikájának a megoldása. Ebben az esetben a történelmi kisebbségekről beszélek, hisz a bevándorlók kérdése külön probléma, amit a bal- és liberális oldalon azért kevernek gyakran össze, mert nem akarják a kisebbségi kérdés Nyugat-Európában bevált módozatát meghonosítani. Történelmi kisebbségek problémájára az autonómia jelenti a megoldást, ezért nekünk az autonómia típusú megoldásokat kell elősegítenünk a határon túli magyarság körében. Ez végső soron azt jelenti: saját dolgainkról saját magunk intézkedhetünk, illetve dönthetünk.
      Szeretném nyomatékosan kijelenteni: Székelyföld területi autonómiáját nem oldja meg a kisebbségi törvény, ezért napirenden kell tartani a tömbmagyarság területi autonómiájának ügyét.
      A másik két tényezőről is szólok, mely kormányra kerülésünk esetén feltétlenül fontos. Fenn kell tartanunk a jogot arra, hogy adott esetben egyoldalú intézkedésekkel léphessünk fel a határon túli magyarokat érintő kisebbségellenes tendenciák és megnyilvánulásokkal szemben. Mint ahogy a státusztörvény is egyoldalú, Magyarország által bevezetett intézmény volt.
      – Visszakerülnek-e a státusztörvénybe a kommunista-liberális kormány által csonkolt részek, vagy új tartalommal töltik meg az egykori Fidesz-kormány ideje alatt hozott törvényt?
      – Nem hiszem, hogy a négy évvel ezelőtti állapothoz visszamehetnénk. Át kell tekintenünk a pozitív és negatív tapasztalatokat, mi jelent továbbra is problémát, valamint melyek azok az új lehetőségek, melyeket adott esetben hozzákapcsolhatunk a státusztörvényhez.
      Negyedik feladat, mely mindenféleképp előttünk áll: újra át kell tekintenünk a kettős állampolgárság kérdését. Ez alapvetően szakmai munkából áll. Fel kell tárnunk a népszavazást övező kampányban felszínre került szakmai-politikai problémákat, és megoldást kell rájuk találnunk. Például világosan tisztázni kell, mely jogosítványoknak kell magyarországi lakóhelyhez, és melyeknek kell az állampolgársághoz kötődniük. Mi egységes állampolgársági rendszerben gondolkodunk, melyet szeretnénk, ha a Magyarországon élő és a Magyarországon kívül élő magyar állampolgárok egyaránt élvezhetnének.
      Hadd emlékeztessek, ahogy a státusztörvény esetében meg tudtunk állapodni a szocialistákkal, nem akarhatja majd az ellenzékbe kerülő szocialista párt, hogy még mélyebben rájuk süljön a bélyeg, miszerint nem támogatják a határon túli magyarok ügyét. Ahogy a státusztörvény ügyében e felismerés hozzásegítette őket ahhoz, hogy végül is támogatásukat adják, bízom benne, hogy a kettős állampolgárság megalkotása során is – megfelelő szakmai előkészítés után – a megállapodás megköthető.
      A kormány pótcselekvés-sorozata az utóbbi egy esztendőben – nem létező nemzeti vízum, nem létező útlevél, nem létező Szülőföld-program – az imént vázolt négy pontot nem helyettesítheti. Hiszen 2004 ősze, a Szülőföld-program beharangozása óta, egyetlenegy fillért nem utaltak ki a Szülőföld alapból! A 2005-ös költségvetés egymilliárd forintot különített el erre a célra, de egy fillért sem adott át. Tehát mindezek az ígéretek egyszerűen nem vehetők komolyan, nem helyettesíthetik azokat az intézkedéseket, melyeket az előbbiekben felvázoltam.
      – Nagy vihart kavart a 2005. szeptember 26-i parlamenti szavazás végkifejlete, ugyanis határon túlról sokan kérték a Fideszt és a jobboldal vezetőit: ne szavazzák meg Románia Európai Unióba való csatlakozását az autonómia biztosítása nélkül. Egy évvel ezelőtt Orbán Viktor azt hirdette Tusnádfürdőn, hogy először autonómia, és csak utána jöhet az Európai Unió. A szeptemberi szavazással a fontossági sorrend felcserélődött. Önnek mi a véleménye erről?
      – Kiindulópont: az európai integráció a határon túli magyarok érdekében áll! Mert ennek alternatívája a nacionalista nemzetállam. Akik a nacionalista elszigetelődés politikáját képviselik, egyre jobban magányossá válnak. Ezért nekünk – akik fontosnak tartjuk a kisebbségi magyarság ügyét – az Európai Unió szövetségesünk. Naponta látható – hadd utaljak Gál Kinga képviselő asszony tevékenységére az Európai Parlamentben –, hogyan tudja a kisebbségi szempontokat, az egyházi ingatlanok visszaadásától az önkormányzatiság, az autonómia ügyén át a kisebbségi törvényig, megjeleníteni. Napi tapasztalatunk, hogy az Európai Unió szövetségesünk, a kisebbségi magyaroknak is szövetségese, a nemzetállami törekvésekkel szemben.
      Másodszor. A csatlakozás folyamatában, ahogy ezt tavaly nyáron Orbán Viktor elmondta Tusnádfürdőn: nagy súlyt kellett volna fektetnünk arra, hogy a kisebbségi szempontból problematikus ügyeket sikerüljön megoldani. Vagyis a csatlakozás folyamatában az autonómia ügyét nagy erővel kellett volna, lehetett volna támogatni. De ez a kormány feladata lett volna, akik ott ültek a tárgyalóasztalnál.
      – Ők pedig inkább a románoknak kedveztek…
      – Ahol mi ott voltunk, hangot adtunk igényeinknek, de a tárgyalóasztalnál nem mi ültünk, mint ahogy a Magyar Parlamentben is a döntés egyszerű többséggel történt. Tehát a Fidesznek nem lett volna módja arra, hogy megakadályozza a román csatlakozást. A jelenlegi magyar kormányt a csatlakozási folyamatban elkövetett mulasztásaiért súlyos felelősség terheli. S ha már nem tudtuk a csatlakozási tárgyalások lehetőségét kihasználni, most a tagság körülményei közepette kell kihasználnunk az Unió adta lehetőségeket az autonómia érdekében, melyek szintén nem elhanyagolhatók. Befejezésül: még nem zárult le a csatlakozási folyamat, noha a csatlakozási szerződést aláírták. Megítélésem szerint elhamarkodott módon szavazott a Magyar Parlament.
      – Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hasonló véleményének adott hangot.
      – Gyakorlatilag a húsz tagországból Magyarország másodikként szavazta meg Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. Sok tagország arra készül, hogy ne tűzze napirendre a román és a bolgár ratifikáció kérdését. Nekünk most azzal kell foglalkoznunk, hogy az elkövetkezendő hónapokban minél nagyobb súlyt fektessünk arra, milyen véleményt alakít ki végül az Európa Tanács Románia tényleges csatlakozásának időpontja felől.
      – Tehát még el sem döntetett, hogy az Európa Tanács javasolja-e Románia EU-hoz való csatlakozását?
      – Nem, ez az elkövetkezendő hetekben dől el. Most dől el, hogy a csatlakozás az eredeti tervek szerint 2007. január 1-jén lesz-e, vagy esetleg később. Ezért nem mellékes, hogy azon jelentésekben, melyek most a bizottság és az Európai Parlament részéről megfogalmazódtak, vagy megfogalmazódnak az elkövetkezendő hetekben, milyen mérleget von az Európai Unió a csatlakozási kritériumok teljesítéséről, hiszen ezek fontos része a kisebbségi kérdéskör.
      – Föltéve, hogy megszavazzák Románia Európai Unióba való felvételét, Magyarország gyakorolhat-e nyomást Romániára, hogy adja meg az autonómiát a kisebbségeknek?!
      – Amit el kell érnünk az Európai Unióban, az, hogy ne legyen kettős mérce! Ha Nyugat-Európában jár az autonómia a kisebbségeknek, akkor Közép-Európában is jár. Ha sikerül elkerülnünk, hogy kettős mérce legyen, s ehhez intézményes megoldásokat is sikerül hozzárendelnünk, ha megvalósul az Európai Alapjogi Ügynökség, amelyet Gál Kinga képviselő asszony javaslatára vitat az Európai Unió, akkor lesz olyan intézmény, ahol adott esetben elérhető, hogy ne intézményesüljön a kettős mérce.
      – A Transindex – Romániában működő hírszolgálat – több közéleti személyiségnek tette föl a kérdést: – Mi teszi önt boldoggá? Az ön válasza így hangzott: – Engem csakis a Teremtő Úristen tehet boldoggá. Aki tudja önről, hogy édesapja református lelkész volt, az nem lepődik meg válaszán. Mások talán megkérdezhetik, hogyan fér össze a politika a hittel. Ma például mi teszi önt boldoggá?
      – Hívő ember számára „egyszeregy”, hogy nem várhatjuk a boldogságot mástól, csak egyedül Életünk Urától, aki megváltott bennünket. De mint az emberi élet teljességének közvetítői számára, a boldogság számunkra nagyon is kézzelfogható. Nem hallgathatom el, november 14-én megszületett a harmadik babánk, Zsófia. Ma a kisasszony a szépség és harmónia legkézzelfoghatóbb megjelenése az életemben. Minden reggel és este az ő alvó arcával indulok munkába, illetve térek nyugovóra. Családom immár nagycsaláddá nőtt.
      – Három gyermek édesapja…
      – Valóban. Négy- és hatéves gyermekeim hasonlóan hozzám és édesanyjukhoz nagy várakozással és örömmel fogadták Zsófit. Hogy feleségem szült és kórházban volt, sok időt töltöttem és töltök vele együtt. Azt mondhatom: a mennyei boldogságot saját családomon és gyermekeimen keresztül tudom megélni naponta. Az is fontos az ember boldogságához, hogy munkájának értelmet találjon. Hálás vagyok a Teremtőnek, mert munkámnak láthattam értelmét az elmúlt években. Az interjú elején beszéltünk a státusztörvényről, mely törvény megalkotásán kormányzati tevékenységem idején sokat dolgoztam. Mivel a határon túli magyar ügyekért felelős államtitkári posztot töltöttem be az előző kormányciklusban, legnagyobb öröm az volt számomra, hogy felépíthettük a határon túli magyarok bizalmát az anyaországi kormány iránt. Ma pedig annak látom értelmét, hogy a lerombolt bizalmat helyreállítsuk. Mindazt a munkát, mely a határon túli magyarokkal összefügg, érzelmi többlettel végzem, s ez számomra fontos, mert a családom is a határon túli magyarokhoz köt.
      – Ha jól tudom, Felvidékhez és Erdélyhez kötik rokoni szálak…
      – Kriza János leszármazottja vagyok, édesanyám Kriza Judit volt, Isten nyugosztalja, az anyaági rokonságunk többnyire ma is Erdélyben él. Kriza Kálmán anyai nagyapám szülei Homoródalmás híres tanító házaspárja, Kriza Sándor és Barabás Anna, ők lendítették fel a népoktatást a faluban. Épp a közelmúltban újítottuk fel a sepsiszentgyörgyi Kriza síremléket. Kriza Sándor dédapám nevelőapja és nagybátyja volt Kriza János, ugyanis szépapám, Kriza János testvére idejekorán elhunyt, ezért Kriza János nevelte fel a dédapámat. Az erdélyi rokonság az anyai nagyanyám, a Dózsa család révén még szerteágazóbb.
      – Dózsa György parasztfelkelőnek is leszármazottai?
      – Így van. Feltételezésünk szerint a makkfalvi nagy Dózsa családnak. Dózsa Sámuel dédapámnak, lőrincfalvi református papnak hét, azaz hét lánya született, közülük egyik volt a nagyanyám, sőt a legkisebb lány ma is él Marosvásárhelyen, ő, mivel a II. világháború után meghalt a nagyanyám, ott maradt négy árva gyermekkel. A legkisebb, ma is élő lány pótnagymamai szerepet töltött be az életünkben.
      – Hogyan kötődik Felvidékhez?
      – Németh András nagyapám Felvidékről települt át, mint ahogy az anyai nagyszüleim is Erdélyből az I. világháború után települtek át. Németh András nagyapámnak, mint köztisztviselőnek, fel kellett volna esküdnie a szlovák államra, ezt azonban nem tette meg, hanem áttelepült Nagysallóból Székesfehérvárra. A felvidéki származás Nagysallóhoz és feleségemhez kötődik, aki párkányi származású.
      – Édesapja hozta létre 1990-ben az Erdélyi Gyülekezetet. 1956-ban internálták, később eltiltották a papi szolgálattól. Miért? Lehetséges-e, hogy édesapja sorsa fogékonyabbá tette a kisebbségben élő magyarok iránt?
      – Édesapám hatása döntő jelentőségű volt gondolkodásomra, világlátásomra. Részt vett a Református Megújulási Mozgalomban, 1955-ben kiadták a Hitvalló nyilatkozatot a fiatal lelkészek és teológusok, akik a református egyház tagjaiként határozottan szembeszegültek a pártállammal. Az 1956-os forradalomban szintén részt vett édesanyámmal együtt. 1957–58-ban internálták egy évre. Számára 1956 sorsdöntő élmény volt, a Hitvalló nyilatkozatban, illetőleg a Református Megújulási Mozgalomban megfogalmazott elvek pedig egész életét végigkísérték, így aztán nem véletlenül mozdították el állásából koncepciós perrel 1971-ben. Így vált egyfajta „földalatti püspökévé” az egyházi ifjúsági ellenzéki mozgalmaknak. Nyitott szellemisége nem ismert felekezeti határokat, gondolkodását mély ökumenizmus és határozott politikai ellenzékiség hatotta át. Gondolkodása, az igazsággal kötött életre szóló szövetsége mélyen befolyásolt engem. Közéleti tevékenységem során igyekszem megfelelni e mércének. Vagyis nem köthető elvtelen kompromisszum! Ilyen példa a politika területén meglehetősen súlyos kihívás az ember számára. De számomra édesapám életpéldája a mérce.
      – Úgy érzem, boldog ember, mert munkája a hivatása…
      – Legfontosabbnak azt érzem – ha boldog vagyok, ha nem –, életemnek van olyan forrása, melyhez bármikor odafordulhatok, s ennek tudata számomra a legnagyobb boldogság.