A két dolog közt nincs közvetlen összefüggés.

Azt mondja?

Ismétlem: közvetlen összefüggés nincs, viszont van közvetett összefüggés. Szólunk mind a kettõrõl. Elõször is két véleményt ismerek. Az egyik az, hogy mivel nem ratifikálja mind a huszonöt ország, ami már tény, az alkotmánynak nem lesz kötelezõ érvénye. A másik bizonyos alapszabályzati cikkelyre hivatkozik, amely azt mondja ki, hogy a huszonötbõl húsz országnak, vagyis a tagállamok négyötödének kell megszavaznia az alkotmányt ahhoz, hogy az érvényes legyen az Európai Unióban, kivéve azokat az országokat, amelyek elutasították. Az EU – mindkét esetben – krízishelyzetben van. Az európai alkotmány ugyanis az egymást követõ egyezményeknek a csúcspontja, illetve az összefogója. Egy ernyõ alá hozta azokat az egyezményeket, amelyek eddig különbözõ területen szabályozták az unió intézményeinek mûködését. Vaskos dolog ez, csak a szakemberek értik…

És a tények szerint a két nép is meglehetõsen beavatott: a franciák és a hollandok ellene szavaztak…

A franciák azt mondták, az alkotmány túl liberális, nem eléggé szociális. Attól félnek, hogy ha az alkotmány életbe lép, akkor a francia szociális elõírások és törvények csorbulni fognak, és nem lesz olyan szociális védõhálójuk, amilyennek ma még örvendeni tudnak. A hollandok viszont azt mondták, az alkotmány túl szociális, nem elég liberális, és nem engedi meg például az enyhe drogok használatát, továbbá nem fogadja el az eutanáziát, és õk az egyéni szabadságjogok terén nem akarnak visszalépni. A hollandok hozzátettek egy új elemet is: nem tudják elfogadni azt, hogy a közös költségvetéshez fejenként a legnagyobb összeggel hozzájáruló, ráadásul alapító tagország az új intézményépítésben kisebb politikai erõvel rendelkezzék 2007. január elsejétõl, mint az a Románia, amely legjobb esetben is csupán attól a perctõl lesz az unió tagja.

Hogyha két tagország elutasította az európai alkotmányt, akkor most mi a teendõ? Van-e az európai szakemberekben elég tudás, elég diplomácia, elég kompromisszumkészség ahhoz, hogy kidolgozzanak egy új alkotmányt, amelyet elfogad mind a huszonöt tagország?

Véleményem szerint ennek a lehetõsége igen kicsi. Kisebb, mint a jelenlegi alkotmány esetében. A jelenlegi alkotmányozó bizottság elnöke Valéry Giscard d’Estaing volt francia államfõ. Nem hiszem, hogy még egyszer megválasztanának egy franciát a szakbizottság élére, és nem hiszem, hogy még egyszer ilyen szociális jogokat bele lehetne vinni az alapszerzõdésbe. Mindenesetre az biztos, hogy a kátyúba esett szekeret meg kell hogy fogják huszonöten, mellettük a két kibiccel, ki kell rántaniuk a sárból, és tovább kell taszítaniuk valahogy. Azt hiszem, a következõ fél év két dologról szól: elsõsorban arról, hogy a nemzeti parlamenteknek és az Európai Parlamentnek, a huszonöt ország plusz Románia és Bulgária állam- és kormányfõinek kompromisszumos megoldást kell találniuk. Lehet azt is mondani, lesz egy másik referendum a szóban forgó országokban, azt is lehet mondani, döntsön majd a két ország parlamentje, de azt is lehet mondani, hogy elfelejtjük az európai alkotmányt, és az azelõtt már elfogadott európai egyezmények alapján mûködik tovább az EU, és majd kidolgoznak valamit. Ezt meg kell oldani. Egy biztos: azt nem lehet mondani, hogy meghalt az Európai Unió. Az elutasításnak voltak abszolút elfogadhatatlan visszhangjai. Egyes olasz politikusok például azt kérik, hogy mondjanak le az euróról és vezessék be újra az olasz lírát. Voltak olyan politikusok, akik azt mondták, hogy fagyasszuk be a bõvítést, ami egyértelmû és direkt célzás Romániára és Bulgáriára nézve. Egyre többen és határozottan állítják, hogy Törökországgal nem szabad elkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat. Azt hiszem, eme viták ellenére az EU tovább fog fejlõdni, noha az is igaz, nagyon bonyolult ez az európai uniós rendszer; nem elég világos a hatáskörök leosztása, az elnökök hatásköre, a kis országok – nagy országok megosztása; hogy hat ország képes irányítani másik tizenkilenc országot. Mindemellett egy biztos: ha e kérdéseket nem oldjuk meg, öt-hét év múlva olyan gazdasági krízis nehezedik Európára, amit nehéz lesz túlélni. Annyira erõs lesz a kínai–indiai gazdasági együttmûködés, s annyira ki leszünk szolgáltatva az Egyesült Államok agresszív gazdaságpolitikájának, hogy Európa egyszerûen meg fog fulladni.

És melyek a bennünket közvetlenül érintõ következmények?

Az új helyzet nem fogja megakadályozni Románia és Bulgária felvételét. De az biztos, hogy pszichésen és politikailag befolyásolja a döntést. Hiszen nemcsak a német kereszténydemokraták mondták, hogy nem fognak a bõvítésre szavazni, ráadásul késõbb némiképpen árnyaltak valamit a kijelentésükön: azt mondták, az évi – októberi – országjelentés függvényében fognak dönteni. Arról én a román sajtóban kevés cikket láttam, hogy a francia kormánypárt euroképviselõi egységesen Románia ellen szavaztak. Ez nem jó jel…

Ezt a békát a frankofon asztal mellett román gyomorral hogy lehet lenyelni?

Ezt a békát nem lehet lenyelni, ezt vissza kell köpni, és a menün módosítani. Egyszóval a kérdést meg kell oldani.

Most, mint tudjuk, kilenc fejezetet érintenek az uniós kifogások.

A kilenc fejezetbõl hét területen nagyon komoly kifogások vannak, elsõsorban az igazságügy, korrupció, környezetvédelem, mezõgazdaság, versenyképesség terén. A törvényeket alkalmazni kell. Elég sokat járok Nyugat-Európába, ott a román politikáról még mindig az a felfogás, hogy a románok könnyen ígérnek, de annál nehezebben teljesítenek.

Kemény dió a korrupció leküzdése. Ön mégis a Korrupcióellenes Igazgatóság megszüntetését indítványozta. Miért?

Én azt mondom, felelõsségre kell vonni mindenkit, aki bûncselekményt követ el, a független bíróságnak minden esetben el kell járnia. Csakhogy ez nem azt jelenti, hogy a híradóba beadjuk, hogy Patriciut vagy Iacobovot bilincsbe verjük, és az emberek a tévé elõtt felsóhajtsanak: hál’ istennek, végre azt a kurva gazdag embert lecsukták. Ez nem korrupcióellenes eljárás. Az azonban igen, ha az ügyészség diszkréten folytatja a munkáját, olyan bizonyítékokkal áll elõ, amelyeket a bíróság nem tud elutasítani. De hogy az embereket szabadlábon védekezve állítják bíróság elé, úgy biztosítják nekik a védelmi jogot, és ott, ahol be van bizonyítva, hogy bûncselekményt követett el valaki, elítéljük méltányos börtönbüntetésre… Ne tessék már ezt a gusztustalan, olcsó operettet játszani. Ehhez fûzõdik az, amit én indítványoztam az emberjogi bizottságban. Az Igazságügyi Minisztériumnak van egy saját hírszerzõ szolgálata, de senki nem tudja hivatalosan, hogy ez a szolgálat hány embert foglalkoztat. Bár kértem, nem láttam a szolgálat mûködési szabályzatát, de megtudtam az ellenõrzésekbõl, hogy ezek az emberek bemennek a börtönbe, senki nem tudja, mit csinálnak, van egy irodájuk, behívják a foglyokat, kihallgatják õket, és így próbálnak bizonyítékokat szerezni ügyészek, ügyvédek, bírák vagy börtönfelügyelõk ellen. Ez véleményem szerint törvényellenes, és nem korrupciómegelõzõ intézmény. Ellenkezõleg. Ez a kisstílû, tyúklopásos eseteket stimulálja. Információim szerint ezek az emberek többségükben volt szekus tisztek. Egy jogállamban nem ilyen szolgálatra van szükség.

A Bechtel – sajtóhírek szerint – csomagol, Ön pedig azt mondta, hogy az észak-erdélyi autópálya a koalíció szakítópróbája lesz. A kormánynak mikor lesz végre határozott és visszavonhatatlan álláspontja?

A miniszterelnök hangsúlyozta: nem áll le az autópálya építése, az öszszegek kifizetésérõl van szó. Az elõzõ kormány 80 millió eurós adósságot hagyott hátra, amit a jelenlegi kormány kifizetett, és efölött van még 213 millió. Borbély László miniszter elmondta, kidolgoztak egy határozattervezetet, amelynek alapján kölcsönt vesz fel a minisztérium, amibõl 100 milliót erre a szerzõdésre fognak fordítani. Most is azt mondom, ha az autópálya építését nem folytatják, az RMDSZ-nek ott kell hagynia a kormányt. Ez olyan határ, amin túl nem léphetünk.

Szenátor úr, miért nem hajlandó elolvasni végre Csapó doktor – másodszor is megküldött – autonómiatervezetét?

Én elolvastam, csak nagy szomorúsággal állapítottam meg, hogy ugyanazon tervezetrõl van szó, amit Csapó József a múltkor is megküldött. Egy pont, egy vesszõ nem változik benne. Azt gondolom, Csapónak és társainak nem az a céljuk, hogy azt beadjuk és elfogadtassuk a parlamentben, hanem az, hogy most, amikor a Szenátus a kisebbségi törvénytervezetet tárgyalja, olyan hangulatot keltsenek, ami ellehetetleníti a munkánkat.