Căutare

„Autonómia-csúcstalálkozóként” hirdette meg a MIÉRT azt a kerekasztal-beszélgetést, melyet „EU tábor” névre keresztelt ellen-Tusványosán tartott szombaton, mivel a meghívottak között szerepelt Szilágyi Zsolt EMNT-alelnöki minőségében és Toró T. Tibor, az utolsó belső ellenzékiek egyike. Ők Márton Árpád és Varga Attila RMDSZ-képviselőkkel vitázgattak el félórányit, anélkül hogy az álláspontok bármennyit is közeledtek volna.
      Egymilliárd lejből szervezte meg táborát idén az RMDSZ utánpótlását előállítani hivatott Magyar Ifjúsági Értekezlet. A rendezvényről indulásától kezdve lelkiismeretesen bizonygatják, hogy nem a Tusványos helyét akarja elorozni, hanem egyszerűen ők is szerveztek egy tábort, mindazonáltal az EU tábor majdnem minden elemében Tusványosra hasonlít, néhány aprócska különbséggel: nem szabadegyetem, hanem diákszeminárium; megesik, hogy este koncert helyett Markó Bélát lehet hallgatni; egymilliárdos a költségvetése, és Orbán Viktor nem ígér meg semmit a végén. És aki szeretné megismerni a teljes RMDSZ-fogatot, itt megteheti, ingyen, ugyanis a résztvevő-csalogatás egyik többé-kevésbé sikeresnek bizonyuló módszere a „jelentkezz be, s mi megtámogatunk a részvétellel” technika.
      Így sem tolongtak a fiatalok, mikor – ahogy az polgári hetilaphoz illik – ellátogattunk a beharangozott „autonomista csúcstalálkozóra”. Megérkezésünkkor egy szuggesztív mikrofonhang ismételte tizenöt percenként, hogy aki nem megy el az előadásokra, nem kap ebédet, mert ebédjegy csak annak jár, aki a helyszínen kézjegyével bizonyítja érdeklődését az Európai Unió és az oda hanyatt-homlok rohanó RMDSZ különböző tisztségviselői iránt.
      Ha az érdeklődésére bizonyíthatóan nem is, a korgó gyomrára egész biztosan sikerült hatni jó néhány fiatalnak, ugyanis legalább negyven embert találtunk az autonomisták csúcstalálkozójának helyet adó sátorban. A találkozót az utolsó pillanatban tették át az egyik kissátorból a nagysátorba, de ezen kívül nem uralkodott különösebb csúcshangulat. Két másik sátorban zajlottak párhuzamosan más előadások, s hogy a találkozó még zavartalanabbul teljen, buszra tették és elvitték kirándulni az összes csonka-magyarországi vendéget, nehogy felzaklassa őket az élőben követhető erdélyi árokásás.
      A kerekasztal-beszélgetés azért sem volt az autonomista kerekasztal-beszélgetések csúcsa, mert egyszerűen hiányzott az SZNT és az MPSZ, de a jelenlévő szervezetek sem vezetői szinten képviseltették magukat, pontosabban a résztvevők a saját véleményüket képviselték: Márton Árpád és Varga Attila a kisebbségi törvénytervezet megalkotóiként jelentek meg (mint később kiderült, ez gyakorlatilag számukra „az autonómia” egy másik megnevezése), Szilágyi Zsolt az EMNT alelnökeként szerepelt, elnöki rábólintással, de felhatalmazás nélkül, nem pedig az MPSZ (még) választmányi elnökeként vagy éppen az abból jó magyar módon kivált Magyar Polgári Egyesület képviselőjeként, Toró T. Tibor pedig az utolsó vagy utolsóelőtti belső ellenzékiként, mondhatni az RMDSZ lelkiismereteként lépett föl.
      A kerek-asztal nagy részét a vitaindítónak szánt előadások tették ki, ezek témája természetesen az autonómia volt, pontosabban az, amit ez a fogalom a résztvevők számára jelentett: Márton Árpád csak az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetéről beszélt, elmondva, hogy Európában nincs követendő modell, ezért alkották ők meg a tervezetüket, mert abból valamennyi kisebbség a neki megfelelő elemeket alkalmazza; a „széles spektrumból” azonban megtörténhet, hogy csak annyi marad, amennyit a románok hajlandóak adni nekünk, s hogy ez mennyi, azt még nem tudni, állapította meg.
      Szilágyi Zsolt örömének adott hangot, hogy jelen lehet, hiszen szerinte a közösségi célok együttműködésre és összefogásra kell hogy indítsanak, és a pluralizmus belső konszenzusát megteremtő megegyezést szorgalmazott. Kifejtette azon véleményét, mely szerint a kisebbségi törvénytervezet kudarca arra késztet, hogy parlamenten kívüli békés eszközöket vegyünk igénybe céljaink elérésére, ilyen például a diplomáciai eszközök felhasználása, az önálló külpolitika, a MIT által szervezett biciklitúrához hasonló mozgalmi jellegű rendezvények, szakmai műhelymunka vagy a Kárpát-medencei magyar–magyar párbeszéd.
      Toró Tibor is üdvözölte a párbeszéd lehetőségét, majd az RMDSZ eddigi hibáit vázolta, mondván, hogy a meghívóban erre csábították (ami ellen Kovács Péter MIÉRT-társelnök ismételten erőteljesen tiltakozott), szerinte az egyik legnagyobb hiba az volt, hogy a párt nem teremtett össznemzeti konszenzust a törvénytervezete köré, kamarillapolitizálást próbált érvényesíteni, a másik nagy tévedés pedig a mérce túl alacsonyra helyezése volt, ez valójában lehetetlenné tette a vitát, ugyanis nem volt már, miből lennebb adni.
      Toró felvetésére, hogy nem is esik szó a területi autonómiáról a beszélgetés során, Varga Attila azt állította, hogy ők elsősorban a kulturális autonómiáról beszéltek a kampányban, mikor az „Együtt az autonómiáért!” jelmondatot meghirdették, de persze nem mondtak le a területi autonómiáról sem. A tervezet azért lett olyan „puha”, magyarázta, mert azt tartották szem előtt, hogy mit tudnának a románok elfogadni, nem azt, hogy mi mutat jobban. Különben is évtizedekig tartó folyamat egy autonómia kialakulása, tette hozzá.
      Az előadásokat követő rövid vita során élesen kirajzolódott a két irányzat közti választóvonal: az RMDSZ képviselői a román fél meggyőzése útján, alkudozással apránként megszerzett jogok révén képzelik el az „autonómia állapotába való eljutást”, míg az ellenzék egyebek között a kétszázötvenezres fogyásra hivatkozva azt hangoztatja, hogy semmilyen érdemi előrelépés nem történt tizenhat év alatt, és most is helyben topogunk, mert az RMDSZ minimalista és önfejű politizálása lehetetlenné tesz minden előrelépést.