Căutare

Az RMDSZ kisebbségi törvénye: autonómia a reálpolitika szorításában? címmel a Politeia Társaság szerdán vitaestet rendezett, melynek a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány adott helyet. Bakk Miklós politológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa bevezetőjében némi öniróniával megjegyezte: nem azért gyűltünk össze, hogy ismét jól elverjük a port az RMDSZ-en, hanem mert nincs érdembeli vita a kisebbségi törvénytervezet ügyében. Az RMDSZ ugyan meghirdetett egy nyilvános „közvitát”, de az távol állt a szó jelentésétől, ugyanis mindössze ötnaposnak szánták, ez csak annyira lehetett elég, hogy aki akart, módosító indítványt nyújthasson be. A Politeia Társaság nem élt ezzel a lehetőséggel, hasznosabbnak tartaná, ha a közvita kibontakozna, folytatódna, ennek első állomása volt a szerdai vitaest.
      Bakk Miklós a törvénytervezet történetéről beszélt, ugyanis, mint mondta, ennek már a korai 90-es években fellelhető a gyökere, így a Szövetség fejlődéstörténetéből könnyebben megérthető, hogyan jutott oda az RMDSZ, hogy így fogja fel saját helyzetét, és így gondolja el ennek az ügynek az intézményi megoldását. A kommunista rendszer összeomlása után a hatalmat átvevő Nemzeti Megmentési Front 1990 február elsején átalakult egyfajta elő-parlamentté, melynek helyébe később a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa lépett. Ez felölelte az NMF-t, tagjai voltak még a történelmi pártok, valamint – alanyi jogon – a kisebbségi szervezetek is. Az 1990 márciusában elfogadott elő-alkotmánnyal Románia elindult egy olyan fejlődési pályán, mely rögtön politikai képviselethez juttatta a kisebbségeket, anélkül hogy a sajátos kisebbségi kérdések politikai megoldására a politikai eszközök kialakultak volna, és anélkül hogy ennek a politikai reformnak lett volna valamilyen civil, társadalmi háttere. Így zajlottak le az 1991-es választások, s az új parlamentben háromság alakult ki: a pártok, az RMDSZ és a kisebbségi szervezetek, amelyek nem pártként voltak bejegyezve, de részt vettek a választáson. Míg ez utóbbiak tulajdonképpen pozitív diszkrimináció jóvoltából jutottak egy-egy mandátumhoz, az RMDSZ pártként szerzett mandátumot (1996-tól pedig pártként is szerepel a román parlamentben). A román politikai elit támogatja a kisebbségi szervezetek intézményeit, sajátos kulturális kérdéseik rendezését azonban ezen szervezetek képviselőire bízza, Adrian Severin megfogalmazásában státusuk: „etnikai ügyintéző”. Az RMDSZ azonban kilóg e sorból, ugyanis részt vesz a választásokon, párttá vált, ezt saját szavazóbázisa is így érzékeli.
      Közben a román politikum zárta sorait, bevezették a három-, majd ötszázalékos küszöböt, megfejelve ezt két olyan párttörvénnyel, melyek drasztikus határokat szabtak az indulni kívánó pártoknak, nyilván saját szavazóik elcsábítását megakadályozandó. E visszássággal az RMDSZ-nek is meggyűlt a baja, először 2000-ben, mikor megalakult az Udvarhelyi Polgári Egyesület, kihasználva azt a kiskaput, hogy viszonylag könnyen bejegyezhető kisebbségi szervezetek pártként indulhatnak a választásokon. Ekkor vitatható módon visszavonták az UPE helyi képviselőinek a mandátumát, majd a következő választásokon a kisebbségi szervezetek bejegyzését ugyanarra a kaptafára húzták rá, mint a pártok bejegyzését. Ezt hívják demokráciadeficitnek, innen pedig egyenes út vezetett a mostani törvénytervezethez.
      Bakk Miklós kitért a tervezet azon részeire, amelyekkel szemben a legnagyobbak a fenntartásai. Ezek a tervezet második részében, a kulturális autonómia szabályozásánál találhatók. Az egyik figyelemreméltó kitétel az, hogy a kulturális autonómia jogosítványait az a kisebbségi szervezet kapja meg, amelyik választásokon tudta kivívni, majd megerősíteni politikai hegemóniáját, nem pedig a nemzeti közösség. Ennél is súlyosabb: miután ez a kisebbségi szervezet megkapta az autonómiajogosítványokat, az autonómia gyakorlására a szervezet belső választásain hozhat létre köztestületeket, mégpedig úgy, hogy e választásokat is maga a szervezet szabályozza, mi több, ezeken a választásokon maga is részt vehet, mint a versengők egyike. Ekként az úgynevezett alternatív szervezetek nehezen lesznek egyenlő szereplői a választásnak. Az Európában működő autonómiák többségének nem volt politikai indíttatása. Mindebből az tűnik ki, hogy az RMDSZ saját politikai hegemóniájának kíván biztosítékot adni.
      A törvénytervezet jogi vonatkozásairól Dr. Bíró Gáspár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense tartott kiselőadást. Előrebocsátotta: nem kíván találgatásokba bocsátkozni, fölteszi, hogy a parlament elfogadja ezt a tervezetet, ilyen alapon tesz föl néhány vitaindító kérdést. Az első ilyen kérdés: mi a célszerűbb: egy mindenre kiterjedő, részletes törvényt alkotni, vagy elég egy kerettörvény, amelyet utólag töltenek meg tartalommal. Ennél fontosabb kérdés a tervezet és az alkotmány viszonya, a közjogi testületek létrejöttéhez ugyanis alkotmánymódosításra van szükség, úgy tűnhet tehát, a szekeret fogták a ló elé. Szintén dilemma a különböző autonómiaformák összehangolása, ez ugyanis a mai napig nagy fejtörést okoz egész Európában. Újabb gond a törvény jogalanyának meghatározása, erre szintén nem találtak kielégítő módszert a kontinens érintett országai: hogyan lehet meghatározni a közösség összetételét? Sem a listakészítés, sem a mellőzésére tett kísérletek nem jártak megfelelő eredménnyel. Ha pedig ez nem rendeződik, fennáll a veszély, hogy haszonszerzés céljával olyan emberek indulnak kisebbségi önkormányzati választásokon, akik nem tartoznak a kisebbséghez.
      A vita során fölmerült további kérdések elemzése igazolta a Politeia Társaság rendezvényének szükségességét, és alátámasztotta véleményüket, hogy a vitát folytatni kell – még ha ez nem is érdeke a kisebbségi törvénytervezet kedvezményezettjének.