Căutare

A mindig kifürkészhetetlen sors abban a kivételes szerencsében részleltetett, hogy egy olyan apának a fia legyek, aki egész életét a felnövő, majd később a felnőtt nemzedékek nevelésére áldozta. Puskás Lajos tanár (1901–1982), a trianoni Erdély cserkészetének – nyilván sok elkötelezett társával együtt – a megalapozója, továbbfejlesztője lett.

Mindig résen. Cserkészek a torjai büdösbarlangnál 1934 nyarán

Felismerte, hogy a Lord Baden-Powell alapította (1907-ben Scouting for Boys néven) cserkészet páratlan eszköz a civil társadalom leendő polgárainak a nevelésében. Jómagam – ennek az érdekes emberalakító munkának még élő tanúja – naponta meggyőződtem arról, hogy a már idős, egykori cserkészek otthonunk állandó vendégei voltak a világ minden tájáról, és mint egy hangulatos, idős pátriárkát tisztelték édesapámat, itták minden emlékező szavát.

Tanítványai, a kolozsvári kegyesrendi (piarista) főgimnáziumban, többnyire cserkészei is voltak. Ritka, megtisztelő adománya volt a mozgalomnak, ha valaki tagja lehetett! Engem, legidősebb gyermekét már ötéves koromban „farkaskölyökként” (így nevezték a kiscserkészeket) beíratott cserkésznek. Legtöbb táborozásban már kisgyermekként vele tartottam.

A továbbiakban hátrahagyott naplójából idézem:
„Intézetünkben (azaz a főgimnáziumban – P. A.) már ideérkezésem előtt is (tanári pályáját Székelyudvarhelyen kezdte – P. A.) esett szó a cserkészetről. 1921 decemberében, Szent Imre ünnepségén az énekkar a Cserkészek indulója című művet énekelte. 1922. május 28-án a záróünnepélyen Wildt József tanár beszélt a cserkészetről. A következő években Wildt és Uitz Mátyás tanárok tartják felszínen a gondolatot. A megvalósításra azonban ideérkezésemkor (1925-ben – P. A.) került sor. 1926 nyarán volt a magyar cserkészek nagytábora. Ide néhány fiút – Málnásy Gézát – kiküldtünk szemlélődni. 1927 júliusában a budapesti piaristák somlóvári táborában velem együtt részt vett Málnásy Géza (Málnásy a későbbi marosvásárhelyi egyetemi tanár, röntgenorvos – P. A.), Sz. Nagy Béla, Lammert S., Jeromos E. Ezután 1926–27-ben megkezdődtek a kohorsszal a tárgyalások, amelyek eleinte a nyelvi kérdések körül forogtak. Végre elismerték a magyar nyelv használatára vonatkozó kívánságunk jogosságát, és 1927 márciusában az első 15 fiú (5–6-os gimnazisták) felvette az új egyenruhát. Megtörtént az első eskütétel is. Először szerepelt a román zászló ifjúságunk élén, s ez egyesekben disszonanciát váltott ki. Ettől fogva aztán tíz éven át, úgyszólván csak a cserkészetnek éltem. Meggyőződésem volt, hogy ez az az intézmény, amelyen át ifjúságunkat kivezethetjük abból az útvesztőből, amelybe a kisebbségi sors taszította. Reméltem, hogy a kohorszon belül, s a közös nagy jamboree-kon át ifjúságunk közel kerül a román ifjúsághoz, s ebből kialakul az egymás iránti megbecsülés, segítségre való készség.

Elérendő eredményeink tiszteletet fognak szerezni kisebbségi népünknek. Belső munkánk által, a tíz törvény szellemében olyan jellemek alakulnak ki, olyan gyakorlatias ifjúság nevelődik ki, amely meg fogja állni a helyét, akármilyen nehézség elé állítja őt a kisebbségi életforma. Részemre ez tehát nem egyesületesdi, hanem egész életre szóló és egész kisebbségi életünkre kiható életprogramom. Megérte, hogy érette szinte a családomon kívül éljek és nyakig benne a cserkészetben. Tíz év eredményét tükrözi az általam kiadott könyv (Tizedéves határkőnél, Kolozsvár, 1937.), amely valójában egy nemzedék nevelési időszakát foglalja magában. (…) a cserkészet példánkra megalakult a többi felekezet csapataiban, az iparos tanulók között és az egyetemi hallgatók – öregcserkészek – jól kiképzett és rátermett parancsnoki kart igértek Erdély-szerte az ifjúságunknak.”

Mivel 1937. január 24-én királyi napiparanccsal létrejött az országőrség (strejerie), a cserkészet is átalakult – ezáltal elvesztve eredeti értékeit a nacionalista befolyásra – strázsacserkészetté. Ebben már nem volt helye Románia magyar anyanyelvű közösségeinek, így édesapámnak sem. A bécsi döntés után újraéledt a magyar cserkészet. Édesapámat kinevezték az észak-erdélyi (IX. cserkészkerület) parancsnokává.

Ezekben az években a gyakorlati cserkészet továbbvivője Dobri János lett. Háborús évek voltak. A magyar cserkészetet is másodrendűvé tette a leventemozgalom, a mind jobboldalibb, szélsőséges befolyás. Ez már nem Puskás Lajos cserkészmozgalma volt.