Căutare

Articolul:

Belátom: kishitű vagyok. Mindeddig azt képzeltem, hogy képtelenségek tekintetében politikai osztályunk elérte képességei csúcsát.

Kvórumhiányos üléstermek, magukra alvó, 19. századot idéző törvényeket hozó, két kézzel és három kártyával szavazó, pártjuk kezdeményezéseit megbuktató, egy időben külföldön és Bukarestben tartózkodó, szavazógéppel játszadozó rokont ablakon kimenekítő, szekusmúltjukat tagadó, majd hazafias gesztusként büszkén felvállaló, az átlagbér százszorosát megkereső, de koldusszegény (lásd: vagyonnyilatkozat) honatyák/anyák, akik másra voksolnak, mint gondolták, Remeş-féle (kenő)májashurkák – szóval az ember azt hinné, mindezt már nincs hova fokozni.

Ha Romulus Mailat miatt nem jön az olaszországi skandallum, balgán meg is maradok ebben a tévhitben. De jött, és választottjaink őrültségében minden eddigit felülmúló ötlettel rukkoltak elő: Corneliu Vadim Tudort bízták meg az olaszországi (r)romá(no)k – hiába, nem tudom egyszerűbben összevonni – bűncselekményei miatt kialakult államközi válság megoldásával, tulajdonképpen az Itáliában élő cigányok státusának rendezésével.

Érvelésük lefegyverző: azért a Nagy-Románia Párt elnökét, mert ő áll a román–olasz parlamenti baráti társaság élén. És még visszafogták magukat, arról például nem is szóltak, hogy pártfogoltjuk már régen keresi úgy általában is a romakérdés rendezését, mondhatnánk abban jár, hogy végsőmegoldja a problémát.

Hát nem ő volt az, aki nem értette, miért nem zárult még le a cigányügy, amikor mindössze nyolc baniba kerül egy töltény?! Igaz, ennek már jó néhány éve, azóta bizonyára drágult a töltény is, így aztán az anyagi helyzetét arany Rollex karóráját villogtatva sűrűn felpanaszoló barátitársasági elnök feltehetően pénzszűke miatt nem előzhette meg a római tragédiát.

De bizonyára európai parlamenti kollégáik is honorálják majd politikusaink ötletét, miszerint a romák védangyala taljánföldön a testület szélsőjobboldali frakciójának megszületését lehetővé tevő politikus lesz.

A javaslattevők érdeméből szinte semmit sem von le az, hogy per pillanat éppen szakított Benito Alessandrájával, akitől pedig sokat tanulhatott: neki köszönhetően megismerhette például, milyen érzés is az, amikor éppen az ő szellemében és stílusában pocskondiáznak egy egész népet, ráhúzva a kollektív vizes lepedőt.

Mérget veszek rá, hogy újabb döntésükkel politikusaink felülmúlták képtelenségeik korábbi rekordját, amelyet akkor állítottak fel, amikor a román– magyar barátság parlamenti bizottságának elnökévé Vadim Tudor jobbkezét, Lucian Bolcaşt nevezték ki.