Căutare

Az Academia Caţavencu tudósítója felült egy olaszországi buszra, hogy lássa, milyen a hangulat az oda utazó románok között, s hogy mennek-e még, s ha igen, félve teszik-e.

Felültem egy Olaszországba tartó C&I-Ognivia autóbuszra, hogy lássam, milyen a hangulat az oda utazó románok között s hogy mennek-e még s ha igen, félve teszik-e. Kevesen vagyunk, heten üldögélünk. Az előttem levő széken egy „édesanya, édesapa és a gyermek” típusú román család, amelyben a gyermek harmincvalahány éves lehet, az anyuka betegesen kíváncsi s az apukának egyetlen vágya, hogy minél hamarabb igyon egy vodkát.


Firencébe mennek.

Kétségbeejtő: egyikük sem mondja, hogy Florenţa (Firenze román neve – a ford. megj.). Firence fent, Firence lent. Ettől kétségek gyötörnek, hogy vajon mit taníthatnak az iskolában. Ha mindenki Londont mondott volna, hogyan alakult volna ki az angol főváros román neve? (Londra – a ford. megj.) Ha mindenki, még az ott dolgozó románok is Firencét mondanak, hogyan tanítanak meg bennünket, hogy a város román neve Florenţa? No mindegy, a család egy keresztelőre megy. Az anyuka tönkretesz: „Gyakran utazik? Hová megy? Volt még? Román? Biztos a repülőt sem tetszik bírni. Olyan sárga tetszik lenni…”

Anyuka kissé idős fia a rendkívül elkényeztetett kategóriába tartozik. Gátlás nélkül böfög, úgy, hogy az egész ablak bepárásodik. Minden széken elnyúlik. Mikor elálmosodik, anyuka hamar a kobakja alá teszi a kabátját, legyen a fiúcskának párnácskája. Időnként megkérdezi, fázik-e. De nem várja meg a választ, hanem szalad a sofőrhöz, hogy adjon egy kis meleget.

Mikor a busz elindul, azt kiáltja, kapcsolja be a televíziót. „A televíziót!” A faggatásra a sofőr elmondja, az útvonal Magyarországon és Szlovénián keresztül vezet. A hölgy gyorsan felhívja az egyik rokonát és elmeséli, hogy a busz Magyarországon és Szlovákián keresztül fog menni. A fiának is vannak ötletei: „Tegyük be a Vacanţa Marét!” Amúgy csuda rokonszenvesek.


Mögöttem egy úr Rómába utazik.

Mikor a családjával beszél telefonon, azt hámozom ki, hogy azért jött haza, mert a lánya kórházban van, egy csúnya műtétje volt és most mindenféle katétereket vezettek ki a gyomrából. Ha nem beszélget, alszik. Két sorral odébb két lány a népből. Az egyik cigány, a másik román. Az autóbusz lépcsőjén álldogáló szomorú cigány kísérte ki őket. Mikor az ajtó csukódik, a cigánylány azt mondja neki: „Légy jó!”

Halálomig bánni fogom, hogy nem ültem közelebb hozzájuk. Órákon keresztül nem sikerült egy érthető bekezdést kihallgatnom, pedig egyfolytában beszéltek. Vihorásztak, pletykáltak, szerelmi és dugási történeteket meséltek. Időnként hallottam egy-egy félmondatot: „Azt mondta, milyen jó csöcsöd van!” vagy „Van benne valami…” vagy „és miután… (nem érthető) azt mondtam, akarok (nem érthető)”. „És hogy mondtad, románul vagy olaszul?” Nevetés, vihogás.


Egyszercsak cseng egyikük telefonja.

Amennyire értem, ez egy másik lány, aki várja őket Olaszországban. Mesél neki valamit, ez meg kíváncsi. „Hallod, Giuseppe mit mondott?”

Ami a nagy eseményt illeti, amely miatt néhány hete Európa sztárjai vagyunk, amíg a buszon voltam, keveset beszéltek róla. Először az indulásnál, amikor a sofőrök megvizsgálták az egyik utas csomagját, vajon nincs-e benne valami, ami gondot okozhat a vámnál. Másodszor, amikor az anya kérdésére egyikük azt válaszolta: „Két hete, amikor az a nagy felfordulás volt, tele busszal jöttünk haza. Volt, aki állva aludt az ülések között.”

Különben semmi más, mint manele, enyhe pálinkaillat, melynek forrása Predeal körül jelent meg valahonnan, sok romantikus sláger, temesvári tájakról való vidám manelék a temesvári Stana Izbaşcuval. No meg Steven Seagal-os filmek a tévében. Az egyiktől aztán… Kínlódtam, hogy lássam a feliratozást s ahogy átkanyarogtunk a Nistoreşti utáni szerpentineken, rosszul lettem.


Brassóig még bírtam,

ahogy bírtam, de Brassó után majd’ elpusztultam. Segesváron nem bírtam tovább, leszálltam és bementem egy pizzériába. Az egyik asztalnál két olasz beszélgetett valamiről. Akkor lettem figyelmes, amikor az egyik azt mondta a másiknak románul és keserűen: „S-a descurcato. S-a descurcato omu’!” (Talpraesett csávó! – a ford. megj.) Valószínűleg egy olyan románról beszéltek, aki csőbe húzta őket vagy valaki mást.

fordította: Demény Péter