Adatbank.ro » Kronológiák
Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
Névmutató: Hambuch Géza
Egy, a Radics Katalinnál lefolytatott korábbi beszélgetést követően, Stark Ferenc levélben arra kérte a nemzetiségi szövetségek vezetőit, hogy a nemzetiségek helyzetéről szóló, készülő PB-előterjesztéshez, a Nemzetiségi Tanácsadó Bizottság számára készítsenek egy-egy összefoglalót az adott kisebbség(ek) helyzetéről, és a politikai döntést igénylő kérdésekről.
Hambuch Géza, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének (MNDSZ) főtitkára aznap megküldte Stark Ferencnek a Bizottság részére szóló német szövetségi előterjesztést, amely a Szövetség VII. kongresszusa előtti, politikai döntést igénylő kérdéseket tartalmazta, nem ejtve viszont még szót a nemzetiségi törvény ügyéről.
A nemzetiségi törvény politikai irányelveinek kidolgozásával kapcsolatos második megbeszélés Becsei József (Békés megyei Tanács), Budai János (HNF), Budzsáklia Mátyás (KAO), Csalótzky György (IM), Dévai Tibor, Göndör Péter, Hambuch Géza, Hoóz István, Jakab Róbertné, Knopp András, Mándity Marin, Márk György, Rátkai Ferenc, Samu Mihály (ELTE) és Stark Ferenc részvételével. A tanácskozáson Herman József (MTA), Juhász Gyula (Országos Széchenyi Könyvtár) és Takács Gyula nem tudtak részt venni. Megállapodás született arról, hogy többek között Stark Ferenc készít javaslatot az előkészítést szolgáló politikai elvekről, valamint a szövetségi főtitkárok is külön-külön összefoglalókat írnak. A törvény politikai tartalmáról szóló összegzés kidolgozását Samu Mihály kapta meg feladatul. A június 15-ig bekért anyagoknak tartalmazniuk kellett a jogalanyiság problémáit (cigányság, zsidóság), a jogszabály társadalompolitikai célkitűzéseit, illetve a nemzetiségi jogok felsorolását is. Knopp András bejelentette egyúttal a résztvevőknek azt is, hogy az IM is megbízást kapott a törvény előkészítésére.
1988. június 15.Mándity Marin megküldte a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos feljegyzéseit Radics Katalinnak. A dokumentum szerint a törvénynek meg kell határoznia a nemzetiség fogalmát, a jogokat és kötelességeket, a nemzetiségi szövetségek helyét, illetve ki kell fejeznie a többségi nemzet felelősségét. Kiterjedt nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogok biztosítását, valamint egy, a részleteket tartalmazó végrehajtási utasítás kimunkálását szorgalmazta.
Hambuch Géza megküldte a június 8-ai keltezésű, a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos feljegyzéseit (Javaslatok nemzetiségi törvény megalkotásához) Radics Katalinnak, amely a június közepei, szövetségi anyagok közül a legbővebbnek és leginkább kidolgozottnak bizonyult. A dokumentum átfogóan foglalkozott a törvény céljaival, személyi hatályával, az egyéni és kollektív jogokkal, ezek érvényesítésével, a megreformált struktúrával és vétójoggal bíró szövetségekre épülő érdekképviselettel, valamint hangsúlyosan a kulturális és oktatási ügyekkel.
Stark Ferenc (Javaslat a nemzetiségi törvény elveire) elkészítette a feljegyzését a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok forrása a „néphatalom elve”, az állam támogató politikát folytat, amelynek alanya maga a nemzetiségi lakosság és autonóm szervezeteik, illetve az állam síkra száll a határon túli nemzetiségi kapcsolatok kialakításáért. Elengedhetetlennek tartotta a jogosultságnál a nemzetiség és a nemzetiséghez tartozás fogalmi meghatározását, illetve a kettős kötődés elismerését. Egyes intézkedéseknek pedig a nehezen meghatározható területi érvényt emelte ki.
Samu Mihály egyetemi tanár is elkészítette a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos feljegyzését (Előterjesztés a nemzetiségi törvény koncepciójáról), amely leszögezte a javasolt alapelveket, majd a hangsúlyt a nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogokra helyezte. Végül pedig új szervezeti-intézményi megoldásokat szorgalmazott a kérdés kezelésében (országgyűlési bizottság, államtitkárság, nemzetiségi bizottságok stb.). Álláspontja szerint a törvény más kisebbségekre csak akkor vonatkozzon, ha azok kellő szervezettségi szintet értek el.
Garamvölgyi József, a HNF OT titkára arról értesítette Radics Katalint, hogy a HNF vállalja a nemzetiségi törvényjavaslat társadalmi vitára bocsátását.
Sánta Áron elkészítette az „Észrevételek a készülő nemzetiségi törvény irányelveire, a törvény alapelveire tett javaslathoz” c. feljegyzését, amely elsősorban az anyagi lehetőségek és a lehetséges belpolitikai feszültségek szempontjaiból vizsgálta a tervezetet. Álláspontja szerint a törvény ezért csak azt ígérhet, amire a kormány azonnali garanciát tud biztosítani. Felvetette azt a kérdést is, hogy a korabeli nemzetiségi szövetségek vajon megfelelő partnerek-e a megvalósítás során.
Hoóz István megküldte Gáti Tamásnak az „Észrevételek a nemzetiségi törvény politikai irányelveivel foglalkozó javaslatra (1988. szept. 20)” c. feljegyzését, amely főleg a nemzetiségi politika számára alkalmas adatok gyűjtésére irányította rá a figyelmet a népszámlálás és más tudományos adatgyűjtés keretében.
Budzsáklia Mátyás megküldte Radics Katalinnak a javaslattal kapcsolatos észrevételeit.
Hambuch Géza elkészítette a javaslattal kapcsolatos véleményét.
Stark Ferenc korábbi szóbeli ígérete alapján megküldte Timoránszky Péternek, az IM főosztályvezető-helyettesének a nemzetiségi törvény előkészítésével kapcsolatos háttéranyagokat, amelyek többsége a Radics Katalin által vezetett munkacsoporthoz köthetően született (Stark Ferenc, Samu Mihály, Herman József, Hambuch Géza feljegyzései, a Baranya megyei nemzetiségpolitikai tanácsrendelet, az MSZMP nemzetiségpolitikai határozatairól szóló összefoglaló, a hatályos jogszabályok nemzetiségi jogokra vonatkozó rendelkezései, valamint a PB számára készített jelentés a nemzetiségpolitika megvalósulásáról). Az osztályvezető mellékelte továbbá két korábbi, 1987 őszén készült tanulmányát is („A nemzetiségpolitikai funkciók ellátására (is) hivatott intézmények működése”, „Nemzetiségkép a mai magyar politikai és közgondolkodásban”).
1989. március 30.Timoránszky Péter, az IM Alkotmányelőkészítő Kodifikációs Titkárságának munkatársa megküldte az érintetteknek a Stark Ferenc által korábban átküldött, a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos koncepcionális javaslatokat és háttéranyagokat (Stark Ferenc, Samu Mihály, Herman József, Hambuch Géza feljegyzéseit, a KB 1988. novemberi állásfoglalását, illetve a hatályos jogszabályok jegyzékét). A Radics Katalin által vezetett munkacsoport anyagain kívül mellékelte Baka Andrásnak az IM megbízásából 1989-ben készített koncepcióját is. Timoránszky egyúttal meghívta az érintett államigazgatási és társadalmi szervezetek képviselőit a minisztérium szervezésében tartandó április 24-ei értekezletre, amelynek célja a nemzetiségi törvény szabályozási koncepciójának kialakítása volt.
Az IM megbízásából, a Baka András által elkészített 1989 tavaszi koncepció szerint az előkészítendő törvénynek tekintettel kell lennie a határon túli magyarságra. A hazai kisebbségek sajátos területi elhelyezkedése és számarányai következtében a területit nem, csak a személyi elvű autonómiát tudta elgondolni. Hangsúlyozta viszont, hogy a leendő törvény ne tegyen kísérletet a nemzetiség fogalmának meghatározására, amely alapvetően az egyén és a közösségek szuverén akarat-elhatározásának függvénye. A személyi hatályt alkotó kisebbségeket a jogszabály mellékletében kívánta felsorolni azzal, hogy a törvény ne csupán a nemzetiségekre vonatkozzon. A koncepció egyéni és kollektív jogok rögzítésére egyaránt javaslatot tett, de nem tartalmazott még utalást a kisebbségi önkormányzatok intézményére. Indítványozta egy Nemzetiségi Alap és egy Nemzetiségi Konzultatív Bizottság létrehozását: az utóbbi véleményezné – többek között – az esetleges újabb kisebbségek törvénybe való felvételét, amelyet a kormány javasolhatna az Országgyűlésnek.
A Kollégium plenáris ülésén többek között Sune Eriksson, az Ǻland-szigetek Végrehajtó Tanácsának elnöke tartott előadást a finnországi svéd önkormányzatról, valamint a résztvevők áttekintették a magyarországi németek helyzetét is. Az utóbbi napirendi pont alapját Hambuch Géza március 5-ei összefoglaló feljegyzése képezte, amely egy erős jogokat magában foglaló, a szükséges garanciákkal és szankciókkal ellátott kisebbségi törvény mellett szállt síkra.
1991. január 15.Hambuch Géza, az MNSZ ügyvezető elnöke a Wolfart Jánoshoz írott levelében elvetette a törvénytervezetet, és kerekasztal formájában közös tanácskozást javasolt annak beterjesztése előtt. Megítélése szerint a tervezet figyelmen kívül hagyta a hazai viszonyokat, deklaratív-megengedő jellegű volt, nélkülözte a kulturális autonómiát, illetve nem vállalta az anyagi biztosítékok megteremtését sem.
1991. március 11.A Kisebbségi Kerekasztal közleménye szerint a Kerekasztal az addigi ülésein megállapodott a törvény alapelveinek és számos szabályozási kérdésben. Az aznapi ülésén folytatta a törvénytervezet kidolgozását, és az egyeztető tárgyalások lebonyolítására szóvivőket (Hambuch Géza, Horváth Aladár) és jogi szakértőket (Bársony János, Kaltenbach Jenő) választott.
1992. április 4.A Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból kitűnt, hogy a megkérdezett kisebbségi vezetők a készülő törvénytől leginkább a kulturális autonómiát várják. Osztojkán Béla szerint a rendkívüli módon várt jogszabállyal lehetőség nyílhat a saját kulturális intézmények kialakítására. A megfelelő garanciákkal ellátott kulturális infrastruktúra fontosságát Petrusán György is kiemelte, míg Karagics Mihály szerint az európai normáknak a gyakorlatban is megfelelő jogokra van szükség. A megvalósíthatóság kérdése kulcseleme volt Jakab Róbertné válaszának is, aki szerint a rendszerváltás óta a helyzet romlott, és a kormány kisebbségvédelmi programja igencsak megkérdőjelezhető. Hambuch Géza azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi igények a valódi önkormányzat, a széleskörű érdekképviselet és kulturális autonómia irányába mutatnak.
Mészáros István, az EJKVB SZDSZ-es alelnöke a Magyar Nemzetben megjelent „Törvénytelenül” c. írásában bírálta a kormányt a kisebbségi törvénytervezet kapcsán. Úgy ítélte meg, hogy a kormány „azért táncolt vissza a konszenzustól, mert belső egyetértés hiányában nincs határozott álláspontja. A tárcák, főként az IM, BM (és a Kisebbségi Hivatal), valamint a kormányszakértők különböző koncepciókkal rendelkeznek, és ezek közül hol az egyik, hol a másik kerekedik fölül. A következmény: az álláspontok állandó átértékelése. Ehhez járul, hogy a PM csak elviekben támogatja a törvény megalkotását, amikor a költségekről esik szó, kibúvót keres. Mindezek arra utalnak: a kisebbségi ügyeknek a kormányon belül nincsen igazi, tekintéllyel bíró gazdája. Így fordulhatott elő, hogy a Kisebbségi Hivatalról utólag kiderült, nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokon.” A képviselő olyan törvény megalkotását sürgette, amely intézményesen garantált beleszólási lehetőséget és valamiféle mellérendelt szerepet biztosít a kisebbségeknek kisebbségspecifikus ügyekben, valamint objektív finanszírozási rendszert épít ki.