Adatbank.ro » Kronológiák
Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
I II III IV V VI VII VIII IX X XII
Az Országgyűlés plenáris ülése, amelyre 23 budapesti nagykövetség, 7 határon túli magyar politikai párt, mintegy 20 magyarországi kisebbségi szervezet, illetve a Magyarok Világszövetségének képviselői voltak hivatalosak. Az Országgyűlés nem sokkal 22 óra előtt, 304 igen, 3 nem, és 8 tartózkodás mellett elfogadta a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvényt, amely az év október 20-án lépett hatályba.
A törvény preambuluma elismeri, hogy a nemzeti és etnikai önazonossághoz való jog az emberi jogok részét képezi, illetve az egyéni és közösségi jogok alapvető szabadságjogok. A jogszabály céljának a kisebbségi lét megéléséhez szükséges intézményes alapoknak a megteremtését nyilvánította, és a kisebbségi önkormányzatiságot a jogérvényesítés egyik legfontosabb alapfeltételének deklarálta. Személyi hatálya több pilléren alapul: tartalmazza az ismételten államalkotóként elismert honos kisebbségek definícióját, a népcsoportok (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán), illetve az általuk beszélt nyelvek felsorolását (taxációját) – ezek bővítésének lehetőségével együtt. A kisebbségi jogok tekintetében a kettősség jellemzi: külön fejezetekben részletezi az egyéni és a közösségi jogosítványokat. Az előbbiek alapját az identitásválasztás szabadságának rögzítése képezi. A személyi elven alapuló kulturális autonómiát a helyi és országos szinten szerveződő kisebbségi önkormányzati rendszer hivatott megtestesíteni. A parlamenti szakasz eredményeként települési szinten három típust alakítottak ki. Kisebbségi települési önkormányzat akkor jöhetett létre, ha a települési önkormányzat képviselőtestületében a képviselők több mint felét egy kisebbség jelöltjeként választották meg. Ha legalább 30%-ukat, akkor lehetőség nyílt számukra közvetett módon létrejövő kisebbségi önkormányzatot életre hívni – a három közül ez a forma bizonyult a legkevésbé vonzónak a kisebbségek számára. Végül a legelterjedtebb a közvetlen módon választott helyi kisebbségi önkormányzat volt: megválasztása a helyhatósági választásokkal azonos napon és azonos helyen történt. A regisztráció tilalmának következtében minden nagykorú magyar állampolgár gyakorolhatta az aktív és passzív választójogát a kisebbségi önkormányzati választásokon. A szimpátiaszavazatokat is lehetővé tevő szavazás külön szavazólapon történt, amelyen a kisebbségi jelöltek ábécé-sorrendben kerültek fel. A hatályosulás során, a későbbi választási visszaéléseken kívül gyakran visszatérő kritika tárgyai voltak a kisebbségi önkormányzatok csekély, korlátozott jogai, a települési önkormányzatoknak való kiszolgáltatottság, kapcsolataik rendezetlensége, illetve a település anyagi lehetőségeitől való függés. Az országos kisebbségi önkormányzat létrehozása közvetett módon, elektorok útján történt a helyihez hasonló, többségi-kislistás választási rendszerben, amely viszont nem tudott a kisebbségen belüli különböző érdekcsoportoknak arányos képviseletet biztosítani. Komoly problémává vált a későbbiekben a kulturális autonómia intézményesülése is, nevezetesen a helyi és országos önkormányzatok intézményalapítási, -átvételi, és –fenntartási funkcióinak gyakorlati érvényesülése. A kisebbségi törvény a települési önkormányzatban való kedvezményes kisebbségi mandátum vonatkozásában is módosította a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényt.
Göncz Árpád a Parlamentben fogadta Doncsev Tosot. Az államfő a találkozón leszögezte, hogy a kisebbségi törvény a hazai kisebbségeknek készült, és felkérte a kisebbségi vezetőt arra, hogy a Kisebbségi Kerekasztal is mérje fel a jogszabály megvalósulásához szükséges feltételeket és az anyagi vonzatokat.
Az MDF Kisebbségpolitikai munkacsoportja közleményt adott ki, amely szerint a munkacsoport örömmel és megnyugvással fogadta a kelet-közép-európai, de egész európai viszonylatban is jelentős hazai kisebbségi törvény megszületését, amely csak az 1867-es nemzetiségi törvényhez hasonlítható. „Bízunk benne, hogy a törvény, s ennek szelleme Európa országai számára mintát jelent, amely által megteremthető az etnikai konfliktusok nélküli Európa közös nyelve.”
Karagics Mihály a Pesti Hírlapnak adott interjújában jónak és elfogadhatónak ítélte az elfogadott kisebbségi törvényt, amelynek „újdonságaihoz” azonban alkalmazkodni kell, és meg kell szervezni mindezek nyomán a horvát kisebbségi önkormányzatokat. „Tény, hogy ez a törvény példaként szolgálhat a környező országokban is és jó hatással lesz az ott élő kisebbségekre is, például a Horvátországban élő magyarokra.”
1993. július 15.Ivan Gašparovič, a szlovák parlament elnöke a magyarországi szlovák alternatív szervezetek küldöttségét fogadta Pozsonyban. A kisebbségi vezetők arról tájékoztatták a szlovák házelnököt, hogy a kisebbség helyzete az elfogadott kisebbségi törvény ellenére folyamatosan romlik.
Schuth János, a Neue Zeitung főszerkesztője a Pesti Hírlapnak adott interjújában úgy ítélte meg, hogy valóban európai léptékű törvény született Magyarországon, de annak értékeit igazán majd a megvalósulás során lehet látni
Az RMDSZ elnökségének bukaresti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyarországi kisebbségi törvény sok szempontból példaértékű, mert egy intézmény-, jog- és gyakorlatépítő folyamatot fejez be, illetve olyan kérdéseket rendez (egyéni és kollektív jogok, államalkotó minőség, nyelvhasználat) a kisebbségek közreműködésével, amelyekkel a párt naponta szembesül Romániában. Markó Béla elnök és Tokay György frakcióvezető tájékoztatóján azt is hangsúlyozták, hogy Románia esetében is egyre sürgetőbb egy hasonló jogszabály megalkotása, amelyre már 1989 óta társadalmi igény mutatkozik..
Megjelent a kormány nyilatkozata, amely kiemelkedő eseményként értékelte és üdvözölte a kisebbségi törvény elfogadását. „A Kormány meggyőződése szerint jelentős mértékben hozzájárult a törvényalkotás sikeréhez, hogy a kisebbségek mint államalkotó tényezők képviselőiken keresztül egyenrangú tárgyalópartnerként részt vettek a törvény előkészítési folyamatában.” A törvény kulcselemeiként a kisebbségi önkormányzatiságot, a kulturális autonómiát, a közösségi jogokat, illetve az identitásválasztás szabadságát emelte ki a dokumentum. Leszögezte végül, hogy „Magyarország kisebbségi politikája semmilyen tekintetben nem függvénye más országok magyar kisebbségekkel szemben folytatott politikájának.”
Jeszenszky Géza sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy tartozunk ezzel a Magyarországon élő kisebbségeknek, hogy otthon érezhessék magukat. Wolfart János arra a kérdésre, hogy a hazai kisebbségek képviselői miért nem voltak jelen a végszavazáson, azt válaszolta, hogy az Országgyűlés túlterheltsége miatt nem tudták előre megmondani, melyik nap, hány órakor kerül sor a szavazásra.
Paulik Antal a Pesti Hírlapnak adott interjújában úgy ítélte meg, hogy lehet bár jó az elfogadott kisebbségi törvény, de a magyarországi kisebbségek már belefásultak az elmúlt négy évbe, passzívvá váltak az előkészítés során, ezért kérdéses, hogy ki fogja tartalommal megtölteni a jogszabályt. Kifogásolta végül azt is, hogy a végszavazásra a Kisebbségi Kerekasztal vezetői nem kaptak meghívót.
Báthory János levélben köszönte meg Fodor Gábor országgyűlési képviselőnek az elfogadott kisebbségi törvény kidolgozásában való közreműködést, habár „több ponton nem sikerült teljes egyetértésre jutni.” Kérte továbbá, hogy a képviselő a kisebbségi ügyeket a jövőben is kísérje figyelemmel.