Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
I II III IV V VI VII VIII IX X XII 1993. szeptember 22. Angió – Auth János, a Magyarországi Olasz Szövetség elnöke válaszlevélben reagált Fodor Gábor augusztus 25-i levelére. Jelezte, hogy „Szövetségünk az Alkotmánybírósághoz fordult az MTA történészei szerint is honos, csak politikai okokból el nem ismert nemzetiségeknek, a csehnek és az olasznak, magyarországi hivatalos elismertetése ügyében.” Fodor Gábor október 5-i válaszában arról tájékoztatott, hogy a levél tartalmát ismertette az EJKVB szeptember 29-i ülésén. A Magyarországi Olasz Szövetség 1993, azaz a kisebbségként való elismerés kudarca után azonban már nem fejtett ki érdemi tevékenységet, és végül a Fővárosi Bíróság mondta ki a megszűnését és a nyilvántartásból való törlését 2001 őszén. A szerveződés így nem képezhette szervezeti hátterét a 2007 decemberében felmerülő újabb olasz kisebbségi kezdeményezésnek. 1993. szeptember 23.A Kisebbségi Kerekasztal sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a hamarosan hatályba lépő kisebbségi törvény számos előremutató elemet tartalmaz, de valójában csak az addigi szokásjog emelkedik törvényerőre, valódi „rendszerváltás” nem lesz a kisebbségek életében. A Kerekasztal mindenekelőtt azokat a garanciákat hiányolta, amelyek a deklarált jogok biztosításához lennének szükségesek. Felrótták a jogszabálynak, hogy a kisebbségi vezetők nem vehetnek részt az önkormányzati választások ellenőrzésében, a szavazólapokon csak magyarul tüntetik fel az információkat, és a települési kisebbségi önkormányzattá való átalakulás is komoly veszélyeket rejt magában. 1993. szeptember 27.A szentendrei Kisebbségkutató Intézet tanácskozásának megnyitóján Fodor Gábor szerint a gyakorlat fogja bebizonyítani, hogy a kisebbségi önkormányzatok miként állnak meg a lábukon, hogyan láthatók el vagyonnal, mekkora lesz a mozgásterük, és milyen lesz a viszonyuk a települési önkormányzatokkal. Álláspontja szerint a törvényt hiba lenne modellként állítani más országok parlamentjei elé, mert sajátos magyarországi helyzetet tükröz. Wekler Ferenc azt emelte, hogy súlyos problémát fog okoz a jogszabály végrehajtása, mert a helyi önkormányzatok szűkös kereteiből várhatóan csak kevés pénz és eszköz fordítható a leendő kisebbségi testületek beindítására. 1993. szeptember 29.Az EJKVB ülése 6 igen, 1 nem és 7 tartózkodás mellett nem tartotta általános vitára alkalmasnak Suchman Tamás képviselő (MSZP) azon önálló képviselői indítványát, amely a kisebbségi törvény módosításával a kisebbségi nyelvek közé sorolta volna a hébert. A képviselő nem kívánta a zsidóságot kisebbségként kezelni, de szerinte például így lenne biztosítható a nyelvoktatás a zsidó vallási iskolákban. Az ülés végén Fodor Gábor tájékoztatásul felolvasta a képviselőknek Angió-Auth János, a Magyarországi Olasz Szövetség elnökének szeptember 22-ei levelét. |
kapcsolódók
további kronológiák
|