Eiler Ferenc

A magyarországi német kisebbség kronológiája 1945 – 2000

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 7       Lapozás: 1-7

Intézménymutató: Baranya Megyei Tanács


1972. november 15.

A Szövetség megállapodást kötött a Baranya-megyei Tanáccsal. A megállapodás értelmében a Tanács a nemzetiségi ügyekkel is foglalkozó üléseire a Szövetség is meghívót kapott. Támogatta, hogy a tanácsi választásokon a német nemzetiségű képviselők megfelelő számban szerezzenek képviselői helyeket. A németek által is lakott falvakban a községtáblák, utcanévtáblák németül is kifüggesztésre kerüljenek. Igyekszik a nemzetiségi oktatás anyagi feltételein javítani. A Szövetség a megállapodás megkötése előtt nem egyeztetett hivatalos formában a Művelődési Minisztériummal, ezért felhívták a főtitkár figyelmét, hogy hasonló esetben a jövőben tegyen eleget bejelentési és előzetes egyeztetési kötelezettségének.

1974. november 11.

A Baranya Megyei Tanács határozata a nemzetiségekről. Azokon a településeken, ahol a nemzetiségi lakosok aránya elérte a 30%-ot, 1975-ben kötelezővé tették a közintézményeken, az utcákon és a helységnévtáblákon a kétnyelvű feliratokat. Ezt az üzleteknek is javasolták. A helyi tanácsokat felkérték, hogy ilyen településeken neves német és délszláv nemzetiségű személyekről nevezzenek el utcákat. Döntés született arról, hogy az épülő pécsi középiskolai kollégiumban 100 férőhelyet a német kisebbség számára kell a jövőben fenntartani, valamint hogy Pécsett létre kell hozni egy gyakorló általános iskolát a nemzetiségi hallgatók számára. A határozat egyik pontja szerint Mecseknádasdon be kell rendezni egy német tájházat. A költségvetésben évi 200 000. Ft-ot kell elkülöníteni a nemzetiségi népművelés céljaira.

1978. június 12.

A Baranya-megyei Tanács ülésén megvitatták a "Nemzetiségi Művelődés Távlati Programja Baranyában" című előterjesztést.

1982. december 3.

Megújították a Szövetség és a Baranya-megyei Tanács 1972-es együttműködési megállapodását. A hangsúly a kétnyelvűség biztosítására, és a nemzetiségi iskolák - kiemelten a Leőwey és a Janus Pannonius Gimnázium és óvónőképző szakközépiskola - támogatására került. Emellett kiemelten foglalkoztak a nemzetiségi káderpolitika jelentőségével is.

1984. március 12.

A Baranya Megyei Tanács ülésének beszámolóját, hozzászólásait, jegyzőkönyvét a magyar mellett német és szerb-horvát nyelvre is lefordították. Erre még nem volt példa az országban.

1987. február 11.

Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács elnöke és Hambuch Géza a Szövetség főtitkára megállapodást írt alá Pécsett a két szervezet további együttműködéséről. Eszerint a Tanács törekedni fog arra, hogy a német nemzetiségű lakosság a jövőben is megfelelő arányban szerezzen képviseletet a tanácsokban. Törekedni fognak a német nyelvű helységnévtáblák és feliratok elhelyezésére a középületeken, s nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy az utcák és intézmények elnevezésénél magyarországi német személyiségek is számításba jöjjenek.

1989. szeptember 21.

A Baranyai Német Nemzetiségi Bizottság tiltakozást fogalmazott meg Hoóz Istvánnak (KSH) címezve a tervezett népszámlálási kérdésekkel kapcsolatban, s azt eljuttatták a megyei tanácsnak is. A kérdések a nemzetiségre, anyanyelvre és idegennyelvtudásra kérdeztek volna rá. A tiltakozásban az 1941-es tapasztalatokra hivatkoztak, és aggodalmuknak adnak hangot, hogy a többségi lakosság az esetleges alacsony számok esetén feltenné majd a kérdést, hogy minek kell egyáltalán ilyen kevés embernek annyi óvoda és iskola.

kapcsolódók


további kronológiák


<*Lablec*>