Eiler Ferenc

A magyarországi német kisebbség kronológiája 1945 – 2000

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 5       Lapozás: 1-5

Intézménymutató: Szövetséges Ellenőrző Tanács


1945. november 30.

Vorosilov marsall közölte a magyar kormánnyal, hogy a Szövetséges Ellenőrző Tanács november 28-i ülésén elfogadott megállapodás szerint az országból 500 000 német kitelepítése hajtható végre Németország területére 1945. decembertől 1946. augusztusig, havi ütemezésben.

1946. január 2.

Az USA kormánya 1946. január 2-án jegyzékben közölte, hogy a Németországi Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945. november 20-i állásfoglalása a magyar kormány számára nem jelent kötelező előírást, vagyis nem kell minden németet kitelepítenie. Sőt az USA kedvezően fogadna egy a kitelepítendők létszámának csökkentésére irányuló esetleges magyar kezdeményezést.

1946. január 15.

A Belügyminiszter 70.010/1946. B.M. számú rendelete a nemzeti kormánynak a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítéséről az 1945. évi XI. tc. 15. §-ában kapott felhatalmazás alapján kiadott 12.330/1945. M. E. sz. rendelete és a Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak ugyanezen tárgyban 1945. évi november hó 20. napján hozott határozata végrehajtásáról. "... III. Az áttelepülésre kötelezettek elszállítása. 14. § /1/ Az áttelepítésre kötelezettek külföldi valuta kivételével készpénzüket és értéktárgyaikat /ékszerek/ magukkal vihetik. Magukkal vihetnek továbbá személyenként 7 kg lisztet vagy tésztaneműt /kenyér/, 1 kg zsírt, 2 kg húsneműt, 2 kg hüvelyest és 8 kg burgonyát, azonkívül elvihetik legszükségesebb háztartási felszerelésüket /ruha, ágynemű, kéziszerszámok/. Az elvihető összes poggyász - beleszámítva a 20 kg élelmiszert is - személyenként nem lehet nehezebb 100 /egyszáz/ kg-nál. /2/ Bútor, mezőgazdasági felszerelés, élőállat elvitele tilos..."

1946. július 16.

A Magyar Köztársaság Kormányának 7.970/1946. M. E. sz. rendelete a Németországba áttelepítettek magyar állampolgárságának elvesztése tárgyában. "1.§ /1/ Mindazok a magyar állampolgárok, akik Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítése tárgyában 1945. évi november hó 20. napján kelt határozata alapján Németországba áttelepíttetnek, Magyarország területének az áttelepítés végrehajtásával kapcsolatban történt elhagyása napján magyar állampolgárságukat elvesztik..."

1947. április 4.

A Magyar Köztársaság Kormányának 4.300/1947. M. E. sz. rendelete a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény alapján Magyarországra áttelepített szlovákiai magyarok elhelyezése érdekében a 12.330/1945. M. E. sz. rendelet alapján Németországba való áttelepítésre kötelezett magyarországi német lakosság összeköltöztetése tárgyában. "1. § Mindaddig, amíg a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítését a Szövetséges Ellenőrző Tanács által az 1945. évi november hó 20. napján hozott határozat, valamint a magyar kormánynak az Amerikai Egyesült Államok berlini katonai kormányzatával az 1946. évi augusztus hó 22. napján kötött egyezmény alapján folytatni nem lehet, a 12.330/1945. M. E. sz. rendelet... értelmében Németországba való áttelepítésre kötelezett magyarországi németeket ideiglenesen össze lehet költöztetni avégből, hogy a Csehszlovákiából az 1946. XV. törvénycikkbe iktatott magyar-csehszlovák lakosságcseréről szóló egyezmény alapján Magyarországba áttelepített magyarok letelepíthetők legyenek..."

kapcsolódók


további kronológiák


<*Lablec*>