Eiler Ferenc
A magyarországi német kisebbség kronológiája 1945 – 2000
|
>> kronológiák |
|
Névmutató: Kossuth Lajos 1957. november vége A soproni színházban német estet rendeztek a Szövetség és a Neue Zeitung szervezésében, amit megtekintett a Művelődési Minisztérium képviseletében Farkas László és az NDK kultúrattaséja is. Az est nyelve a német és a magyar volt. A rendezvényről beszámolt a Kossuth Rádió és az újságok is. 1958. július 16.A délszláv és a német szövetség levélben fordult a Magyar Rádió elnökéhez, s az MSZMP Baranya-megyei Végrehajtó Bizottsága Agit. Prop. Osztályához, hogy a Pécsi Stúdió nemzetiségi adásait az 1957. szeptember 5-ig követett gyakorlatnak megfelelően a jövőben is 19 és 20 óra közt sugározza, ne a megváltozott műsorrend szerinti 16 és 17 óra között. A kérést elutasították azzal az indoklással, hogy a Kossuth Rádión sugárzott Esti Krónika, valamint a Petőfin beindított, a vidéki lakosság kulturális igényeit kiszolgáló színházi közvetítések elsőbbséget élveznek. Az indoklás szerint a változtatás csak a nyári hónapokban okozhat egyébként is problémát, amikor a parasztok a földeken dolgoznak. De a parasztok 19 órakor is kint vannak még a földeken, tehát a nyári időszak hallgatottsága amúgy is alacsony. 1971. szeptember 1.Mivel az Eötvös József Gimnáziumban megszűnt a német párhuzamos osztály, a helyét a jövőben fokozatosan átvette a Kossuth Gimnázium. Ebben az évben iskolázták be az Eötvösbe az utolsó osztályt, amely az 1974/75-ös tanévben érettségizett le. A budapesti Eötvös József Gimnáziumban az utolsó évfolyam is leérettségizett. Helyét a Kossuth Lajos Gimnázium vette át az 1971/71-es tanév óta, felmenő rendszerben. 1984. március 23–30.A Szövetség az NDK Kulturális és Információs Központjával közösen megszervezte "A magyarországi németek ma" című rendezvénysorozatot. Ennek keretében tartották meg a "Ki tud többet a magyarországi németekről?" és a "Ki tud többet az NDK-ról?" című vetélkedőket, amelyek résztvevői a Leőwey, a Kossuth és a Frankel gimnáziumok diákjai voltak. 1986. január 6.A Kossuth Rádió egy kerekasztal-beszélgetésen emlékezett meg a 40 évvel ezelőtt kezdődött német kitelepítésekről. 1990. szeptember 1.A Kossuth Gimnáziumban működő tagozat átköltözött a XX. kerületben lévő ún. "Misa Bölcsőde" épületébe, s önálló nemzetiségi gimnázium lett. 1993. július 1.A Pécsi Stúdió ettől kezdve az egész országban fogható nemzetiségi adást sugárzott a Kossuth Rádió ultra-rövidhullámú adóján 19.30-20.00 között. 1994. március 5–24.A Magyarországi Németek Szövetsége Budapesti Érdekképviselete, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége és a Kossuth Klub a budapesti Kossuth Klubban megrendezte a "Magyarországi Németek a Kossuth Klubban" című rendezvénysorozatot, amely 4 előadásból állt. (Folyóirat-bemutató, kiállítás, beszélgetés a németek helyzetéről, válogatás német írók és költők műveiből.) |
kapcsolódók
további kronológiák
|