Eiler Ferenc

A magyarországi német kisebbség kronológiája 1945 – 2000

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 1       Lapozás: 1-1

Névmutató: Mészáros György


1964. november 28–29.

A Szövetség 2. Országos Munkaértekezlete 147 küldöttel. Wild Frigyes a szocializmus eredményeinek ismertetése után kitért a magyarországi németek helyzetére. Kiemelte, hogy a Szövetség maga is tevékenyen részt vett a Tsz-szervezésekben. A megélénkülő rokonlátogatásokat egyfelől pozitívan értékelte, másfelől azonban megjegyezte, hogy ennek elkerülhetetlenül vannak negatív következményei is, úgymint a kémkedés, a német gazdasági csoda külső megjelenésének romboló hatása az itthon maradottakra. Külön kiemelendőnek tartotta a művészeti csoportok számának növekedését, és az oktatás frontján elért mennyiségi eredményeket. A Neue Zeitung főszerkesztője Hambuch Géza lett. A vendégek közt megjelent Demeter Sándor az MSZMP KB tagja és Mészáros György a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának vezetője.

kapcsolódók


további kronológiák


<*Lablec*>