Eiler Ferenc
A magyarországi német kisebbség kronológiája 1945 – 2000
|
>> kronológiák |
|
Tárgymutató: MÉDIA >> >> Média, Rádió 1956. augusztus 20. A Magyar Rádió felszabadulás utáni első olyan nemzetiségi programja, amelyben a német nemzetiség is helyet kapott. Az adásban fellépett a véméndi énekkar, a hásságyi fúvószenekar és Waldschein Ferenc (Franz Waldschein) mecseknádasdi harmonikás. A Magyar Rádió Pécsi Stúdiójának első német nyelven sugárzott adása. Kezdetben napi 15 percben jelentkezett középhullámon, s csak az ország déli megyéiben volt fogható. 1957. november végeA soproni színházban német estet rendeztek a Szövetség és a Neue Zeitung szervezésében, amit megtekintett a Művelődési Minisztérium képviseletében Farkas László és az NDK kultúrattaséja is. Az est nyelve a német és a magyar volt. A rendezvényről beszámolt a Kossuth Rádió és az újságok is. 1958. július 16.A délszláv és a német szövetség levélben fordult a Magyar Rádió elnökéhez, s az MSZMP Baranya-megyei Végrehajtó Bizottsága Agit. Prop. Osztályához, hogy a Pécsi Stúdió nemzetiségi adásait az 1957. szeptember 5-ig követett gyakorlatnak megfelelően a jövőben is 19 és 20 óra közt sugározza, ne a megváltozott műsorrend szerinti 16 és 17 óra között. A kérést elutasították azzal az indoklással, hogy a Kossuth Rádión sugárzott Esti Krónika, valamint a Petőfin beindított, a vidéki lakosság kulturális igényeit kiszolgáló színházi közvetítések elsőbbséget élveznek. Az indoklás szerint a változtatás csak a nyári hónapokban okozhat egyébként is problémát, amikor a parasztok a földeken dolgoznak. De a parasztok 19 órakor is kint vannak még a földeken, tehát a nyári időszak hallgatottsága amúgy is alacsony. 1960.Az 1960-as népszámlálás adatai szerint 50 765-en vallották magukat német anyanyelvűnek. Német nemzetiségűnek ezzel szemben csupán 8640-en. Az országban összesen 90 olyan település volt, ahol a német nemzetiségű lakosok aránya elérte vagy meghaladta a 10%-ot. Baranyában 53, Tolnában 18, Bács-Kiskunban 6, Komárom 5, Vas 4, Somogy 2, Veszprém 1, Győr-Sopron 1. Ebből 30% fölötti arány 23 községben volt kimutatható. Legmagasabb arányban a következő településeken éltek németek: Ófalu 91,9 %, (792/728), Vaskeresztes 76,1 % (547/416), Óbánya 65,7 % (347/228), Görcsönydoboka 61,5 % (813/500), Püspöklak 61,1 % (898/549), Szür 50,5 % (521/263). "Gruss und Kuss" nyilvános, német nyelvű rendezvény Sopronban a Szövetség és a Magyar Rádió német szekciójának rendezésében. 1972. április 23.A Magyar Rádió még 1971-ben elhatározta, hogy koncertsorozat indít a nemzetiségek zenéjéből. Ennek megfelelően német koncertet vett fel a soroksári Táncsics Mihály Gimnáziumban. A műsort a Petőfin adták le április 29-én. 1973. októberA Pécsi Stúdió német nyelvű nemzetiségi adásának vasárnapi műsora 45 percesre bővült. 1975. április 19.A Magyar Rádió Nemzetiségi Népzenei Fesztiválja Békéscsabán. Ez egyúttal a nemzetiségi szövetségek közös megemlékező ünnepsége is volt a felszabadulás 30. évfordulójáról. A rendezvényt később időről időre megtartották. A "Gruss und Kuss" adásait már csak rövidhullámon sugározzák. Így az adás külföldön ugyan továbbra is fogható volt, de belföldön elvesztette hallgatói zömét. |
kapcsolódók
további kronológiák
|