Eiler Ferenc

A magyarországi német kisebbség kronológiája 1945 – 2000

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 6       Lapozás: 1-6

Tárgymutató: >> >> Ösztöndíj


1970. szeptember 1.

Az első ösztöndíjasok NDK-ban megkezdték tanulmányaikat az oktatási és közművelődési területen. Kezdetben évente 4-6 hallgató tanulhatott az NDK-ban.

1985. június 23.

Az NSZK magyarországi nagykövetségén Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter fogadta a Szövetség Elnökségét. Egyórás megbeszélést folytattak. Ezen a Szövetség vezetői tájékoztatták a minisztert a magyarországi német kisebbség jelenéről. A miniszter érdeklődött az iránt, hogy az NSZK miként tudna segíteni a kisebbségnek. Az Elnökség értékelése szerint már eddig is komoly segítséget kaptak a magyarországi németek az NSZK-tól. (Szépirodalmi és szakkönyvek, csereüdülések elősegítése nyelvgyakorlás céljából, ösztöndíjak, újságírók tanulmányútja.)

1988. október

Svájc nagykövete 1988-ban kereste fel először a Szövetséget. Felajánlott egy nemzetiségi hallgatónak két szemeszterre vonatkozó ösztöndíjat októbertől.

1988. november

A Vegyesbizottság Münchenben ülésezett. 32 támogatandó projektet soroltak fel. Ezek közül a főleg a magyarországi németek támogatását célzó legfontosabb projektek a következők voltak: a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja (UBZ) támogatása (2 millió DM), a Lenau-ház felépítése (375 000. DM), 100 magyarországi német gimnazista és egyetemista számára németországi ösztöndíjak biztosítása, 25-40 óvónő 4 hetes intenzív németországi nyelvi továbbképzése, 25 középiskolai tanár 3 hetes németországi továbbképzése.

1988.

Az 1987-ben, Bonnban aláírt magyar-nyugatnémet nyilatkozat alapján 180 gimnazistának, főiskolásnak és pedagógusnak nyílt lehetősége németországi ösztöndíjra. A tartózkodási idő egy hónaptól fél évig terjedt. Ezen kívül 8-12 óvónő utazhatott bajorországi gyakorlatra.

1995. június 21.

Manherz Károly átvette a német nagykövettől a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének 1. Osztályú Érdemkeresztjét (Verdienstkreuz 1. Klasse des Verdienstordens der BRD).

Az országos kisebbségi önkormányzatok elnökei először találkoztak Horn Gyulával a parlamentben. A miniszterelnök arra kérte őket, hogy augusztus végéig foglalják össze az oktatási rendszerrel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat. A vezetők azzal a kéréssel fordultak a kormányfőhöz, hogy a kis helységekben is gondoskodjanak arról, hogy megvalósulhasson a kisebbségi oktatás. Horn garantálta a médiában sugárzott kisebbségi műsorok kontingensét, ugyanakkor felkérte az elnököket, hogy tájékoztassák a kormányt arról, hogy a kisebbségeknek mennyi külföldi ösztöndíjra van szükségük.

kapcsolódók


további kronológiák


<*Lablec*>