Eiler Ferenc
A magyarországi német kisebbség kronológiája 1945 – 2000
|
>> kronológiák |
|
1958. október 4. Az I. Országos Nemzetiségi Fesztivál Füreden 9 német, 6 délszláv, 1 szlovák és 1 román kultúrcsoport részvételével, a Hazafias Népfront rendezésében. Az Országos Nemzetiségi Fesztivál az egyik legjelentősebb, minden bevett nemzeti kisebbséget érintő rendezvény volt, amit mindig igyekeztek lehetőség szerint az augusztus 20-i Alkotmány ünnepével összekötni. Az 1989-es rendszerváltásig több mint 20 Országos Nemzetiségi Fesztivált tartottak, amelyek mindegyikén felléptek német együttesek is. 1958. október 7.Az MSZMP PB határozata a nemzetiségek között végzendő politikai és kulturális munkáról. Eszerint biztosítani kell, hogy az országgyűlési és tanácsi választásoknál nemzetiségi dolgozókat is megfelelő számban jelöljenek. A szövetségeknek négyévente munkaértekezletet kell tartaniuk. Tevékenységük középpontjába a szocialista tartalmú politikai és kulturális felvilágosító munkát kell helyezniük. A nemzetiségi szövetségek titkárai a Hazafias Népfront Országos Tanácsának automatikusan tagjai lesznek. A szétszakított családok kérelmeit el kell bírálni, és lehetőség szerint teljesíteni kell. A kétnyelvű feliratok kihelyezését - ahol a lakosság 30%-a nemzetiségi - a közintézményeken és az országúti helységnévtáblákon is támogatni kell. A határozat állást foglalt az anyanyelvi oktatás fejlesztése mellett is. 1958. októberA Szövetség új, Warsawa típusú személygépkocsit kapott. 1958. november 7.Az MSZMP PB áttekintette a magyarországi nemzetiségek helyzetét és határozatában a következőket fogalmazta meg: "A Központi Bizottság szigorúan őrködik a nemzetiségek jogainak sérthetetlensége és teljes érvényesülése fölött. Minden pártszervezettől elvárja, hogy harcoljon a nemzetiségi politikával szemben helyenként még felmerülő meg nem értés ellen, és következetesen tegyen meg mindent azért, hogy a marxizmus-leninizmus eszméi a nemzetiségi politikában érvényre jussanak." 1958. november 16.A parlamenti választáson Wild Frigyes Románd választási körzetéből bekerült a parlamentbe. 1958. novemberA kulturális ügyekért felelős miniszter 183/1958. M. K. 22/ M. M. sz. rendelete a nemzetiségi óvodákról. Eszerint minden olyan helységben, ahol jelentős számban élnek nem magyarul beszélő állampolgárok, nyitható nyelvoktató, vagy a nemzetiség nyelvén oktató óvoda. Ahol a szülők 2/3-a kéri, a magyar óvoda átalakulhat nemzetiségi óvodává. Amennyiben 25 gyerek szülei kérik, nemzetiségi csoport állítható fel. Mindez azonban csak akkor, ha van az adott nemzetiség nyelvén oktató óvónő. 1958.A Szövetség felvette a Magyarországi Német Dolgozók Demokratikus Szövetsége (Demokratischer Verband der Deutschen Werktätigen in Ungarn) nevet. |
kapcsolódók
további kronológiák
|