Eiler Ferenc
A magyarországi német kisebbség kronológiája 1945 – 2000
|
>> kronológiák |
![]() |
1964. november 28–29. A Szövetség 2. Országos Munkaértekezlete 147 küldöttel. Wild Frigyes a szocializmus eredményeinek ismertetése után kitért a magyarországi németek helyzetére. Kiemelte, hogy a Szövetség maga is tevékenyen részt vett a Tsz-szervezésekben. A megélénkülő rokonlátogatásokat egyfelől pozitívan értékelte, másfelől azonban megjegyezte, hogy ennek elkerülhetetlenül vannak negatív következményei is, úgymint a kémkedés, a német gazdasági csoda külső megjelenésének romboló hatása az itthon maradottakra. Külön kiemelendőnek tartotta a művészeti csoportok számának növekedését, és az oktatás frontján elért mennyiségi eredményeket. A Neue Zeitung főszerkesztője Hambuch Géza lett. A vendégek közt megjelent Demeter Sándor az MSZMP KB tagja és Mészáros György a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának vezetője. 1965. január 16.Wild Frigyes levelet intézett a Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Osztályához, amelyben a Neue Zeitung főszerkesztője, Hambuch Géza nemzetiségpolitikai beállítottságát kifogásolta. Hambuch helyett a minisztérium, a Tájékoztatási Hivatal és a Szövetség közös állásfoglalása értelmében Nemes János lett az új főszerkesztő. 1965. február 6.Országos Svábbál. Az ünnepségen forgatott a ZDF bécsi stúdiója. 1965. május 22.A Német Szövetség jubileumi ünnepsége, amelyen megjelent Hódi Sándor, az MSZMP KB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára is. A kultúrműsorban a legjobb kultúrcsoportok, két fúvószenekar és egy NDK állami együttes vett részt. 1965. október 6.A Szövetség főtitkára a Művelődési Minisztérium instrukcióinak megfelelően közölte Povl Skadegård-dal, az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEV) főtitkárával, hogy egyelőre nincs napirenden a magyarországi németek és a szervezet hivatalos kapcsolatfelvételének ügye, s nem aktuális a szervezet vezetőinek tervezett magyarországi utazása sem. 1966. március 8.Wild Frigyes engedélyt kért a Kalendárium terjedelmének és példányszámának növelésére. A Kalendárium eddig évi 7000 példányban jelent meg, 12 ív terjedelemben. A kérelem 15 ív terjedelmet és 8000 példányt irányzott elő. A Művelődési Minisztérium támogatta a főtitkár kérését. 1966. szeptember 1.A bajai tanítóképzőben beindult a német nemzetiségi tanítóképzés. Kezdetben évenként két-két hallgatót vettek fel, majd 1970-től évente hatot. 1966. december 28.A német kultúraktívák részvételével megrendezték a kultúrfelelősök értekezletét. Az értekezlet az elmúlt három év kulturális tevékenységét értékelte. 1967. március 9.Wild Frigyes sikeresen kérvényezte a Kalendárium példányszámának 10 000-re történő növelését. 1967. március 14.Wild Frigyest ismét parlamenti képviselővé választották. |
kapcsolódók
további kronológiák
|