Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 4       Lapozás: 1-4

Intézménymutató: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztálya


2007. január 19.

Gémesi Ferenc nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be az új szakállamtitkárságot Budapesten. A három főosztály egyike a Németh Erika főigazgató által vezetett Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály lett – a megszüntetett NEKH ilyen formában integrálódott a MEH szervezeti keretébe. Az osztály teendőivel kapcsolatban Gémesi kiemelte a választási törvénnyel kapcsolatos feladatokat, köztük a kedvezményes önkormányzati mandátum lehetőségét, valamint a kisebbségek parlamenti képviseletének megteremtését.

Nyilvánosságra hozták, és a sajtó képviselőivel is ismertették Kaltenbach Jenőnek a 2006. évi települési kisebbségi önkormányzati választásokról szóló jelentését, amely a választásokkal kapcsolatban számos kifogást fogalmazott meg. A dokumentum megoldásként szorgalmazta a kisebbségek részvételét a jogosultak körének megállapításában, a jelöltállítás feltételeinek szigorításában, illetve a minimálisan szükséges választói és érvényes szavazatszám meghatározásában. Mindezek érdekében jogalkotási javaslattal fordult az illetékes önkormányzati és igazságügyi miniszterekhez.

2007. Június 1-2.

A MEH Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztálya koordinációja mellett megalakult a Média munkacsoport, amelynek feladata egyrészt a kisebbségi médiajogok áttekintése, és ezen jogok érvényesülésének értékelése lett. Másrészről pedig javaslatokat hivatott megfogalmazni a kisebbségi anyanyelvű média konszolidált működésének biztosítása érdekében, valamint annak irányában, hogy a (köz)média kedvezően befolyásolja a többség-kisebbség viszonyrendszerét. A munkacsoport elnöke Paulik Antal lett.

2007. június 6.

Megalakult a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó közjogi munkacsoport, amelyet Molnárné Asbóth Erika, a MEH munkatársa vezet. Gémesi Ferenc elmondása szerint a munkacsoport nem csupán a parlamenti képviseletre vonatkozó koncepció elkészítésével lett megbízva, hanem foglalkozni kíván a kisebbségek kedvezményes önkormányzati mandátumának intézményével, valamint a kisebbségi és a települési önkormányzatok viszonyának kérdésével is. Az államtitkár a megválaszolandó kérdések közé sorolta továbbá a kisebbségi közösség és egyén fogalmait, az átalakult kisebbségi önkormányzat esetleges visszaemelését, valamint a „történelmi település” fogalmának intézményesíthetőségét. A jelzett témák áttekintésének és a vonatkozó szakmai anyagok kidolgozásának határideje december 31-e lett, amelyeket a tervek szerint a hazai és külföldi kritikák miatt is szükséges érdemi politikai egyeztetés követne 2008 végéig.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály konferenciát rendezett a kisebbségi joganyag módosításának tapasztalatairól. A konferencia keretében Kaltenbach Jenő egy, a kisebbségi választójoghoz kapcsolódó kritériumrendszer bevezetését szorgalmazta. Jelezte egyúttal, hogy problémát jelent a titkos választói névjegyzék is, mert a jelölt így nem ismerheti a választóit. Forgács Imre, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs kellő részletességgel kidolgozva az országos önkormányzatok megalakulásának kérdése, valamint hiányosságok mutatkoznak a gazdálkodás, illetve az országos elnökök és hivatalvezetők jogállása területein.

2007. június 11.

A MEH szervezésében tanácskozást tartottak a területi kisebbségi önkormányzatok addigi működési tapasztalatairól és az új testületekhez kapcsolódó elvárásokról. Gémesi Ferenc szerint meg kell erősíteni a kisebbségi, illetőleg a települési és megyei önkormányzatok közötti politikai-szakmai egyeztetéseket, világossá téve azokat a területeket, amelyek keretében elképzelhetetlen a döntés a kisebbségek nélkül. Több cigány önkormányzati képviselő álláspontja szerint viszont a kisebbségi törvény több rendelkezése nem eléggé konkrét, és a területi szint finanszírozása sem megoldott.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály koordinációja mellett megalakult a Finanszírozási és támogatási munkacsoport, amelynek feladata a kisebbségi önkormányzatok működési feltételeinek és finanszírozási rendszerének áttekintése, a kisebbségi szervezetek pénzügyi támogatási rendjének kiértékelése, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány helyzetének vizsgálata, valamint a hazai kisebbségek bevonása az európai uniós források felhasználásába. A munkacsoport elnöke Zsákné Asztalos Emőke lett.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék