>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

III VI X

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének munkatársai – Pach Zsigmond Pál, Benczédi László és Szász Zoltán – elkészítették „A nemzeti tudat hazánkban, a nemzeti-nemzetiségi kérdés korunkban” c. zárótanulmányt a KB Művelődéspolitikai Munkaközössége számára. A dokumentum ajánlásában a szerzők megfogalmazták „a magyarországi cigány-etnikum” problematikájával való foglalkozás szükségességét is.

Az ellenzéki értelmiségiek monori találkozóján második napirendi témakörként szerepelt a nemzeti-nemzetiségi kérdés. Ezzel kapcsolatban, a párt későbbi tájékoztatója szerint Kenedi János Csoóri Sándorral vitatkozva fejtette ki, hogy „csak akkor vállalhatnánk magunkra a határon túli magyarok jogainak demokratikus képviseletét, ha a magunk életének demokráciájára hivatkozhatnánk megföllebezhetetlen igazságként.” Kis János szerint a magyar értelmiségnek nem csupán a határon túli magyarok ügyét kell vállalnia, hanem „mindenfajta kisebbségét, ami azt jelenti, hogy szét kell néznünk saját házunk táján is.” Megítélése szerint a Magyarországon élő kis nemzetiségekkel a kormányzat „kirakatpolitikát folytat”, holott az igazi kisebbségi kérdés a cigányság problémája, amelyre Solt Otília is rámutatott. Für Lajos hangsúlyozta, hogy „csak a hivatalos szerveket megnyerve, velük összefogva lehet érdemben tenni a kisebbségi magyarságért.” (Csizmadia 1995.)

A magyar demokratikus ellenzék felhívást intézett a Budapesten tanácskozó Európai Kulturális Fórumhoz, amelyben többek között követelte azt, hogy „az Országgyűlés törvényben állapítsa meg a nemzetiségpolitika elveit, az országban élő nemzeti és etnikai kisebbségek jogait, és e törvény alapján dolgozza ki e jogok megvalósításával, e népcsoportok kulturális helyzetével összefüggő tennivalók programját.” Hasonlóan síkra szállt amellett is, hogy „a cigányság emancipációját ne csak asszimilációs úton, hanem ezzel párhuzamosan etnikai-integrációs úton is mozdítsák elő. Ennek érdekében fejlesszék és támogassák anyanyelvi kultúráját.” (Csizmadia 1995.)