Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2006. január 3. Ungvári Tamás irodalomtörténész „Sorstalanságtól a sorsválasztásig” című, a Népszabadságban megjelent írásában bírálta a MAZSIHISZ-t, de a zsidó kisebbségi kezdeményezést is történelmietlennek, komolytalannak és veszedelmesnek minősítette. 2006. január 14.Mesterházy Attila a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján, Budapesten megtartott ünnepségen utalt rá, hogy bár megtörtént a kisebbségi törvény módosítása, de a politika nem tudott minden elvárást kiszolgálni a változtatással. Hozzátette azt is, hogy a jogszabály módosításával kapcsolatban nem alakult ki konszenzus a kisebbségek között. Heinek Ottó a módosítást úgy értékelte, hogy az új lehetőséget is biztosít a német kisebbségnek, de továbbra sem oldotta meg a parlamenti képviselet ügyét. A hatályon kívül helyezett, kedvezményes települési önkormányzati mandátum intézményével kapcsolatban pedig kijelentette, hogy ennek ellenére megpróbálnak majd minél több képviselőt bejuttatni a helyi és megyei önkormányzatokba. Leszögezte, hogy a „törvényhozók akaratunk ellenére kényszeríttették ránk ezeket a szabályokat”, és nincs más választásuk, mint a legjobbat kihozni a kialakult helyzetből. 2006. január 25.A romániai politikusoknak a határon túli románok ügyében tett nyilatkozataival kapcsolatban Kreszta Traján nem kívánt állást foglalni, mondván, hogy az Románia belügye. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a vita tárgyát képező kulturális autonómia Magyarországon a kisebbségi törvényben biztosított, lehetőség van intézmények fenntartására, de hiányzik még a parlamenti képviselet megoldása. 2006. január 30.Az AB ülése a 2/2006. sz. határozatával hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet, azaz jóváhagyta az OVB 2005. októberi döntését a zsidó kisebbségi kezdeményezésről. Heizer Antal kezdeményezésére az országos kisebbségi önkormányzatok elnökeivel való évindító konzultációra került sor a NEKH székházában. A találkozón a résztvevők megvitatták a 2006-2007-es kisebbségi önkormányzati választásokra való felkészülés kérdéseit. 2006. február 5.Balog József, az OCÖ elnökhelyettese az önkormányzat nevében arra kérte az Országgyűlést, hogy akkori formájában ne fogadja el azt a törvénymódosító javaslatot, amely megszigorítaná a települési önkormányzatban való kedvezményes kisebbségi mandátum megszerzésének feltételeit. Megítélése szerint a tervezett szigorítás ellentétes mind a cigányság, mind pedig a többi kisebbség érdekeivel. Álláspontja szerint nagyon kevés olyan település akadt, amelyben csak a cigány kisebbség szavazataival be lehetett volna kerülni, illetve további korlátozó tényező a szervezetek kizárólagos jelölési joga. Nehezményezte továbbá azt is, hogy az országos önkormányzatokkal nem egyeztették a javaslatot, és a döntést szerinte inkább már az új parlamentnek kellene meghoznia ez ügyben – lehetőleg még a nyári szünet előtt. 2006. február 7.Az Országgyűlés plenáris ülése megtárgyalta a települési önkormányzatokban való kedvezményes kisebbségi mandátum biztosításáról szóló törvényjavaslatot. A kormány- és az ellenzéki oldal egyaránt azt hangsúlyozta, hogy ez az, amiben sikerült megegyezniük a pártoknak, és a jogi aggályok ellenére a javaslatot változtatás nélküli elfogadásra javasolták. A Magyar Nemzet információi szerint a szavazást a választások előtti utolsó plenáris ülésen, február 13-án, hétfőn tartják (valójában utolsó előtti plenáris ülés – D. B.). 2006. február 9.Az OVB ülése határozott többek között arról, hogy megküldi az MTA-nak véleményezésre a magyarországi bunyevác kisebbségi kezdeményezést. 2006. február 10.A magyar-román kisebbségi együttműködési szakbizottság aláírta a decemberi, Battonyán megrendezett ülésének jegyzőkönyvét. A bizottság témái között szerepelt többek között a magyarországi kisebbségi törvény módosítása is. 2006. február 13.Az Országgyűlés plenáris ülése 106 igen szavazattal, 172 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el a napirend kiegészítéséről szóló indítványt, azaz a kedvezményes kisebbségi mandátum intézményéről szóló javaslat megtárgyalását. Az OCÖ elnöke ezt utóbb, február 21-én a cigánysággal szembeni politikai puccsnak minősítette, és Sólyom Lászlónak, Szili Katalinnak, valamint a parlamenti pártok vezetőinek és a négy roma származású országgyűlési képviselőnek a közbenjárást kérte annak érdekében, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésnapon tárgyalja az előterjesztést. Farkas Flórián szerint a törvényjavaslat elfogadását az MSZP akadályozta meg, megszegve ezzel az ígéretét, és nem betartva az országgyűlési határozatban foglaltakat. A kisebbségi vezető hangot adott azon reményének, hogy a FIDESZ választási győzelme esetén megvalósul a kisebbségek önkormányzati képviselete. |
kapcsolódók
további kronológiák
|