Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 1       Lapozás: 1-1

Intézménymutató: Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése


1991. október 4.

Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter megküldte Wolfart Jánosnak a törvénytervezet véleményezését, amely többek között stilisztikai kifogásokat is tartalmazott. Felvetette azt a problémát, hogy miként lehet elhatárolni és megszervezni helyi szinten a különböző önkormányzatokat, illetve szintén rámutatott a kisebbségi célú költségvetési támogatások bizonytalanságára.

Misley Károly, a KTM közigazgatási államtitkára megküldte Nagy Ferenc Józsefnek a törvénytervezet véleményezését, amelyben felhívta a figyelmet néhány pont módosításának szükségességére, amelyek a miniszter feladat- és hatáskörébe tartoztak.

Pálfy Dénes, a Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke megküldte Nagy Ferenc Józsefnek a törvénytervezet véleményezését, megfogalmazva számos kiegészítő javaslatot.

Szekeres Antal, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke megküldte Nagy Ferenc Józsefnek a törvénytervezet véleményezését, amely a kisebbségi önkormányzatokat illetően az önkéntességre alapozott egyesületi jog mellett érvelt.

Botos Gábor, Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlésének elnöke megküldte Nagy Ferenc Józsefnek a törvénytervezet véleményezését, amely szerint az Országgyűlésnek szükséges lesz majd számos nyitott kérdést megválaszolnia, köztük a kisebbségi jogok biztosítása és a végrehajtás garanciájának ügyét, illetve azt, hogy miként lehet regisztráció nélkül közhatalmi jogosítványokat adni a kisebbségi testületek számára.

Kovács György Zoltán, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke megküldte Nagy Ferenc Józsefnek a törvénytervezet véleményezését.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék