>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Intézménymutató: Kormány

Az ellenzéki értelmiségiek monori találkozóján második napirendi témakörként szerepelt a nemzeti-nemzetiségi kérdés. Ezzel kapcsolatban, a párt későbbi tájékoztatója szerint Kenedi János Csoóri Sándorral vitatkozva fejtette ki, hogy „csak akkor vállalhatnánk magunkra a határon túli magyarok jogainak demokratikus képviseletét, ha a magunk életének demokráciájára hivatkozhatnánk megföllebezhetetlen igazságként.” Kis János szerint a magyar értelmiségnek nem csupán a határon túli magyarok ügyét kell vállalnia, hanem „mindenfajta kisebbségét, ami azt jelenti, hogy szét kell néznünk saját házunk táján is.” Megítélése szerint a Magyarországon élő kis nemzetiségekkel a kormányzat „kirakatpolitikát folytat”, holott az igazi kisebbségi kérdés a cigányság problémája, amelyre Solt Otília is rámutatott. Für Lajos hangsúlyozta, hogy „csak a hivatalos szerveket megnyerve, velük összefogva lehet érdemben tenni a kisebbségi magyarságért.” (Csizmadia 1995.)

Szokai Imre és Tabajdi Csaba, az MSZMP KB Külügyi osztályának helyettes vezetői – Szokai kinevezését követő napon – a Magyar Nemzetben megjelent, a „Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés” c. írásukban kiemelték, hogy „nemzetközi fellépésünk hitelét, erkölcsi fedezetét folyamatosan változó, bővülő, továbbfejlődő hazai nemzetiségi gyakorlatunk adhatja csak meg. Ez részünkről a belső demokratizálásunk szerves része; bármiféle kisebbséggel szembeni türelem megnyilvánulása. Az elmúlt évek gyakorlatának szellemében, a nemzetiségek egyéni és kollektív jogainak határozott képviselete, az érdemi kezdeményezés, e kérdések folyamatos szerepeltetése a nemzetközi fórumokon a jövőben is feltétlenül alapvető külpolitikai céljaink közé tartozik.”

Köpeczi Béla művelődési miniszter megküldte Radics Katalinnak, a KB TKKO vezetőjének a minisztérium tevékenységének és szervezetének fejlesztésére, átszervezésére vonatkozó tervezetet, amely nem kellően tisztázottnak tartotta a nemzetiségi terület felelősségi rendszerét, és ezért kezdeményezte a kormányzati felügyelet újragondolását.

A Minisztertanács ülését követő sajtótájékoztatón Bányász Rezső kormányszóvivő a nemzetiségi törvény kezdeményezésével kapcsolatban elmondta, hogy „jelenleg jogalkotási terveinkben nem szerepel egy új, átfogó törvényjavaslat kidolgozása. Ez persze nem lehet akadálya annak, hogy amennyiben a körülmények megkívánják, ne tűzzék napirendre. Feltehetően a nemzetiségek jogállásának az érvényes nemzetközi megállapodásokon és deklarációkon is alapuló, korszerű jogi szabályozása nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat. Nyomatékosan fel kell hívni a figyelmet arra, hogy egy új nemzetiségi törvény megalkotása rendkívüli előkészítést, a nemzetiségi szövetségek és egész közvéleményünk cselekvő részvételét is igényli.”

Peják Emil, a HNF Budapesti Bizottságának vezető titkára, a főváros 56-os választókörzetének képviselője – a Bizottság február közepén elfogadott állásfoglalása nyomán – az Országgyűlés ülésén javaslatot tett egy, társadalompolitikai és nemzetközi szempontból is szükségesnek ítélt nemzetiségi törvény megalkotására. Az indítványt a nemzetiségi kérdés iránt megnőtt érdeklődéssel, a nemzetközi közvélemény részéről elvárható demokratizmussal, az emberi és kisebbségi jogok biztosításának szükségességével indokolta. Utalt a jogtörténeti előzményekre, rámutatva így a magas szintű, átfogó jogszabály hiányára. Bírálta az akkor hatályos széttagolt és eltérő jogelveket megfogalmazó jogi szabályozást, amely szerinte akadályozhatja a helyes politikai irányvonal egységes és következetes végrehajtását, a jogok propagálását, ismertségük növelését, valamint a demokratikus gondolkodás fejlesztését. A felszólalás második felében a képviselő részletesebben ki is fejtette, hogy milyen nemzetiségi viszonyokat tart indokoltnak a leendő törvényben rögzíteni. A kormány nevében nyilatkozó Markója Imre igazságügy-miniszter támogatásáról biztosította a javaslatot. Az Országgyűlés ezt követően egyhangúlag, tartózkodás nélkül elfogadta Peják Emil indítványát azzal együtt, hogy felkérte a kormányt, tegye meg az ezzel kapcsolatos szükséges intézkedéseket.

Kalmár György elkészítette Rátkai Ferenc számára a feljegyzését a nemzetiségi politika megvalósulásáról, és a szövetségek kongresszusairól szóló MM-alapanyagról, amelyet jónak és világosnak tartott a kialakult helyzet és tennivalók megfogalmazása terén. Hangsúlyozta a jogi szabályozás megújításának, az intézményrendszer reformjának (nemzetiségi államtitkárság, parlamenti albizottság) szükségességét, valamint azt is, hogy a párt és kormány álljanak a folyamat élére, ne hagyják spontánul alakulni az eseményeket, átengedve ezzel a kezdeményezést az ellenzéknek. A nemzetiségi törvény napirendre vétele is arra szolgáltatott érvelése szerint példát, hogy a kérdésben „alulról építkezés” zajlott.

Az MSZMP PB ülése Radics Katalin előterjesztésében megtárgyalta a „Jelentés a hazai nemzetiségek helyzetéről; javaslat a további feladatokra” c. napirendi pontot, amely dokumentumból párthatározat született (H/182/1988.). A feladatok között hangsúlyosan kezelte a nemzetiségi lét jogi kereteinek és feltételrendszerének, továbbá az állami irányítás és koordinálás rendezését, illetve a szövetségek működésének továbbfejlesztését. Az előterjesztésnek megfelelően kimondta, hogy „nemzetiségi politikánk és nemzetiségpolitikai gyakorlatunk szükséges megújulása érdekében olyan aktív kisebbségvédelmi, tehát támogató jellegű nemzetiségpolitikára van szükség, amely képes biztosítani a nemzetiségi lakosság azonosságtudatának erősödéséhez, anyanyelvhasználatának, sajátos kultúrájának fejlődéséhez nélkülözhetetlen feltételeket. Mindenekelőtt rendezni kell a nemzetiségi lét jogi kereteit és feltételrendszerét. A nemzetiségi kérdés jogi szabályozása jelenleg nem kellően következetes és rendezett: az Alkotmány az állampolgárok alapvető egyéni jogai körében rendelkezik a nemzetiségi jogokról, és a nemzetiségek számára kollektív jogokat is megállapít, azonban az Alkotmány e rendelkezéseinek lebontása a törvényekben következetlen. Nemzetiségi politikánk elveinek egységes jogi keretbe és következetes rendszerbe foglalása érdekében született meg ebben az évben az Országgyűlés által is elfogadott javaslat nemzetiségi törvény megalkotására.” A PB megbízott két osztályt (TKKO és KAO) azzal, hogy az év őszén terjessze be a nemzetiségi törvény irányelveit. Szükségesnek tartotta azt is, hogy a KB Külügyi Osztálya tájékoztassa a szomszéd országok testvérpártjait a nemzetiségi törvény előkészületeiről. Az 1988. év második felére szóló, szintén elfogadott munkaterv szerint a beterjesztés határideje október 18-a lett. Az irányítás átszervezésének feladata pedig a kormányé lett.

Márk György megküldte a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos feljegyzéseit Radics Katalinnak, amely az oktatás, a névhasználat, a kétnyelvű feliratok, valamint a szövetségek helyzetének és az állam és egyház viszonyának a rendezését szorgalmazta.

Az MSZMP KB ülése megvitatta és elfogadta Berecz János előterjesztésében az országos értekezlet állásfoglalásának megvalósítását célzó feladattervet.

Király Zoltán és még tizennégy országgyűlési képviselő „Demokrácia-csomagterv” néven 1988 végéig egy sor törvénytervezet – köztük nemzetiségi törvény – kidolgozását szorgalmazta az Országgyűlés Jogi, Igazgatási és Igazságügyi bizottságtól, amely viszont nem fogadta el az előterjesztést, és nem javasolta a csomagtervnek az Országgyűlés elé terjesztését. A Bizottság azt a javaslatot pártolta, hogy felkéri a kormányt: az őszi ülésszakon adjon tájékoztatást a politikai intézményrendszer reformjának sorrendjeiről és tervezett határidejéről.

A Minisztertanács 60/1988. sz. rendelete a július 13-án elfogadott előterjesztés alapján Pozsgay Imrét államminiszterré nevezte ki. A jogszabály értelmében az államminiszter koordinálta többek között a nemzetiségekkel összefüggő állami tevékenységet, ellátta a nemzetiségi szövetségekkel kapcsolatos állami feladatokat, illetve a kormányzati szintű döntéseket igénylő kérdésekben előterjesztéseket dolgozott ki.

Sánta Áron elkészítette az „Észrevételek a készülő nemzetiségi törvény irányelveire, a törvény alapelveire tett javaslathoz” c. feljegyzését, amely elsősorban az anyagi lehetőségek és a lehetséges belpolitikai feszültségek szempontjaiból vizsgálta a tervezetet. Álláspontja szerint a törvény ezért csak azt ígérhet, amire a kormány azonnali garanciát tud biztosítani. Felvetette azt a kérdést is, hogy a korabeli nemzetiségi szövetségek vajon megfelelő partnerek-e a megvalósítás során.

Hoóz István megküldte Gáti Tamásnak az „Észrevételek a nemzetiségi törvény politikai irányelveivel foglalkozó javaslatra (1988. szept. 20)” c. feljegyzését, amely főleg a nemzetiségi politika számára alkalmas adatok gyűjtésére irányította rá a figyelmet a népszámlálás és más tudományos adatgyűjtés keretében.

Budzsáklia Mátyás megküldte Radics Katalinnak a javaslattal kapcsolatos észrevételeit.

Hambuch Géza elkészítette a javaslattal kapcsolatos véleményét.

Az Országgyűlés plenáris ülésén Pozsgay Imre számolt be a politikai intézményrendszer tervezett reformjáról. A felszólalásban többek között elhangzott az, hogy a feladatok szervezésére, koordinálására, az előkészítő anyagok kidolgozására az IM-ben létrejött az Alkotmányelőkészítő Kodifikációs Titkárság.

Horváth István belügyminiszter megküldte a „cigánykérdés” kormányzati szintű kezelésére vonatkozó javaslatát Pozsgay Imrének, amely az üggyel addig foglalkozó Tárcaközi Koordinációs Bizottság rendezetlen helyzetére és vezetésére keresett megoldást. „Az ügy megítélése szempontjából lényeges új vonást jelent, hogy a politika támogatja a cigányság egyes csoportjainak nemzetiségi törekvését. Mindezek alapján úgy ítéljük meg, célszerű lenne, ha a kérdés politikai kezelését az államminiszter vállalná fel. Ez esetben a Belügyminisztérium mellett működő Tárcaközi Bizottságra nem lenne szükség.”